Ezt olvasta már?


Több mint 4 milliárd dollárt költöttünk randiappokra

A makacsul kitartó koronavírus sem tudta szorosabbra csukni a társra vágyók pénztárcáját.

 

Ha valaminek, akkor a randizásnak biztosan alaposan alávágott a pandémia - gondolhatnánk. Ha 2020-ban volt is esetleg ennek némi hatása a témában érintett online alkalmazások forgalmára, azt a tavalyi adatok alapján egyértelműen kijelenthetjük, hogy a szektor kiválóan alkalmazkodott a különleges helyzethez.

A mobil alkalmazások elemzésére szakosodott App Annie szektorról készített beszámolója szerint 2021-ben nagyjából 4,2 milliárd dollárt költött a világ randiappokban elérhető előfizetésekre és kiemelt funkciókra. A növekedési ütem lendületét mutatja, hogy 2018-ban ennek csak nagyjából a fele jött össze. 2020-hoz viszonyítva pedig 30 százalék körüli volt a bővülés.

De nem csak a forgalom, hanem a felhasználói létszám is komoly ugrást csinált tavaly. A BussinessofApps januári összeállítása a társkereső alkalmazások használóit 2020-ban bő 293 millióra teszi, míg tavaly ez az érték már megközelítette a 240 milliós szintet. Egy évvel korábban, azaz 2019-ről 2020-ra mindössze nagyjából 10 millióval bővült a felhasználók köre.

A terület királya egyértelműen a Tinder. A Match Group alkalmazása volt tavaly a legtöbbször letöltött ilyen app, 1,35 milliárd dolláros forgalmával pedig a szektor legvastagabb tortaszeletét szerezte meg (5 százalékkal túlgyorsulva a szegmens amúgy sem lassú növekedési tempóját).

Az App Annie elemzése a terület sikerét abban látja, hogy a szolgáltatók gyorsan és jól alkalmazkodtak a koronavírus okozta anomáliákhoz. Mivel a személyes találkozások lehetősége beszűkült, az alkalmazásokban egy sor olyan új funkció (például virtuális események, online találkák stb.) jelent meg, amelyekkel sikerült fenntartani a felhasználói érdeklődést és aktivitást.

 

Átmozgatta az appokat a vírus

 

A fentiek alapján a pandémia esetleges negatív hatásait szépen kimozogták a randiappok, más területeken viszont csak fel kellett készülni a váratlan extra érdeklődésre. Ahogy egy korábbi cikkünkben már beszámoltunk róla, jelentősen megnőtt a webáruhazak dedikált alkalmazásainak a használata, az étel- és italkiszállítók pedig nagyjából 50 százalékkal több figyelmet kaptak, mint korábban. Szintén nőtt az érdeklődés a különböző fizikai edzést, fitneszprogramokat kínáló alkalmazások iránt, de még a meditációs appok is profitáltak a pandémiás helyzetből.

forrás: bitport.hu

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Vagyonok olvadnak el az autópiacon – Kiderült, mely modellek tartják legjobban az árukat

Hatalmas különbségek vannak abban, mennyit veszít az értékéből egy autó öt év alatt: egyes modellek alig kerülnek kevesebbe, mások...

Több tényezős kihívás elé állítja Európát az aszály

Az idei nyár megmutatta, hogy a vízhiány hatásai jóval túlmutatnak a mezőgazdaságon.

Mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban

Vereséggel kezdte a Nemzetek Ligáját a magyar válogatott.

Ezzel az egy dologgal akár 1000 kalóriát is elégethetsz naponta edzés nélkül

A nem tudatosan végzett mozgások, mint a séta vagy a házimunka, jelentik a NEAT alapját. Kutatások szerint már napi háromszor egy perc...

Bernáth Odett milliókat kaszált ezzel a pofonegyszerű trükkel

Bernáth Odett a használt ruhái eladásából szedett össze hárommillió forintot, sokszor apró tételekből. A módszer mellett arról is...

Így maradjon a kedvezményes keret alatt: apró trükkök a konvektortól a fűtő klímáig

Nem csupán hűtésre jók a korszerűbb légkondicionálók, amelyeket szinte alig kapcsoltunk ki. Ugyanakkor nem a hűtő-fűtő klíma az...

Tömegverekedés tört ki Debrecenben a reggeli csúcsforgalomban egy szerelmi ügy miatt – videó

Tömegverekedés borzolta a kedélyeket Debrecenben: a reggeli csúcsforgalom idején két férfi és több középiskolás esett egymásnak egy...

Két tizedmásodperc – ennyi döntött az első és a második helyről a Forma-1-es Azeri Nagydíjon

Fotó: Mercedes George Russell, a Mercedes brit versenyzője nyerte szombaton a Forma-1-es Azeri Nagydíjat Bakuban, rajt-cél sikerével pedig 15...

Európa táguló körei

Kanada közeledése felveti, hogy az Európai Unió egy szélesebb geopolitikai tér központjává válhat. Ehhez azonban saját...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.

Mészáros Lőrinc Svájcban már lépett: a vagyonhivatal miatt tűnhettek el rokonai a cégéből

Kivonta közvetlen családtagjait az igazgatóságból a svájci Zug városában bejegyzett MS Energy Holding AG cégénél Mészáros Lőrinc, az ottani sajtó szerint a kormányváltás és a vagyonvisszaszerzési hiva ...

blogmorzsák

Kádár beszélt, a delegációk kimentek

A dokkmunkások nem pakolták ki a csomagokat: így fogadta New York Kádárt.

Las Vegas

A kaszinókról híres városban és környékén más látnivalók is vannak, így mindenki megtalálja a kedvére való szórakozást.

0