Ezt olvasta már?


Szijjártó: A magyar kormány nagyon komolyan készül Putyin látogatására!

Nagyon hosszú idő után úgy látjuk, hogy a nemzetközi folyamatok segítenek a magyar-orosz kapcsolatok fejlesztésében - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Moszkvában, Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel folytatott tárgyalása elején. - Pécsi Napilap -

A magyar kormány nagyon komolyan készül Vlagyimir Putyin orosz elnök februári budapesti látogatására"

- mondta Szijjártó. "A kétoldalú viszony sokat szenvedett a nemzetközi szankciós környezetben, de a közösen elhatározott gazdasági együttműködési programok - a regionális együttműködés, az oroszországi magyar technológiai beruházások, elsősorban a mezőgazdaság terén, és a gépipari együttműködés - jól fejlődnek."

Szijjártó Péter kijelentette, hogy

nemcsak külügyminiszterként, de személyesen is várta, hogy találkozhasson Lavrovval.

Köszönetet mondott tárgyalópartnerének a veronai buszbaleset miatti orosz részvétnyilvánításért. A Moszkvában tárgyaló magyar delegáció a nemzeti gyásznap miatt fekete szalagot visel.

"A magyar-orosz külügyminiszteri találkozó célja a februári budapesti csúcstalálkozó sikerének előkészítése" - mondta Szergej Lavrov.

 

Forrás: 444







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat főszereplője tényleg túl férfias? Van egyáltalán olyan, hogy valaki túl férfias? – videó

Átadták szerdán este az idei Televíziós Újságírók Díját, ahol két szobrocskával gazdagodott Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat...

Ellenséges tűz érhette az amerikai lopakodót – drámai kényszerleszállás történt

Egy amerikai harci repülőgép kényszerleszállása borzolta a kedélyeket a Közel-Keleten, miután a gépet feltételezhetően ellenséges tűz...

Végzetes reggeli hiba: ezt soha ne tedd közvetlenül ébredés után, ha magas a vérnyomásod

A reggeli ébredés pillanata nemcsak a nap kezdetét jelenti, hanem egyben az egyik legkritikusabb időszakot is a szív- és érrendszered...

Erdélyi Nikolett: "Azt hittem, elveszítem a lábam – valójában az életemet kaptam vissza"

Tomaskó Bernadett vendége Erdélyi Nikolett, önismereti tréner és vállalkozó, aki most először mesélt élete egyik legdrámaibb...

Az impulzusvásárlás rejtett okai: a pszichológus szerint ezért pakolod tele a kosarad, ha csak kenyérért indultál

Az impulzusvásárlás nem csupán gyengeség, hanem egy profin megtervezett pszichológiai hadviselés eredménye, ahol a kereskedők az agyad...

Elmarad Kevin Spacey pere, megegyezett az őt szexuális zaklatással vádoló férfiakkal

A londoni bíróságon ősszel lett volna a tárgyalás, de a színész inkább a peren kívüli megegyezést választotta. A megállapodás...

Izraeli hírszerző cég avatkozhatott be a választási folyamatba, a kormányfő EU-s vizsgálatot kért

A miniszterelnök amiatt kért uniós vizsgálatot, mert beavatkozás történhetett a szlovéniai választásba. Beindult a szomszédban is a...

Becsapódott egy rakéta: lángolt egy kiemelt fontosságú olajfinomító Izraelben

Becsapódott egy iráni rakétára kilőtt izraeli elfogó rakéta törmeléke a haifai olajfinomítóba, de nincs veszélyesanyag-szivárgás -...

Orbán Viktor hajnali négykor kel, de így is időzavarral küzd a kampányban

A miniszterelnök személyes szerepe a kampányban különösen érdekes: sok elemző szerint ennek komoly kockázata van (ha kiderül, hogy már...

Gulyás Gergely próbálja menteni a menthetőt „háborús mondata” kapcsán

Miután Magyar Péter úgy interpretálta a miniszter kormányinfón elhangzott szavait, hogy Orbán magyar katonákat küldene az iráni...

Válasz Lázár Jánosnak: A budai polgárok tényleg kiábrándultak a Fideszből

A budai polgárok értékrendjével fordult leginkább szembe a Fidesz. Hogy miért, annak megfejtése nem túl bonyolult feladvány.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

blogmorzsák

Nagy kakaópor teszt

Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.

A férfiklimax drágább, mint a női?

Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

0