Ezt olvasta már?


Strandra magyar! Hí' a víz! - képgalériával

Igaz, ezekben a napokban az ország egy részén vannak, akik ki nem állhatják a vizet, az azonban tény, hogy ebben a tikkasztó hőségben strandolni sem utolsó.

Június elején még fáztunk és ki nem állhattuk a vizet, a hónap közepén azonban már hőségriadót fújtak. A néhol 37 fokot is meghaladó hőmérsékletben, bizony "meg kell kívánni" a vizet, nem tudunk lemondani róla. Aki csak tehette, vagy a lakásában maradt, vagy strandolni indult.

Tanuljuk a vizen járást... (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Szombaton az országban több tízezren töltötték szabadidejüket víz mellett. Voltak strandok, ahol talpalatnyi hely sem volt a déli órákban, igaz, a szakemberek mindig felhívják a figyelmet arra, hogy lehetőség szerint, ne tartózkodjunk délelőtt tíz és délután három, négy óra között a napon, sőt, az árnyékban is óvatosan, ilyen-olyan faktor számú napolajjal kencézzünk.

Persze sokan csupasz testükön még véletlenül sem tudnak elviselni zsíros, illatos olajat, sajnálják is rá a pénzt, inkább isznak egy (vagy több) pofa sört (átlag 3-500 Ft-ért), közben dobnak egy bambit a gyerekszájba (fél lityis 3-400), anyunak egy tejfölös lángost (sima 200 Ft-tól, tejfölös 250-300-tól). Aztán beugrik 1-4 gombóc fagyi (150-250/'bóc), jöhet még egy csintalanpala is (150-től, tölteléke válogatja...), esetleg egy strandkellék, mert kidurrant, elfelejtettük, na végre vegyünk egyet belőle...

Természetesen (ha nem is mindenhol), ki kell fizetni a strand belépőt is, felnőtt napi jegy 300 Ft-tól a csillagos égig, attól függően, hogy mennyire "high tech" a körbezárt kiszolgáló egység (wellness-, megamasszír-, vízsugarak-, csúszdák...stb...).

A legkissebbek mit sem törődnek a napsütéssel, csak belilulhasson a száj, apu adja a lét, anyu a törölközőt ha vacog az a gyerek. A kamaszok félre vonulnak a hideg vizes nagy medencék köré és bemutatják aktuális bicepszüket, tetkójukat, nyelven átpréselt fémtárgyukat, márkás öl- és mell takarójukat, a legtutibb fejeseket...

A csajok stírölése kötelező (ma már persze a pasik pasikat is nézegethetnek...a csajok, a nők ezt eddig is alapból tették és szólták meg a szimmetrikus idomú nőtársat...), a dögös, nagy mellkastély látogatás is alap, az pedig csak hab a tortán, ha egy csajszi bejön, azonnal és véletlenül be kell esni, durván fröcsölősen mellette a "medansziéba"...

A gyermekes családok, akár anyu-gyerek (mer' apu lelépett), akár mama-gyerek (mer a szülők leléptek), akár hagyományos, nem annyira divatos: jé! ezek apu-anyu-gyerek csapat!?...kipakolják a kicsi bigyótól a legnagyobb félsátor-kisautó-homokozó-barbibaba-ilyen-sapka-olyan kendő-kenőcs-takaró-lepedő-jeiket...

Igaz, hasonló a tészta az időseknél is, nekik persze a derék-hát-láb...kenőcsök is kifittyennek a hintaágyon fetrengő áruházlánc-logós neylon szatyiból...

De: "Jaj úgy élvezem én a strandot..."! Egész nyugodtan, igaz, június 13-án, már felhőkkel is bezavar a lég, de a hőmérséklet továbbra is strandra űzhet, ha szeretjük a vizet...

A Balaton jelenleg 22-23, a Velencei-tó már 24-25 fokos. Pénteken egyébként, háromnapos, második fokozatú hőségriasztást rendelt el Falus Ferenc országos tiszti főorvos.

Arra kérte az egészségügyi intézményeket, a mentőszolgálatokat és az önkormányzatokat, hogy tegyék meg a szükséges megelőző intézkedéseket, egyebek mellett az esti órákban locsolják a közterületeket, valamint tegyék közzé az igénybe vehető légkondicionált helyiségek listáját.

