Ezt olvasta már?


Szoboszlai Dominik mikor térhet vissza?

Ma délelőtt újabb MR-vizsgálaton vesz részt Szoboszlai Dominik, az eredmény ismeretében dönthetnek a klubjánál arról, hogy mikor térhet vissza.

gálaton vesz részt Szoboszlai Dominik, az eredmény ismeretében dönthetnek a klubjánál arról, hogy mikor térhet vissza. A kezdeti titkolózás után legalább az biztos, hogy az RB Leipzig 20 éves magyar válogatott játékosa szeméremcsont-gyulladás miatt kényszerül hónapokat kihagyni. Emlékezhetünk, anno Szabics Imrét ugyanez a makacs sérülés hátráltatta.

Ágyéksérülés, combhajlító-izom húzódás – eleinte úgy értesülhettünk, ez a két gond lehet Szoboszlai Dominik kihagyása mögött. Február elején vetődött fel először a sajtóban, az sem kizárt, hogy szeméremcsont-gyulladás a sérülés oka.

Most legalább már abban biztosan lehetünk, hogy ez a makacs sérülés hátráltatja Szoboszlai Dominik visszatérését. A Nemzeti Sport arról számol be, hogy a decemberben a Lipcséhez igazolt magyar játékos ma újabb MR-vizsgálaton esik át, ami után talán már pontosabban lehet meghatározni, hogy mikor térhet vissza.

Esterházy Mátyás: Türelmesnek kell lenni

– Azért is nehéz neki, mert ez nem olyan sérülés, amelynek egyértelműen meghatározható rehabilitációs ideje van, az ilyen jellegű gyulladásnál türelmesnek kell lenni, folyamatosan figyelni kell a csontok fejlődését – nyilatkozta a sport napilapnak Esterházy Mátyás, a futballista menedzsere. – Mivel Dominik a karrierje elején jár, fontos, hogy semmit se siettessünk, a lényeg, hogy akkor térjen vissza a pályára, amikor valóban százszázalékos állapotban van, és a mostani gyulladásnak semmilyen hatása se legyen pályafutása hátralévő részére. Bizakodóak vagyunk, de kellően óvatosak is.

Ő természetesen szeretne minél előbb visszatérni, nagyon keményen dolgozik érte, ám a hosszú távú szempontokat sem szabad szem elől téveszteni.

Mivel nem vagyok orvos, nem akarok ígérgetni, nem az én tisztem a visszatérése pontos dátumáról beszélni, de most úgy néz ki, hogy továbbra is a tervek szerint halad a felépülése.

A „hosszú távú szempontok” alatt elsősorban az értendő, az ifjú labdarúgó a júniusi Európa-bajnokságra szeretne mindenképpen formába lendülni. Praktikusan ez úgy képzelhető el, hogy ha április második felében már a csapattal tud készülni – jelenleg még önállóan végzi a labdás gyakorlatokat -, s májusban már pályára léphet.

Már biztos, szeméremcsont-gyulladás a sérülés

Az óvatosság mindenesetre indokolt. A tünetek már tavaly nyáron jelentkeztek, Szoboszlai szeméremcsont-gyulladás miatt hagyta ki augusztusban az Ajax elleni felkészülési mérkőzést.

A kezelésben érthetetlen epizód, hogy februárban a klubja nem engedte el az osztrák specialistához, ami hetekkel hosszabbíthatta meg a rehabilitációt.

Szabics Imre is ezzel járta meg

A szeméremcsont-gyulladás alattomos sérülés, nehezen diagnosztizálható és a rehabilitáció ideje is bizonytalan. Ugyanezzel a sérüléssel bajlódott anno Szabics Imre, aki  elmondta, szimulánsnak bélyegezték, a sérülés kedvezőtlenül befolyásolta a pályafutását.

magyarnemzet







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Végre kiderült: ezt a szexpozíciót szeretik a legjobban a férfiak

Egy felmérés szerint van egy pozíció, amely mind a férfiak, mind a nők körében a legnépszerűbb, míg más klasszikus variációk szintén...

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Kijevnek

Spanyolország idén újabb egymilliárd euró védelmi támogatást biztosít Ukrajnának, ezzel a háború kezdete óta nyújtott segély eléri...

Újabb csalás terjed: ha ilyen SMS-t kapsz, pillanatok alatt lenullázhatják a bankszámládat.

A kiberbűnözők rendkívül kifinomult módszereket alkalmaznak.

Halálos baleset történt – lezuhant egy sífelvonó

Svájc központi részén, Engelberg síparadicsomában egy személy életét vesztette, miután a síterepen egy felvonó kabinja lezuhant a havas...

Bilincsben vitték el az iskolaigazgatót, rettenet, mire vetemedett

Letartóztattak egy iskolaigazgatót, aki brutális tettre készült.

Micsoda névsor. Ördög Nórát, Majkát és Tillát is elismerték idén a Televíziós Újságírók Díjátadóján

Eldőlt, mely televíziós produkciók és személyiségek nyerték a Televíziós Újságírók Díját. Az elismeréseket egy ünnepélyes...

Csak egy hétvégét töltött volna az ismerősénél, de 25 évre bezárták a házba

Amanda Wixont csütörtökön ítélte el a gloucestershire-i törvényszék rabszolgatartás miatt. A nő évtizedeken át brutálisan...

A villanyszerelő figyelmeztet: ezt az eszközt soha ne hagyd bedugva éjszakára, mert tűzveszélyes

Sok háztartásban teljesen megszokott, hogy bizonyos elektromos eszközök egész éjszaka működnek. A szakemberek szerint azonban van egy olyan...

Szoboszlaiék főnöke Szaúd-Arábia felé kacsingat, a magyar válogatott réme a Milanban folytathatja - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szerdai hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Ki más? Szoboszlai góljával szerzett vezetést a Liverpool a Galatasaray ellen - videó

Mac Allister laposan elvégzett szöglete után a labda az érkező Szoboszlai elé került, aki 13 méterről kilőtte a kapu jobb oldalát.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak

A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0