Ezt olvasta már?

0

Több mint 10 százalékkal nőtt a kerékpáros utasok száma a vonatokon 2018-ban

A kerékpáros jegy- és bérleteladások száma 13,4 százalékkal nőtt egy év alatt, több mint 545 ezer biciklit szállítottak a vonatokon 2018-ban - közölte a MÁV-Start az MTI-vel kedden.


hirdetés

A vasúttársaság adatai szerint a legtöbb bringás Győr és Mosonmagyaróvár között, Budapest és a Velencei-tó menti állomások, illetve Siófok között utazik. A Dunakanyar felé a szobi és a köztes váci, dunakeszi és felsőgödi állomások is népszerű úti célok. Gyakran váltanak kerékpárjegyet a Budapest-Szeged, valamint az Alföldön a Kecskemét-Kiskunfélegyháza és a Szeged-Kiskunfélegyháza szakaszokra is.

A MÁV csoport kiemelten kezeli a kerékpárszállítási szolgáltatás folyamatos javítását, már több ezer fedett, kamerával őrzött B+R parkoló fogadja a vonattal továbbutazókat.

Emellett számos újítást vezettek be: két éve már a kerékpárjegy és a kerékpáros túrajegy is megvásárolható e-vonatjegyként, és akár okostelefonon vagy tableten is be lehet mutatni a jegyvizsgálóknak. Az e-vonatjegyeket 10 százalékkal olcsóbban lehet megváltani, ez vonatkozik a kerékpárokra online váltott jegyekre is - írták.

A vasúttársaság további kedvező árú jegyeket is kínál a bringásoknak: kerékpáros túrajeggyel az ország bármely területéről - a megtett távolságtól függetlenül - egységesen 420 forintért szállítható bicikli a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz. Így nemcsak a tavakhoz lehet eljutni, hanem az azok körül található állomások, megállóhelyek között utazva sem kell aznap újabb kerékpárjegyet váltani. A vasúti vagy Budapest-bérlettel rendelkező ingázóknak pedig érdemes kerékpár-havibérletet váltani. A havi, félhavi vagy 30 napos vasúti bérlettel közlekedők a hétvégi napokon díjmentes kerékpárjegy megváltásával utazhatnak biciklivel együtt, a bérleten feltüntetett viszonylaton - közölték.

A kerékpár-szállítási kapacitást is növelték: a bicikliszállítás minden budapesti elővárosi vasútvonalon biztosított. 2020 első negyedévétől a legforgalmasabb Budapest-Vác-Szob és Budapest-Cegléd-Szolnok vonalakon pedig forgalomba állnak az emeletes motorvonatok, ezeken még több kerékpár fér majd el. Ezek a járművek hétvégenként megjelennek a Velencei-tó mentén is, nyaranta pedig a Balaton déli partján.

Gyorsvonati kocsik felújításával tavaly ősztől további 20 darab, kerékpárszállításra alkalmas előtérrel is rendelkező személykocsi állt forgalomba (kocsinként 3 kerékpár szállítható), és a 10 IC+ kocsi is közlekedik már próbaüzemben, ezekben 8 kerékpár szállítható. Az IC+ kocsik felhasználását a balatoni forgalomban is tervezi a MÁV-Start - közölték.







0
0

hírek innen, onnan

Csak súrol minket az újabb hidegfront, de belerondít a nyárba

Kedd estig a Kárpát-medence fölé a nyugati anticiklon peremén változó nedvességtartalmú, az északkeleti tájakra néhány fokkal...

Milyen előnyökkel járhat a nyugdíjbiztosítás?

Hosszú távon nagyon kifizetődő tud lenni, ha időben el kezd foglalkozni a nyugdíjbiztosítással...

Szomorú hír érkezett: Elhunyt a legendás magyar zenész

Hétfő reggel, 62 éves korában elhunyt Fátyol Rudolf hegedűművész, a szatmárnémeti Dinu Lipatti Állami Filharmónia vezetője -...

Cenzúráz a Youtube?

A Google videómegosztójánál folyamatosan szigorodnak a feltöltés szabályai.

Érzik-e már a vesztüket az alapkezelők?

Több mint 1300 milliárd forint zúdult be a MÁP Pluszba a június eleji indulást követően, amit az alapkezelői szektor is megérzett. Az...

Újabb országos áramszünet volt Venezuelában

A kormány elektromágneses támadásról beszél.

Rajtad melyik éned uralkodik? Pozitív és negatív tulajdonságok, amelyek között egyensúlyozol, a csillagjegyed szerint

Mindenkinek van pozitív és negatív oldala, ahogy az sem egyforma, mennyire hagyjuk eluralkodni magunkon a tulajdonságainkat. Még az...

Nem hiszed el, milyen idióta reklámokkal bombázzák a nézőket

Az ember legszívesebben a fejét verné a falba a tévés reklámokat látva. Nem az a baj, hogy a hirdetések túloznak, hanem az, hogy teljesen...

Teljesen kikészült Kefir családja

Az énekes és szülei felháborodtak a kártérítési perük másodfokú döntésen.

Adócsökkentéssel indít az új görög kormányfő

A változások egy hét múlva életbe is léphetnek.

Napi horoszkóp 2019. július 23. - Egy igazán aktív nap

Az Oroszlánt ma érzelmi megrázkódtatás érheti, a Halak szavai ma különös hatékonysággal bírnak. Napi horoszkóp.

Markos György ezért nem áll többé színpadra

A legendás humorista elárulta, miért döntött a visszavonulás mellett.

0

Sport

Egy csaló kínai szupersztár miatt óriási balhé van a vizes-vb-n

Bohus Richárd felfoghatatlan körülmények között jutott tovább, Késely Ajna újabb egyéni csúcsot úszott.