Az utak is megkapják a magukét (A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Vasárnap és hétfőn a napsütés mellett már megnövekedhet a gomolyfelhőzet és elszórtan zápor, zivatar is kialakulhat, néhol jégesővel. A hőmérsékletben lényeges változás nem lesz, csak kissé enyhülhet a hőség.

Kedden - az utolsó tanítási napon - gyakran lesz erősen felhős az ég és szórványosan alakulhat ki zápor, zivatar. Szerdától tovább mérséklődhet a hirtelen jött hőség.

vézé.







0
0
0

hírek innen, onnan

Lexus V8 és kézi váltó: megépült a tökéletes Isuzu Vehicross

Egy megbízható V8-as motor, ötfokozatú kézi váltó, és 35 colos, terepre szánt gumik adják ennek az Isuzunak a különleges vonzerejét.

Kevesebb állampapírt vettünk, a fix a legkapósabb

A múlt héten mindössze 55 milliárd forintért vett állampapírt a lakosság, ami töredéke a két héttel azelőtti heti közel 370...

Van, ahol már csak a gyerekek és az idősek kapnak napernyőt – változás az olasz tengerpartokon

Olaszország északkeleti tengerparti strandjain a minőségi szolgáltatás erősítése érdekében csökkentették a napernyők számát, több...

Az izraeli pénzügyminisztert is kitiltották Franciaországból

Az izraeli pénzügyminisztert, Becalel Szmotricst is kitiltották Franciaországból, amiért "aktívan népszerűsíti Ciszjordánia...

Megtorpant az áremelkedés a lakáspiacon, a drágább szegmensekben már elindult a korrekció is

A 2025 őszi-téli lakásár-robbanás 2026 tavaszára kifulladt: a Duna House havi tranzakciós követése szerint az átlagos négyzetméterárak...

Nem Olaszország, nem Horvátország: megtaláltuk a nyár egyik legszebb tengerparti úti célját

A szlovén tengerpart sokak bakancslistáján még mindig nem szerepel előkelő helyen, pedig néhány nap alatt képes teljesen átírni azt,...

Ennyi pluszpénzt jelenthet havonta a nyugdíjas Szép-kártya

A nyugdíjas Szép-kártya a Tisza egyik legfontosabb kampányígérete volt, így teljesülhet az elképzelés.

Olcsóbb lett a hús és a tej, de a nyaralásért csillagászati összeget kérnek – itt vannak a friss KSH-adatok

Májusban 1,8 százalékra lassult a fogyasztói árak éves emelkedési üteme az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem...

Legendás vagy hírhedt, ezt döntse el mindenki maga

Képriport a Man-szigeti Isle of Man TT motorversenyről.

Felhőszakadás, jég és viharos szél: szerda este lecsap a hidegfront az országra

Egy nyugat felől érkező hidegfront szerda estétől heves zivatarokat hoz, amelyek a Dunántúlon rendszerbe is szerveződhetnek....

Visszabontják az új mohácsi híd egyik tartópillérét

Elrontották a mohácsi híd felüljáróját.

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid

Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.

Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban

Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye

Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.

A közmédia végre elárulta a terveit, Hajdú B. Istvánt is érintik a friss infók

Ezt a csapatot küldi az M4 Sport a világbajnokságra, ha már a válogatott itthon ragadt.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Kerkez jó híreket kapott a Liverpool új edzőjétől - Ezért lépett le a válogatottól?

A magyar válogatott ma este már Kerkez Milos nélkül lép pályára a kazahok ellen.

0
0

Bulvár

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé

Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.

A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg

"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni

Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.

Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják

Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.

Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt

Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.

Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul

Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

A 90-es évek imádott magyar énekesnője volt, az alkoholl tönkretette: a hangszálai is rámentek

Czerovszky Heni kálváriája akkor kezdődött, amikor kis mennyiségű alkoholfogyasztás után is kórházba került.

A közeledő brutális vihar miatt több vármegyére is elsőfokú riasztást adtak ki

Jelentős időjárás-változásra kell felkészülni az ország nagy részén, ugyanis kedden egy erős hidegfront éri el Magyarországot, amely heves zivatarokat, viharos széllökéseket és intenzív csapadékot hozhat. A A k

0