Reggae északról
Finn szösszenetek
A reggae hallatán a zenekedvelők legtöbbjének Jamaica, esetleg Afrika jut az eszébe, semmiképp a fagyos észak. Ahogyan azonban létezik magyar reggae, él ez a műfaj Finnországban is. Jukka Poika úgy kelti életre a karibi dallamokat, hogy szinte látjuk Joulupukkit jointot pöfékelni a kunyhójában.
Ez a Jukka nevű srác – ezt jelenti a művészneve: Jukka Poika – valódi botrányhős a hazájában. Az ottani szokásokkal szembeszállva antialkoholista, azonban a marihuánát egy ideig kifejezetten kedvelte. A törvénnyel kendertermesztés miatt került összeütközésbe, bár azt hangoztatta, neki a bódulat a művészetéhez kell. Túl van a terápián és állítja, ma már tiszta fejjel írja a számait.
Álljon itt ízelítőül Jukkától az Äla tyri nyt (Most ne szúrd el) című alkotás, ami talán az életmódváltására is utalhat. A dalban arra biztatja a magyarhoz hasonló életuntságot mutató finn fiatalokat, hogy keressék meg a kiutat a depresszív helyzetből.
A számhoz készült klip finnesen egyszerű. Jukkát látjuk egy fotelben énekelgetni és semmit tenni, a háttérben valamilyen film pereg, meg Jukka árnyéka reggael. Ez a kis remekmű ékesen bizonyítja, hogy nem csak a délszaki tengerparton élők kedvelik a napestig tartó henyélést, hanem a vastag hólepellel fedett házakban is tenyészik a tunyaság.
Nekem kifejezetten tetszett, hogy szegény Jukka kínjában már fejjel lefelé is elhelyezkedett a fotelban, frissítő kávét tartott a kezében papírpohárban és a kopaszságát tvrtkósan, sapkával rejtette el. A szemforgatásait látva a finn rendőrség helyében azért végignézném, mit is termel a kiskertjében manapság.
Nácsa János
Eddigi finn szösszenetek:
Tűz volt a finnországi Valamo kolostorban
hírek innen, onnan
Így erősít rá a Netflix a Birmingham bandája folytatására
A Trónok harca egyik ismert színésze is szerepet kap a 1953-ban játszódó új Peaky Blinders-sorozatban.
Özvegyi nyugdíj megszűnése
Az özvegyi nyugdíj sokak számára nem egyszerű ellátás, hanem biztonsági kapaszkodó egy súlyos élethelyzet után.
Az ALDI szinte ingyen adja most a háztartási cikkeket - mutatjuk miket
Az ALDI Magyarország az év elején elindított tartós árcsökkentési programjának újabb lépéseként ismét bővíti azon...
2027-től jön a vagyonadó, a kormány évente 300–600 milliárd forint bevételre számít
„Minden szupergazdagnak hozzá kell járulnia a jobb minőségű közszolgáltatásokhoz, ezt követeli meg a társadalmi igazságosság.”
A nap hőse, vagy a nap bolondja ez a borsodi férfi?
Nem éppen hétköznapi esettel találkoztak a rendőrök Tiszaújváros környékén. Egy férfi úgy gondolta, ő majd rögzíti a cuccot a...
Ezek a sci-fi filmek teljesen új szintre emelték a műfajt
A Dűne második részétől a Godzilla Minus One-ig, ezek a filmek uralták a sci-fi műfajt.
Tudod miért háromszög alakú ez a Kresz-tábla?
Minden nap találkozunk vele, a legkisebbek is ismerik a jelentését, de sokan nem tudják, miért ilyen az alakja.
Mindenkit meglepett Vilmos herceg szokása: így őrzi a fiatalságát
Nem épp ezt várnánk egy leendő uralkodótól.
Bedőlhet az 50 forintos visszaváltás? Mi fizethetjük meg a MOHU 200 milliárdos bukását.
Nem jött be az üzlet: a szemétszállítás és az üvegvisszaváltás is mínuszos.
Előbb Generali Gyerek Sziget, aztán indulhat a nyár
Van, ami egyszerűen úgy jó, ahogy van. Például az, hogy a vakáció idén is a Generali Gyerek Sziget ingyenes programjaival kezdődik június...
Elképesztő! Három piros lapot osztottak ki a vb nyitómeccsén: Mexikó-Dél-Afrika 2-0
Véget ért a világbajnokság nyitómérkőzése. A játék sokszor lagymatag volt, de kiállításban nem volt hiány.
Sport
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Visszavásárolja a vb-re készülő csillagot a Liverpool FC
Nagyszerű szezont futott, jöhet a nagy visszatérés.
Óriási pénzügyi változás a magyar fociban: Az ETO-t, a Fradit és a Lokit is érinti
A tervek szerint megszűnik az MLSZ egyik kiemelt premizálása: a csakfoci.hu információi szerint az eddigi gyakorlattól eltérően már nem jár külön pénz a nemzetközi kupafőtábláért a magyar kluboknak.
Megvette az FC Barcelona a vb-re készülő csatárt – hivatalos
Hosszú távon számítanak rá.
