Ezt olvasta már?


Rekordot ér el az idén a világ szénfelhasználása

A szénfelhasználás 1,2 százalékos idei növekedését és hosszabb távon stagnálását jelzi a pénteken publikált éves szénpiaci jelentésében a Nemzetközi Energiaügynökség, az IEA. A növekedéssel a világ szénfelhasználása az első alkalommal az idén lépi át a 8 milliárd tonnát, és egyben megdönti a 2013-ban felállított korábbi rekordot.

A villamosenergia-termelésben felhasznált szén, ami a szénkereslet legnagyobb hányada, 2022-ben várhatóan valamivel több mint 2 százalékkal fog növekedni. Ezzel szemben az ipari szénfogyasztás várhatóan több mint 1 százalékkal csökken, elsősorban a gazdasági válság közepette visszaeső vas- és acéltermelés miatt.

Az IEA várakozásai szerint a globális szénfelhasználás 2025-ig a jelenlegi szinten marad, mivel a hagyományos piacokon tapasztalható csökkenést ellensúlyozza a feltörekvő ázsiai gazdaságok továbbra is erős kereslete. Ez azt jelenti, hogy a szén továbbra is a globális energiarendszer messze legnagyobb energiaforrása marad.

A 2022-re várt szénkereslet nagyon közel áll az IEA egy évvel ezelőtt a Coal 2021 című kiadványban közzétett előrejelzéséhez azzal együtt is, hogy a szénpiacokat azóta számos ellentétes erő bolygatta fel: a globális energiaválság közepette megemelkedett földgázárak növelték a szén energiatermelésben betöltött szerepét, a lassuló gazdasági növekedés viszont csökkentette a villamosenergia-keresletet és az ipari termelést. Emellett a megújuló energiaforrásokból származó energiatermelés is új rekordot döntött.

"A világ közel áll a fosszilis tüzelőanyagok felhasználásának csúcspontjához, és elsőként a szén fog csökkenni, bár ott még nem tartunk" - mondta Keisuke Sadamori, az IEA energiapiacokért és energiabiztonságért felelős igazgatója. "A szén iránti kereslet makacsul tartja magát, és idén valószínűleg minden idők legmagasabb szintjét éri el, ami a globális termelésre is ösztönzőleg hat majd. Ezzel párhuzamosan viszont az energiaválság következményeként gyorsul a megújuló források kiaknázásának a növekedési üteme, az energiahatékonyságot javító technológiák, valamint a hőszivattyúk terjedése is. Ez a folyamat pedig az elkövetkező években mérsékelni fogja a szén iránti keresletet" - fejtette ki.

A nemzetközi szénpiacot az idén is feszes kereslet-kínálati egyensúly jellemezte az energiatermelés rekordnagyságú szénigénye miatt. A szén ára márciusban, majd júniusban is soha nem látott magasságokba emelkedett. A drágulást a globális energiaválság okozta feszültségek, különösen a földgáz árának szárnyalása, valamint a kulcsfontosságú nemzetközi szállító Ausztráliában uralkodó kedvezőtlen időjárási viszonyok váltották ki.

Az orosz gázszállítás csökkenésének kitett Európa szénfogyasztása már a második egymást követő évben emelkedett. A becslések szerint azonban 2025-re már a 2020-as szint alá csökken.

A világ legnagyobb széntermelői - Kína, India és Indonézia - az idén termelési rekordot érnek el. A szénfelhasználás közép- és hosszútávú kilátásai miatt azonban a magas világpiaci árak és a széntermelők nagy nyeresége ellenére sem történnek exportorientált termelésnövelő beruházások.

Az előrejelzések szerint a szén iránti kereslet a fejlett gazdaságokban az elkövetkező években csökkenni fog, mivel a megújuló energiaforrások egyre inkább kiszorítják a szenet a villamosenergia-termelésből. Ázsia feltörekvő és fejlődő gazdaságai azonban növelni fogják a szénfelhasználást a gazdasági növekedés elősegítése érdekében, még azzal együtt is, hogy megújuló forrásokat is egyre többet használnak.

