Ezt olvasta már?


Tavasszal robbant be idén a lakáspiac

Beindult a szezon a lakáspiacon. Március első három hetében ugrásszerűen, éves szinten 23 százalékkal emelkedett az eladó lakások iránt érdeklődők száma - derül ki az ingatlan.com több mint 30 ezer magánhirdetésen alapuló elemzéséből. - Pécsi Napilap -

●     Felpörgött a lakáspiaci kereslet márciusban: az előző évhez képest 23 százalékkal többen érdeklődtek az eladó lakások iránt az ingatlan.com elemzése szerint.

●     A kereslet megugrásával párhuzamosan a kínálat alig változott, a drágulás üteme érezhetően lassult.

●     A kisebb - 20-40 négyzetméteres - lakások négyzetméterára a fővárosban és a megyeszékhelyeken 14-15 százalékkal magasabb, mint a 40-60 négyzetmétereseké.


Bár idén januárban és februárban is erős volt a kereslet, alig haladta meg a tavalyi szinteket, márciusban pedig felélénkült a piac. A kereslet márciusi emelkedésével párhuzamosan a kínálat viszont alig változott.

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője azt mondta: “Tavaly év elején a kibővített Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK) miatt sokkal élénkebb volt az ingatlanpiac mint azt az előző években megszokhattuk. Emiatt idén januárban és februárban - tavalyhoz képest - nem volt olyan látványos az előrelépés sem az eladásra meghirdetett lakások, sem pedig a lakásvásárlást tervezők számában. Az idei márciusi adatok viszont már egyértelműen arról tanúskodnak, hogy a kereslet és a kínálat is érezhetően elrugaszkodott a tavaly márciusban mért szinttől.”

Mi a helyzet a legnépszerűbb lakásoknál?

Az ingatlan.com elemzése szerint bár a kereslet megugrott, a lakásokra visszafogottabb drágulás jellemző, mint 2015-ben vagy 2016-ban, mert az áremelkedés üteme elmarad az elmúlt években látott 20-30 százalékos drágulástól. Budapesten a 20-60 négyzetméteres panelek átlagos négyzetméterára március közepén 370 ezer forint volt, ami 17 százalékos drágulást jelent. Az azonos méretű téglaépítésű lakások esetében pedig 14 százalékkal 510 ezer forintra nőtt a négyzetméterár. Balogh László elmondta, hogy a paneleknél bekövetkezett jelentősebb drágulás nem meglepő, ezek ugyanis alacsonyabb áruk miatt kelendőbbek. “Egy fővárosi 50 négyzetméteres panellakás kijöhet 16-18 millió forintból, míg ugyanekkora téglaépítésű lakásért 7-8 millió forinttal többet kell adni” – tette hozzá az ingatlan.com szakértője.

A megyeszékhelyek közül Debrecenben is lendületben maradt az árak növekedése. Március közepén a 20-60 négyzetméteres panellakások négyzetméterára 274 ezer forint volt, a téglaépítésűeké pedig 330 ezer forintnál járt, ami 14, illetve 15 százalékos áremelkedésnek felel meg. Székesfehérváron visszafogottabb volt az drágulás ebben a méretkategóriában: a paneleknél 7 százalékkal 260 ezer forintra, a téglaépítésű lakásoknál pedig 11 százalékkal 283 ezer forintra nőtt a négyzetméterár a kínálati piacon. Győrben még inkább lelassult az árak növekedése: a panelekért 270 ezer forintot, a téglalakásokért pedig 335 ezer forintot kértek négyzetméterenként, ami 3, illetve 1 százalékos drágulásnak, lényegében stagnálásnak felel meg.

 

Drágábbak a kicsik

Az is kiderül az elemzésből, hogy a kisebb alapterületű lakások esetében magasabb az átlagos négyzetméterár. A 20-40 négyzetméteres fővárosi lakások árai 13 százalékkal magasabbak, mint a 40-60 négyzetmétereseké. A megyeszékhelyeken pedig átlagosan 15 százalékkal kerülnek többet a kisebb méretű lakások.

Balogh László az ingatlan.com előrejelzését ismertetve elmondta, hogy a használt lakások iránti kereslet az idén is erős lesz, ezért a tavalyi évhez hasonlóan idén legalább 150 ezer adásvételt vár a szakértő. A kínálati árak folyamatos emelkedése miatt az idei évben egyre nagyobb lehet a vásárlók alkuereje. A jó helyen lévő jó állapotú lakásokért viszont továbbra is sorban állnak a vevők, ami pedig az eladók pozícióját erősítheti.







0
0
0

hírek innen, onnan

A gyermekkori traumák három generáción át is nyomot hagyhatnak – ezt mutatja egy új magyar kutatás

Generációkon átívelő nyomot hagynak a gyermekkori traumák - Új hazai kutatás mutat rá az ártalmas és a jótékony gyermekkori...

Több mint 400 pályázatból választanak új tankerületi vezetőket

Az iskolai dolgozók és a polgármesterek október 5-ig véleményezhetik a jelölteket.

Íme a longevity fel nem ismert, 350 milliárd dolláros piaci rése

Teljesen máshogy öregednek a nők és a férfiak. E tény felismerése a kiindulópontja Boston Consulting Group új tanulmányának, amely olyan...

A 2-2-2-es szabály a tartós párkapcsolat titka: így hozd vissza a lángoló szenvedélyt a mindennapokba.

Úgy érzed, hogy a régóta tartó kapcsolatodból lassan eltűnik a szikra, és helyét átveszi a mindennapi szürkeség? Ismerd meg a...

Tucker Carlson szerint Trump azzal ütötte el az Irán megtámadásával kapcsolatos fenntartásait, hogy „végül úgyis mindannyian meghalunk”

Carlson arról is beszélt, hogy az atombombával való fenyegetőzés miatt már el kellett volna mozdítani az elnököt.

Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket

A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket országjárása szolnoki állomásán.

Több mint 400 jelölt verseng a tankerületi igazgatói helyekért, minden kerületben érdemi verseny van

Minden központban legalább három pályázó indul a szeptember 20-án lezárult felhívásra. A kinevezések előtt a polgármesterek és a...

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi...

Toroczkai László közül Toroczkai Lászlót választotta elnökévé a Mi Hazánk Mozgalom

Nem bővítik kettőről négy évre az elnök és az elnökség mandátumának hosszát.

A szájüregi daganatok korai tünetei

A szájüregi daganat az egyik leggyakoribb tumoros megbetegedés ma Magyarországon. Ez a tény azért meglepő, mert a betegség korai jelei...

Európában tarolnak a hibridek és a kínaiak

A sajtóközleményből kiderül, hogy az új autót vásárlók már itthon is egyre inkább a hibridek és a villanyautók felé fordulnak, és...

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre MI-incidensekre

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos,...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

0