Ezt olvasta már?


Tizennégy év fegyházra ítélték a 2002-es kántorjánosi gyilkosság vádlottját

Nem jogerősen tizennégy év fegyházbüntetésre ítélte a Nyíregyházi Törvényszék pénteken azt a férfit, aki a vád szerint ittasan bántalmazott egy idős nőt 2002-ben a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kántorjánosiban, majd erőszakoskodott vele. Az asszony a helyszínen meghalt.

Bodnár Zsolt bíró büntetőtanácsa R. Józsefet aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek.

A tényállás szerint a most 56 éves vádlott 2002. október 4-én Kántorjánosiban, egy italboltban volt a rokonaival. Késő este erősen ittas állapotban távozott; útközben eszébe jutott, hogy az egyik házban egy idős asszony lakik egyedül. Átugrott a ház kerítésén, a nyitott ajtón bement a szobába, ahol a 81 éves nő hálóruhában feküdt. A vádlott minden szó nélkül odament hozzá, többször arcon és állon ütötte, majd közösülni próbált vele.

Ezután a férfi - megijedve tettétől és a várható felelősségre vonástól - elhatározta, hogy megöli a nőt, ezért a nyakára nehézkedett és a mellkasára térdelt. A bántalmazás következtében az idős asszony a helyszínen meghalt.

A kezdetben ismeretlen tettes ellen indult nyomozást a rendőrség 2004-ben felfüggesztette. Az eljárást 2015. november 18-án indították újra, ekkor került a nyomozók látókörébe egy háromfős társaság, amelynek R. József is tagja volt. A férfi kihallgatása során, 2015 decemberében beismerő vallomást tett.

A bírósági tárgyalásokon a vádlott a sokszor egymásnak ellentmondó vallomásaiban csak a szexuális erőszakot ismerte be, megbánást nem mutatott.

Az ítélethirdetésen ismertetett indoklásban elhangzott, az orvosszakértői vélemény szerint az asszony halálát a bántalmazás következtében elszenvedett sérülések, traumás sokk és keringési elégtelenség okozta.

Az ítélet ellen a vádlott és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés miatt fellebbezett.

A büntetőper a Debreceni Ítélőtáblán folytatódik.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

A kormányközeli Nézőpont szerint a Fidesz növelte előnyét a Tiszával szemben a Békemenet után

A március 15-i rendezvények után készített felmérésük szerint nőtt a a kormánypárti szimpatizánsok részvételi hajlandósága. A...

Együtt kortyolgat Dua Lipa és George Clooney

A Nespresso büszkén jelenti be, hogy az új globális márkanagykövete Dua Lipa. A popsztárral való együttműködés új fejezetet nyit a...

Kevesebb kalória, jobb memória? - Az elhízás a demencia egyik rizikófaktora

Több kutatás is igazolta mára, hogy a szellemi teljesítőképesség hanyatlásával és memóriaromlással járó demencia kockázatát a...

Rubint Réka farsangi mérlege: betört koponya, beszakadt dobhártya és részleges amnézia

Súlyos sérülésekkel került kórházba egy férfi Rubint Réka egyik népszerű Alakreform táborából.  A Rubint Réka nevével fémjelzett...

Nesze neked Dr. Google! Európai orvostechnikai minősítést kapott a Telekom tünetértelmezője

A Magyar Telekom egészségügyi szolgáltatáscsomagja új digitális eszközzel bővült: a Telekom Egészségben elérhető tünetelemző az...

Magyar betegek rémálma: egy tanulmány szerint a fájdalomcsillapításban sem állunk jól

Egy friss kutatás rávilágít a magyar daganatos betegek fájdalomkezelésének hiányosságaira. A szakmai irányelvek szerint a gyors hatású...

Dietetikusok kedvence: végre egy kenyér, ami nem ellenség, hanem orvosság a testnek

Miért lett ennyire népszerű a kovászos kenyér és tényleg egészségesebb?

Megtorpedózta az ukrán kamatcsökkentést a közel-keleti háború

Az Ukrán Nemzeti Bank csütörtökön bejelentette, hogy változatlanul 15 százalékon tartja az irányadó kamatot. A döntést azzal...

Rendőröket bántalmazott egy brit nő Budapesten

Nem volt hajlandó elhagyni egy budapesti szórakozóhelyet, ezért a hatóság segítségét kérték.

Minimálbért a közmunkásoknak – Iváncsán látogatott akkugyárat Dobrev Klára

A közmunkásoknak minimálbért, a gyári dolgozóknak hatékony érdekképviseletet szorgalmaz kampánykörútján Dobrev Klára, a Demokraikus...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Kiszivárgott a Békemenet-titok, szédületes információk láttak napvilágot a Tisza és a Fidesz táboráról

A Békemenet és a Nemzeti menet egy nagyon elgondolkodtató jelenségre világított rá.

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

0