Így rejtette el a Népsport Kocsis Sándor halálhírét

Egy ifjúsági asztalitenisz Eb-ről szóló tudósításába dugták el a hírt.

"Zidane egy szégyen"

Megkezdődött az adok-kapok: Gareth Bale ügynöke nekiment Zidane-nak a francia kijelentései miatt.

Megvan a Fradi ellenfele, ha továbbjut a Valletta ellen a BL-ben

Megvolt a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének sorsolása Nyonban, a Fradinak a horvát vagy a grúz bajnok jöhet.

Meghalt a háromszoros Grand Slam-győztes teniszező

Az ausztrál Peter McNamara párosban aratta legnagyobb sikereit.

Kozma Dominik is beleszállt a kínai világbajnokba: Ezt az embert ignorálni kell

A kvangdzsui világbajnokság úszóversenyeinek nyitónapján nagy port kavart, hogy a férfi 400 méter gyorson ezüstérmes ausztrál Mack Horton az éremátadást követően nem volt hajlandó felállni a dobogóra, hanem letérdelt, így tiltakozva a pályafutása során sokadik alkalommal doppinggyanúba keveredett kínai Szun Jang győzelme ellen.

Üzent a doppingteszten megbukott kajakosnak Dombvári Bence

Üzent Takács Tamarának, az eltiltott kajakosnak Dombvári Bence.

0

Bulvár

Mikor locsoljunk? Növényeid hálásak lesznek, ha betartod ezt a pár alapszabályt

Cikkünkből kiderül, hogy mikor locsoljunk, és mire figyeljünk oda öntözés közben, hogy kertünk minél tovább szép lehessen.

Cukros víz, elsikkasztott arany óra, mellbimbónyomkodás, indokolatlan inkubátor - történetek az újszülöttosztá...

Sok anyuka a szülés után éli át az első kórházi tartózkodás élményét. Ez már önmagában nehéz helyzet, és a rendszer általában még inkább megnehezíti a dolgukat. Megdöbbentő, nyomasztó és kínunkban nevetős sztorik az újszülöttosztályról.

Egy csaló kínai szupersztár miatt óriási balhé van a vizes-vb-n

Bohus Richárd felfoghatatlan körülmények között jutott tovább, Késely Ajna újabb egyéni csúcsot úszott.

Hatgyermekes édesapa halt meg szörnyű balesetben a strandon

"A partnerem, a szerelmem és az otthonom halt meg..."

Ennyi ideig szeretnek szexelni a nők

A nők alapvetően a szex minőségét részesítik előnyben, az aktus hosszával szemben. De még így is jóval többre vágynak mint amennyire a férfiak átlagosan képesek.

Most lefelé hullámvasutazik a benzin és a gázolaj ára

A Mol 6 forinttal csökkenti a benzin és 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Rövidnadrágot vett fel a 19 éves lány, csúnyán megalázták

Jenna érthető módon többet nem akar visszatérni arra a helyre, ahol beszóltak neki.

Ő a leghülyébb Audi A8-tulaj, vita nincs

Akár a quattro-hajtás szükségességét is reklámozhatná a fennakadt A8-as Audi, bár akkor talán nem kéne szétrúgnia a vezetőjének.

Mi lehet kurvásabb a 30-as rappernő fenekénél?

Százötvenhét centiméternyi gyönyör.

Bomba forma: Gáspár Evelin megmutatta hibátlan bikini-bodyját

Úgy látszik, teljes mértékben megtérült Gáspár Evelin kemény munkája, hiszen elképesztő formában van a celeblány!

Megáll az ész: Mellvillantós merész fotót posztolt Hódi Pamela

Még mindig keressük az állunkat a fotót csodálva!

blogmorzsák

Ha muszlim a munkatársad

Egy Angliában élő magyar tapaszta­latai muszlim munkatársakról. Mit gondolnak életről, terrorról, csa­ládról és munkáról?

A román borász szőlőjét szüzek tapossák

És a tévében elmondta, hogy papírja is van róla.

Elmebeteg feliratok a csomagoláson

„Azért olvasod, mert elfelejtetted a WC-re hozni a telefonodat?“

Még egy bőr a rémfarkasról

Ez a képregény megfelelő dózis lehet a Trónok harca-függőknek. Legalábbis egy darabig.

Fekete nejlonból készült csipke­ruha

Megnyílt Király Tamás divattervező retrospektív Out of the Box című kiállítása a Ludwig Múzeumban.

Töltött paprika zöldséges bulgurral

A klasszikus töltött paprika húsmentes verziója cukkinivel, gombával és bulgurral.

A Tenessee-beli "Majomper"

1925-ben a Tenessee-beli Daytonban perre mentek a kreacionisták a tudomány művelőivel.

Mindig marad hatalom a kezedben

Megemlékezés Heller Ágnesről. Gondolatai fegyverek a bekorlátolt, fundamentalista gondolkodás ellen.

Szexi vagy nem? - Sztárok bikiniben

A sztárok kedvenc fürdőruhái az isteni Marilyntől a mesés JLo-ig, egy fantasztikus galériával.

18 lenyűgöző fotó a múltból

Van Gogh festménye aukció közben, elítélt nők a londoni Wormwood Scrubs börtönben, Csehov kutyájával és még sok más, nem mindennapi fotó!

Alul-felül semmi, de úgy szép az élet!

Amikor egy részegen kötött fo­gadás miatt anyaszült mezte­lenül találod szembe magad a modern kor kihívásaival.

Új-Zéland megoldotta, ami Amerikának nem megy

A márciusi merénylet után fegyverbeszolgáltatási programot indítottak a várakozásokon felüli sikerrel. Mi a titok?

0