Ezt olvasta már?


Pécs-Szabadka-Nagyvárad-Debrecen vasútvonal épülhet tíz év alatt

Pécset, Baját, Szabadkát, Szegedet, Hódmezővásárhelyt, Békéscsabát, Nagyszalontát, Nagyváradot és Debrecent összekötő 500 kilométeres új vasútvonal épülhet a következő nyolc-tíz évben 800 milliárd forintból - nyilatkozta Lázár János a Délmagyarországnak.

A Csongrád megyei napilapban csütörtökön megjelent cikk szerint az országgyűlési képviselő az új déli vasútvonal tervéről egyeztetett Orbán Viktorral, és a kormányfő elfogadta a javaslatot.

A politikus közölte, a szerb és a magyar kormány áprilisban együttes ülést tart, ekkor ez a vasútvonal lesz az egyik napirendi pont. Tudomása szerint ugyanis a szerb kormány hajlandó anyagilag támogatni ezt a fejlesztést.

A tervezet összhangban van az Európai Unió közlekedésfejlesztési stratégiájával, így várhatóan uniós támogatás is érkezhet, ugyanakkor a képviselő azt javasolta a kormányfőnek, hogy hazai költségvetési forrást is fordítsanak a beruházásra.

Lázár János hangsúlyozta: az Alföldre a kormány gazdasági erőforrásként tekint, amelyben még bőven vannak tartalékok. Ezek kiaknázásához azonban elengedhetetlen a közlekedési infrastruktúra fejlesztése.

A vonal egyes szakaszai elővárosi vasútként is működhetnek majd, mint például Szeged és Hódmezővásárhely között a már épülő tramtrain. Emiatt a vasútvonal egyes részeit villamosítják is. A fejlesztésnek köszönhetően Szegedről Szabadkára harminc perc alatt, Pécsre pedig kevesebb mint két óra alatt el lehet majd jutni, Pécs és Baja között pedig fél órára csökkenne a menetidő.

Lázár János kijelentette: a vasútvonal egyes szakaszai - a Pécset Bajával, valamint a Szegedet Békéscsabával és Gyulával összekötő rész - még ebben a ciklusban, azaz 2022-ig megépülhetnek. A Szeged- Hódmezővásárhely tramtrain pedig még hamarabb elkészül

A teljes, 500 kilométeres szakaszt a politikus szerint nyolc-tíz év alatt lehet megépíteni. A képviselő kifejtette, a vasútvonal valójában nem új lesz. Mint mondta, a miniszterelnökhöz egy 1910-es vasúti térképpel érkezett, melyen szerepelt ez a vonal. Úgy fogalmazott újjáépítésével a Trianon okozta károkat enyhítik. "A szerb és a román kormány számára nyilvánvalóvá tesszük: a múltat lezárjuk, a jövőbeli együttműködés felé tekintünk" - jelentette ki.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Aggódnak a rajongók. Durván lefogyott Rába Tímea, most elárulta, hogyan

Látványos változáson ment keresztül Rába Tímea: az 56 éves egykori modell kevesebb mint három hónap alatt nyolc kilótól és két...

Minden alkalmazottat elbocsátottak: csőd után bezár az autóipari beszállító

Senki sem akarta megvenni a fizetésképtelen autóipari beszállítót, így a cég végérvényesen megszűnt. Ez hivatalos. Keserű hír az...

5 hétköznapi tárgy, ami miatt boldogtalan vagy a saját otthonodban a Feng Shui szerint

Az otthonunknak a béke és a feltöltődés szigetének kellene lennie, mégis sokszor érezzük magunkat nyomottnak vagy feszültnek a saját...

Ha nincs terv, Magyarországra dőlhet a külpolitikai valóság

Magyar Péter nem tudja vagy nem akarja felismerni, hogy az európai együttműködés és integráció továbbfejlesztése kéz a kézben jár az...

Azt akarod, hogy a kutyád minél tovább éljen? Az állatorvosok néhány fontos dolgot osztanak meg

Mindannyian azt szeretnénk, ha az imádott négylábú családtagunk a lehető legtovább maradna velünk. Bár az emberek átlagosan...

Magyar Péter bejelentette: 2027-től jön az eddigi terveknél is szigorúbb vagyonadó

Magyar Péter miniszterelnök az országjárása szolnoki állomásán bejelentette, hogy a Tisza programjának megfelelően 2027. január...

Ribizli és egres ültetése ősszel: mikor ideális?

Az őszi ribizli és egres ültetés sikere nagyban függ a megfelelő helyválasztástól, a talajelőkészítéstől, a pontos ültetési...

Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány

A kisadózó vállalkozások tételes adójának (KATA) visszaállításán és széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza – jelentette be...

Az 56 éves Uma Thurman nem vett semmit a kigombolt kabát alá: alig takarta a mellét valami a címlapon

Uma Thurman lélegzetelállító a címlapon, bevállalós fotó készült róla.

Újabb feszültségek terhelik a magyar–ukrán kapcsolatokat

Magyar Péter a kormányváltás után a magyar–ukrán kapcsolatok rendezését ígérte, az elmúlt időszakban azonban ismét több ügyben...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

0