Rashford drága, inkább az Arsenal csillagát viszi a Bayern München
Szélsőt vennének a bajorok.
Az 5 legfontosabb infó, ha a foci-vb-t nézni fogod, de napi szinten nem követed a focit
Június 11-én elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. A foci-vb-t rengetegen nézik, olyanok is, akik nem hardcore rajongók, de a nagy tornák alatt követik az eseményeket. Elsősorban nekik szól ez a cikk.
Hiába nyert a válogatott Kazahsztán ellen, Marco Rossi távozását követelik, kőkemény kritikát kapott a csapat
A mutatott játék képe alapján hozták meg a kegyetlen ítéletet.
Feláldozza egy világsztárját a Liverpool FC Yan Diomande megszerzéséért
Nagyon kell a lipcsei tini.
Ferencváros drámai büntetőpárbaj után bejutott a Bajnokok Ligája döntőjébe
A címvédő spanyol csapat kiejtése után görög együttes érkezik a fináléban.
Vb-nyitómeccs: Majdnem tökéletes kezdés az egyik oldalon, rémálom a másikon
A társházigazda magabiztos győzelmével kezdődött el a történelem első 48 csapatos világbajnoksága.
Real Madrid: megvan a harmadik sztárigazolás Konaté és Dumfries után
José Mourinho mosolyoghat.
Váratlan visszatérő tűnt fel a Ferencváros edzésén
Engedélyt kapott, hogy a Fradinál készüljön.
Bulvár
„Elhalmozott ajándékokkal, utazásokra vitt, és fizette a kiadásaimat” – Miért maradtál az exeddel, amikor már nem szeretted?
Mindenkinek van olyan exe, akivel sokkal hamarabb kellett volna szakítania. Néha azonban különböző okok miatt tovább maradunk egy kapcsolatban, mint ameddig érdemes lenne.
Ma kezdődik a foci-vb – Itt van magyar idő szerint a teljes program
Június 11-én este 21 órától a társházigazda Mexikó és Dél-Afrika meccsével elkezdődik a 2026-os futball-világbajnokság. Mutatjuk a teljes magyar idő szerinti programot, az összes meccsel, a csoportokkal és a legfo
Havas Henrik: Orbánt kellene megkér-dezni, miért tették tönkre szegény Csiszár Jenőt
A volt tévés a Csiszár Jenő szakdolgozata körül kirobbant botrányra reagált. Mint mondta, alapvetően kedveli egykori kollégáját, és nem érti, „miért kellett most kiteregetni a szennyest”.
Dió nagyságú jég és szupercellák csaptak le: brutális vihar söpört végig az országon
Több szupercellából álló zivatarrendszer vonult át szerda éjszaka Magyarország felett, helyenként jégesőt, viharos szelet és felhőszakadást okozva.
Horror az út szélén: 4 hónapig keresték a terhes, hétgyermekes anyát, a megtalálása után megállt a nyomozók ereiben a vér
Sokkoló tragédia rázta meg a közvéleményt: a február óta eltűntként keresett 30 éves édesanyát meztelenül, brutálisan bántalmazva találták meg egy elhagyatott földút mentén.
Egyetlen darab ebből a gyümölcsből csodát tesz a vércukroddal: Friss kutatás igazolta a hatását
A cukorbetegség világméretű terjedése korunk egyik legfélelmetesebb egészségügyi kihívása, ám a legfrissebb táplálkozástudományi kutatások szerint egy népszerű szuperétel képes lehet megfékezni a bajt.
Így térhet vissza Orbán Viktor?
Akár ezen a helyen is visszatérhet Orbán Viktor, még nagyobb színpadra kerülhet fel.
Egységes eltiltás jön a jogosítványoknál: több ponton módosul a vezetői engedély az EU döntése értelmében
Többféle változással kell számolnunk a jövőben a vezetői engedélyeket illetően. Mutatjuk, miként alakul a gyakorlatban.
Milliós tömeg lepte el a Tiszát, tátott szájjal nézik az emberi a Szolnokról érkezett videót
Három év készülés, néhány óra repülés, páratlan látvány.
Vitézy Dávid: A Tisza-kormány működése nyomokban sem emlékeztet arra, ahogyan az Orbán-kormány működött
A miniszter szerint Magyar Péter nagyon kemény főnök.
A rákkal küzdő Rubint Réka betegségéről rossz hírek érkeztek: áttéteket vizsgálnak az orvosok
Rubint Réka elmondta, jelenleg a máját vizsgálják annak érdekében, hogy megbizonyosodjanak arról, nem alakult ki ott áttét.
444: Rogán Antal nem a Telekomtól kapta a 2 milliárdot, és egy aktív NAV-nyomozás vizsgálja találmánya előéletét
Még mindig tart a nyolc éve indult eljárás, melyben a NAV különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nagyszabású nyomozást a Rogán Antal találmányához is köthető c
blogmorzsák
Klímahelyzet a leggyorsabban melegedő kontinensen
Rekordhőhullámok a tengertől az Északi-sarkig, zsugorodó gleccserek és hótakaró.
Fesztiválszezon okosan
Így előzd meg a felfázást a nyári bulik alatt!

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


