Szakmai nap a villámárvizekre történő felkészülés jegyében
Az Egri Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Pétervására Járási Hivatal a múlt héten szakmai napot szervezett a villámárvizekkel kapcsolatosan, a Tarna menti dombvidéki települések vezetői részére.
A szakmai napnak Parád település adott otthont. A rendezvényt Dr. Nagy Tibor járási hivatalvezető, Mudriczki József házigazda polgármester és Mérai Péter tű. alezredes, katasztrófavédelmi kirendeltség vezető nyitotta meg, akik mindhárman rövid köszöntőjükben kiemelték a villámárvizekkel kapcsolatos teendők fontosságát és a téma aktualitását.
A megnyitót követően első előadóként Komjáti Sándor az ÉMVIZIG Gyöngyösi Szakaszmérnökségének területi felügyelője adott tájékoztatást a villámárvizek kialakulásának okairól, az ellenük történő védekezési feladatokról, a terület vízfolyásainak aktuális vízállási, és hóban tárolt vízkészletének számszaki adatairól. Elmondta, hogy a közelmúlt fejlesztései (Tarna mederrekonstrukció, záportározók kialakítása) sokat javítottak a térség árvízi helyzetén, ugyanakkor továbbra is nagyon fontosnak tartja a kül- és belterületi vízelvezetők és műtárgyak folyamatos karbantartását, működőképességének biztosítását.
Második előadóként Zelei László tű. alezredes ismertette a villámárvizekkel kapcsolatos teendőket, kiemelve a járási hivatalvezető és a települési polgármesterek feladatait. Előadásában kitért a közelmúlt eseményeire (ónos eső, a tavaly áprilisi havazás, intenzív csapadék, extrém mennyiségű hó), melyek a Pétervásárai járást érintették. Kiemelte, hogy jó a kapcsolata a védekezésben érintett szerveknek, szervezeteknek és az önkormányzatoknak, mely nélkül nem lenne megvalósítható hatékony és gyors védekezés. A védekezési feladatok és a helyreállítás finanszírozása céljából a települések gyakran nyújtanak be vis maior pályázatot. Felhívta a figyelmet a vis maiorral kapcsolatos előírások és határidők betartására.
Az előadások végén lehetőség volt konzultációra, mely során a résztvevők általános és egyedi témákban felmerült kérdések sokaságát tették fel a szakembereknek. A felmerült kérdések tisztázását követően - bízva a további jó együttműködésben-, a járási hivatal vezetője zárta be a rendezvényt.
forrás:heves.katasztrofavedelem.hu
hírek innen, onnan
Kertészek ajánlják: ez a fa akár 90 napig virágzik, és rengeteg színt visz a kertbe
Miközben a legtöbb dísznövény néhány hét alatt elvirágzik, a kreppmirtusz megfelelő helyen július végétől akár októberig ontja...
Az egerek ősszel menedéket keresnek – ez a konyhai trükk segít kideríteni, honnan jönnek be
Ősszel az egerek könnyen beköltözhetnek a házba. Egy egyszerű alufóliás trükkel kiderítheted, merre járnak, és hol érdemes keresni a...
Ma 50 éves a korábbi kiváló német középpályás, Michael Ballack
Karrierje folyamán olyan klubokban futballozott, mint a Bayern München, a Bayer Leverkusen és a Chelsea. A német válogatottal többször is...
Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium
Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi...
Magyar Péter a megbukott Orbán-rendszerről: szétlopták a hazánkat
Magyar Péter szombaton Szolnokon, országjárásának újabb állomásán beszélt arról, hogy szerinte elfogadhatatlan, ha a korábbi években...
Tízmilliárd forintos várólista-csökkentési program indul még az idén
Elsőként azokon a területeken csökkentenék a várakozási időt, ahol a leghosszabbak a várólisták, így például a csípő- és...
A háború kitörése óta először tárgyalt Lavrov a német külügyminiszterrel
Az ukrajnai háború kezdete óta először találkozott egymással az orosz és a német külügyminiszter szombaton New Yorkban.
Micsoda bravúr. Nyolcadszor Európa-bajnok Kiss Norbert.
A 41 éves szombathelyi pilóta sorozatban hatodszor bizonyult a kontinensbajnokság legjobbjának, 2021 óta egyetlen évben sem tudták...
Ma esti Ötöslottó-sorsolás: Milliárdok a tét – Mutatjuk a friss nyerőszámokat.
Ma este ismét milliárdokért pörög a gömb az Ötöslottón! Mutatjuk a sorsolás szabályait, a kisorsolt nyerőszámokat, és a győri...
Dér Zsolt a Keselyűről: Miért olyan embereket emelünk magunk fölé, akik bántalmaznak?
Október 17-től egy különleges, négynapos premier-eseménnyel mutatja be a TV2 a legújabb saját gyártású thriller-minisorozatát, a...
U21: Ollózós gólt is kapott, vereséget szenvedett és lemondhat az Eb-ről a magyar válogatott - videó
A horvátoktól elszenvedett 3-1-es vereséggel matematikailag is eldőlt, hogy a mieink nem jutnak ki a kontinenstornára. Jagusic parádés...
Friss bejelentés: még szigorúbb lesz a Tisza vagyonadója, viszont többen katázhatnak
A KATA, azaz a kisadózó vállalkozások tételes adójának visszaállításával annak széles körű kiterjesztésén dolgozik a Tisza –...
Sport
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