A kínai fejleményeknek lehet a legnagyobb hatásuk a globális szénkereslet kilátásaira, mivel Kína adja a szénkereslet több mint felét, 53 százalékát. Csak a kínai villamosenergia-ágazat a globális szénfogyasztás egyharmadát teszi ki. A szénfogyasztás Kínában 2021-ben erőteljesen nőtt, de a növekedés 2025-ig várhatóan viszonylag stabil marad, átlagosan évi 0,7 százalékos lesz, főként a megújuló energiatermelés növekedése miatt. 2022 és 2025 között várhatóan csaknem ezer terawattórával (TWh) nő a megújulóenergia-termelés Kínában. Eközben India szénfogyasztása 2007 óta megduplázódott, évi 6 százalékos növekedési ütemmel - és továbbra is India lesz a globális szénkereslet növekedésének motorja.

Ezzel szemben az Egyesült Államokban a szénfelhasználás az előrejelzések szerint továbbra is csökkenő tendenciát követ, az Európai Unióban pedig 2025-ig jelentősen visszaesik.

Globális szinten az új megújulóenergia-termelés 2025-ig a villamosenergia-igény növekedésének közel 90 százalékát fedezi majd. Az atomenergia-termelés ennél kisebb mértékű növekedése mellett és a magas gázárak miatt a szénenergia-termelés 2025-ig kismértékben növekszik. Ezért - és mivel nincsenek olyan alacsony kibocsátású alternatívák, amelyekkel a vas- és acéliparban rövid távon számottevő mértékben helyettesíteni lehetne a szenet - a globális szénfelhasználás az elkövetkező években stagnálni fog.

https://www.iea.org/reports/coal-2022/executive-summary







0
0
0

hírek innen, onnan

Az USA és Kína összeáll – ez lehet a titkos megállapodás

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a szuperintelligenciával kapcsolatos váratlan incidensek...

Újabb költözés a láthatáron? Harry és Meghan ismét elhagyhatja az Egyesült Királyságot

Nagyon sok múlik azon, hogy dönt a bizottság a biztonságukat illető kérdésről.

A szakértők is értetlenül állnak ez előtt: E két szakma képviselői ritkábban halnak meg Alzheimer-kórban

Egy egészen friss és meglepő amerikai kutatás teljesen új megvilágításba helyezi mindazt, amit a mindennapi munkánk és az agyunk...

Rosszullét az iskolákban: több gyerek betegedett meg, miután ugyanazt ebédelték

Az ebéd után sorra jelentkeztek a panaszok, de egyelőre nem tudni, mi állhat a háttérben.

Ettől élhetnének tovább a magyarok – mégis kevesen teszik meg

A magyarok tudják, mi kellene a hosszabb, boldogabb élethez, mégis kevesen járnak szűrésre vagy mozognak rendszeresen – derült ki egy...

Ilyen a lábon kihordott infarktus – Mutatjuk, miről ismerhető fel a csendes szívroham

A szívinfarktus olykor úgy zajlik le, hogy az érintett nem is gondol szívproblémára. Összegyűjtöttük a csendes szívroham jeleit.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Hiába várjuk az esőt, vasárnap ismét száraz idő jön, 25 fok is lehet

Csapadékmentes, száraz, napos időre számíthatunk vasárnap,a hőmérséklet elérheti a 25 fokot is.

Hatalmas árvízre készülnek a fővárosban: szükséghelyzetet hirdettek Bankokban

Szükséghelyzetet hirdettek szombaton Bangkok valamennyi kerületében, miután két nap szakadatlan esőzés után árvíz fenyegeti a thaiföldi...

Rádiójeleket észleltek egy Naprendszeren kívüli, Földhöz hasonló bolygóról

A Harvard és az Oregoni Egyetem csillagászainak mérései szerint először sikerült közvetlenül rádiójelet észlelni egy Naprendszeren...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0