Ezt olvasta már?

Michelisz egy-egy második és negyedik hellyel zárta az idényt

Az első futamon második, a második versenyen pedig negyedik helyen ért célba Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője a túraautó-világkupa (WTCR) idényzáró h...

0

Több mint egymilliárd fiatal hallása van veszélyben

Több mint egymilliárd fiatal hallása van veszélyben a különböző fülhallgatós eszközök - mobiltelefonok, lejátszók - túlzott hangerővel történő használata és túl hangos zenés helyek látogatása miatt - figyelmeztetett egy új tanulmány, amely a BMJ Global Health folyóiratban jelent meg.


hirdetés

A The Guardian által ismertetett tanulmány nemzetközi kutatócsoportja szerint a 12-34 éves korosztály 24 százaléka olyan hangerővel hallgat zenét a saját készülékein, amely már nem biztonságos. A kutatók ezért arra szólították fel a kormányokat, hogy sürgősen vezessenek be olyan szabályozást, amely a biztonságos hangerő alkalmazását támogatja.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) becslése szerint jelenleg 430 millió különböző korosztályhoz tartozó halláskárosodott ember él a Földön. A fiatalok azért vannak különösen veszélyben, mert ők használják a leginkább az olyan lejátszásra alkalmas eszközöket, mint az okostelefon, fej- és fülhallgató, miközben gyenge lábakon áll a hangerőszabályozás betartása.

"A nem biztonságos hangerejű zenehallgatás, akár rendszeres, akár egyszeri alkalommal történik, a hallórendszer fizikai károsodását okozhatja, ami átmeneti vagy állandó fülzúgás és/vagy a hallás megváltozása formájában jelentkezik" - figyelmeztetek a kutatók. Hozzátették, hogy az ilyen károsodás akár az ember egész életét végigkísérheti, és ha valaki fiatal korában túl hangos zenét hallgat, túl hangos zajnak van kitéve, az később a korral járó hallásvesztésnek is jobban ki van téve.

A Dél-Karolinai Egyetem tudósai által vezetett kutatásban a 2000 és 2021 között készült, személyes zenehallgató eszközökkel és hangos zenés helyekkel kapcsolatos korábbi tanulmányokat vizsgálták. Harminchárom, több mint 19 ezer embert érintő tanulmányt elemeztek. A szerzők becslése szerint a kutatásokban szereplő felnőttek 23 százaléka és a kiskorúak 27 százaléka volt kitéve túlzott hangerőnek a személyes zenehallgató eszközein.

A kutatók úgy becsülték, hogy a 12-34 év közötti korosztályba tartozók 48 százaléka lehet kitéve túl hangos zenének például klubokban vagy bárokban.

Ezen adatok alapján a kutatók úgy kalkuláltak, hogy globálisan 0,67 milliárd és 1,35 milliárd közé tehető azoknak a tinédzsereknek és fiatal felnőtteknek a száma, akiket potenciálisan veszélyeztethet a halláskárosodás.

A tanulmány szerzői elismerték, hogy eredményeik nem vették figyelembe a demográfiai tényezőket vagy a biztonságos zenehallgatásra vonatkozó szabályozások alakulását az egyes országokban. Ugyanakkor kiemelték: eredményeik rávilágítanak arra, hogy a halláskárosodás megelőzése érdekében világszerte sürgősen szükség van a biztonságos hallgatási szokásokat ösztönző irányelvek bevezetésére.

 







0

hírek innen, onnan

Az Orbán-kormány 420 milliárdot tolt a sportba tavaly

Vagyis a 2021-es év minden egyes napján 1,15 milliárd forintot irányított a sport területére.

Nagy kőolaj- és földgázkutatásba kezd itthon a Mol

A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ kőolaj- és földgázkutatásokra Magyarországon - mondta Homonnay Ádám, a Mol kutatási és...

Ausztrália enyhített a terrorfenyegetettségi szinten 

Nyolc év után az ausztrálok „valószínűről” „lehetségesre” lehetségesre módosították a terrorfenyegetettségi szintet, mondván,...

Csuklóján viselte a hajgumiját a nő: Durva, mi történt vele emiatt

Mindannyian csináljuk, pedig nagyon nem kéne.

Soha nem voltak még ekkora mínuszban a magánnyugdíjpénztárak

Az MNB információi alapján továbbra is egy százalék alatt van az önkéntes nyugdíjpénztárak költségszintje. Pixabay Az önkéntes...

Apad a gyerekvállalási kedv Magyarországon

Októberben 7361 gyerek született Magyarországon, 12%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban, ezzel folytatódott a születésszám...

Vecsés karácsonyfája mindent visz!

Nem mindennapi fát állítottak a vecsésiek.

Fellépések helyett már csak a családjának él Voksán Virág: "Egy idős nőnél furcsán nézhet ki, hogy a dj pultban nyomja" - videó

Két gyermekkel, öt kutyával és párjával él Voksán Virág, így akad tennivaló bőven. A csinos anyuka azt monda, hogy most már háttérbe...

Fogy a magyar: több mint 10 százalékkal kevesebb gyerek született idén októberben, mint tavaly

Viszont több mint 8 százalékkal kevesebben is haltak meg a Covid csillapodásával, így némileg csökkent a természetes fogyás.

Tízmilliárdokból kezd el olajat és gázt keresni a Mol idehaza

A Mol jövőre 40 milliárd forintot költ kőolaj- és földgázkutatásokra Magyarországon - mondta Homonnay Ádám, a Mol kutatási és...

A vb eddigi legjobb meccse? Hat gól Kamerun és Szerbia összecsapásán

Közönségszórakoztató mérkőzésen egyik csapatnak sem megfelelő eredmény: Kamerun 3–3-as döntetlenre végzett Szerbiával a katari...

Sport

Tomboló szurkolók és bűnözők fel-gyújtották Brüsszelt a Belgium-Marokkó meccs után - videók

Óriási káosz tört ki a belga fővárosban már a vb-csoportmeccs kezdetén. Utána csak romlott a helyzet.

Gyilkos fegyver került a focibírók kezébe Katarban

100-110 perces meccsek, önhatalmúlag meghozott játékidő-hoszabbítások, miközben az őskövület szabályalkotó testület minden innovatív megoldást lesöpör az asztalról.

Váratlan fordulat Neymar bokájának ügyében

Ennek biztosan nem fog örülni Kamerun.

Brutális tömegverekedés, hat kiállítás: elképesztő botrányba fulladt az orosz focimeccs - videó

Döbbenetes káosz tört ki a Zenit-Szpartak Moszkva mérkőzésen.

Újabb képek a belga-marokkói meccs után felgyújtott Brüsszelről, a bűnözők tombolásáról

Döbbenetes történések a világbajnokság nyolcadik játéknapján. Visszapillantó.

Már el is kezdték egymást szétcincálni a belga játékosok

Biztosra mondhatjuk, hogy ennyi volt a belga Aranygenerációnak.

Costa Rica megmentette a németeket; Marokkó megruházta Belgiumot

A világbajnokság nyolcadik napjának története képekben elmesélve.

A himnusz után lecserélték a kapusukat a marokkóiak

A himnuszt még énekelte, de a csapatképen már nem ő szerepelt.

Gigantikus melleivel mindenkit sokkol a kameruni szurkoló - fotók

Nem véletlenül lett a fotósok kedvence.

A focivébé szexi szurkolónője megmutatta hatalmas melleit - videó

Nem először tűnik fel a lelátón a gyönyörű lengyel nő, a őt választották meg Miss Euro 2016-nak.

A világ összes pénzét ajánlja Ronaldónak egy szaúdi klub

A jelenleg klub nélküli Cristiano Ronaldónak van ajánlata. Ázsiából biztosan.

A vb nyolcadik napja: láttuk az első rangadót, Horvátország négyet rúgott, Belgium kikapott

A világbajnokság első igazi rangadóján ikszelt Spanyolország és Németország. A belgák elveszítették a második meccsüket, Horvátország hátrányban volt, de végül négyet rúgott. Összefoglaljuk, mi történt a v

0

Bulvár

Ne induljon Ausztriába.

A Győr-Sopron-Ebenfurti Vasúttársaság rendkívüli közleménye szerint az osztrák vasutasok hétfőn nulla órától 24 órás sztrájkot hirdettek, így egész Ausztria területén szünetel a vonatközlekedés.

„Szeretkeztünk a cég mosdójában, a konyhaasztalon, a parkban"

Te mit gondolsz, tudnak neked újat mondani vagy mutatni, ha szexről van szó? Mielőtt rávágnád, hogy nem, azért olvasd el a többiek történeteit, hátha mégis vannak felfedezetlen területek a te szexuális életedben is

Új hírek érkeztek Putyin ellenlábasáról, nagy a baj

Az ügyvédek szerint borzasztó helyzetbe került az ellenzéki politikus.

Hadműveletet jelentett be Orbán Viktor

Megvette az adventi koszorút az irodájába.

Nagy Ervint ezért nem kedvelte Andy Vajna: a Kincsem főszerepét sem neki akarta adni

Nagy Ervin kis híján lecsúszott a Kincsem című film főszerepéről, mert Andy Vajna nagyon nem kedvelte a színészt.

Feltételekhez köti a kormány a benzinárstop fenntartását

2023. január 1-étől csak akkor tudják fenntartani a benzinárstopot, ha az Oroszországból érkező kőolajszállítás zavartalan, a százhalombattai finomító pedig folyamatosan működik - ezt az ATV-vel közölte a korm

Kiderült, hogy miért takarítják ki a japán szurkolók maguk után a stadionokat a vébén

A szurkolók mellett a válogatott játékosok is mindig kitakarítanak maguk után az öltözőben.

Ez a sapka az idei tél kihagyhatatlan slágere

Utoljára kamaszkoromban viseltem svájci sapkát, ami arra enged következtetni, hogy jó ideje nem volt kifejezetten trendi ez a fazon – ez viszont már a múlt! Idén gyakorlatilag kihagyhatatlan alapdarabbá lépett elő a s

Mi történik Orbán Viktorral?

Magyarország elszigetelődött, miniszterelnöke és külügyminisztere szoros orosz kapcsolataik miatt pedig biztonsági kockázatot jelentenek a NATO-ban, az Európai Unióban és a visegrádi együttműködésben – erről í

Beindult Romániában a jogsiturizmus, elég, ha honosítják a papírt

Ausztriában például egészen furcsa módon tanítják vezetni az embert, mármint hozzánk képest. Angliában pedig sokkal egyszerűbben. Körkép a külföldi országokból.

Fordított kultúrsokk: így érzik magukat a külföldről hazaköltöző magyarok

Kultúrsokk akkor is éri, érheti az embert, ha több év külföldi élet után tér vissza Magyarországra. Hogy élték meg ezt azok, akik Kanadából, Angliából, Svédországból vagy Norvégiából költöztek haza? Mi vol

blogmorzsák

Jóbarátok krónikák: 236 érdekesség a sorozatról

Maratoni gyűjtemény készült a Jóbarátok kulisszatitkairól! Nem csak rajongóknak.

Hagyományos svéd palacsinta

Mostantól csak ilyet sütünk!

SPAR Beszállítói Akadémia

A SPAR mentorprogramjaiban elismert szakemberek osztják meg tudásukat.

0