Ezt olvasta már?

Hadik Andrásék győztek az 52. Mecsek-ralin

A Hadik András, Deák Attila kettős nyerte vasárnap az 52. alkalommal megrendezett Mecsek-ralit, az országos bajnokság hetedik futamát.

0

Tovább irtják a héten a szúnyogokat

Az országos szúnyoggyérítési program nyolcadik hetében, hétfőtől újabb 60 ezer hektáron, 148 település belterületén irtják a szúnyogokat a katasztrófavédelem irányításával - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.


hirdetés

Mukics Dániel közölte: a héten Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Csongrád és Bács-Kiskun megyében, valamint Sopron térségében permetezik a kifejlett szúnyogokat.

A fákkal, bokrokkal sűrűn benőtt területeken - ahol a levegőről kijuttatott vegyszer nem érné el a rovarokat - földi eljárással, autóról permeteznek - tette hozzá.

Az elmúlt héten az előzetes terveknek megfelelően 35 ezer hektáron, 213 településen és Budapest hat kerületében irtották a szúnyogokat. A Balatonon, a Tisza-tavon és a Duna mentén biológiai módszerrel gyérítették a lárvákat - közölte.

A www.katasztrofavedelem.hu oldalon elérhető a szúnyoggyérítés heti programja, vagyis az, hogy melyik településen mikor permeteznek. Ugyanakkor az önkormányzatok a központi program mellett saját költségvetésük terhére, önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést - közölte a helyettes szóvivő.








hírek innen, onnan

Részegen hajtott a forgalommal szemben az M7-esen egy őrült

A férfinak a rendőrök bevonták a jogosítványát és büntetőeljárást indítottak ellene ittas járművezetés miatt.

Milliókat költött el, halott szomszédja számlájára vett pizzát egy férfi

Megtalálta a lakásban a holttestet, de nem értesítette a hatóságokat.

Ösztöndíj fiatal fotósoknak

Kulturális programjainak dokumentálására hirdet ösztöndíjpályázatot fiatal fotósok számára a pécsi Z

25 ezer embert menthetnénk meg úraélesztéssel évente

Újabb rekordot döntött a Magyar Kardiológusok Társaságának idei Szívünk Napja rendezvénye: közel öte

F1: Így kerüli el a Red Bull a hondás katasztrófát

Max Verstappen elmondta, a Red Bull miért nem fog úgy felsülni a jövőre érkező motorpartnerrel, mint a McLaren.

0

Sport

Hamilton őrült ötlettel dobná fel a Forma-1-et

A címvédő szerint hiába izgalmas a pilóták számára az F1, ha a nézők unatkoznak.

Megdöbbentő felvétel: magyar szurkolókat vertek a görögök elleni meccs után?

Athén Megdöbbentő mellékszála is lehetett a görögmagyar futballmérkőzésnek.

Évekig kísérthette, hogy lemaradt Lewandowskiról, most lecsapott az új Lewandowskira

Enrico Preziosi nem látott eleget a Bayern sztárjában, Krzysztof Piatekkel nem követte el ezt a hibát.

Szalai Ádámot nem lehet a válogatottból kikiabálni

Nincs mese, győzni kell Észtország ellen, még akkor is, ha két éve nem nyertünk idegenben meccset.

Dühében kiteregette a szennyest. Maradona leégette Messit, ezt árulta el a világnak

Mexikóváros Diego Maradona (57) kiosztotta Lionel Messit (31).

Nagyvadat elejtve maradt hibátlan a Szeged a kézilabda-BL-ben

A magyar bajnok jóformán esélyt sem adott a német Flensburgnak.

A Groupama Aréna ingyen épült fel és az állam is keresett rajta

Kubatov Gábor, a Ferencváros elnöke többek között erről is beszélt egy interjúban.

Brutális összeget bukott eddig Rondalo a nemierőszak-botránya miatt

Torino Egyre komolyabb bajban van Cristiano Ronaldo (33), akit anyagi szempontból is érzékenyen érint nemierőszak-botránya.

Lemondta a válogatottságot a sztárfocista, de előtte még odaszúrt a vezetőedzőnek

Lemondta a válogatottságot Laurent Koscielny, 33 éves francia labdarúgó.

Conor McGregor ezúttal az NFL-ben csinált magából bohócot

Megtaláltuk a világ legzavarodottabb szurkolóját, az Oakland irányítója elsírta magát a kilátástalan helyzet miatt.

A Győr győzelmével teljessé vált a magyar csapatok tökéletes hétvégéje a BL-ben

A női és férfi klubcsapataink is nyertek a hétvégi fordulóban.

0

Bulvár

Drasztikusan csökkenhetnek az üzemanyag árak

Várhatóan csökkennek az üzemanyagárak Magyarországon a jövő héten.

Mégsem Évát teremtette Isten a világ első nőjeként

Lilith a kultúrtörténet legrégebbi, ismert démonjainak egyike, Ádám első párja.

Veszélyben vannak a disznóvágások

Aki disznótort szeretne tartani otthon, be kell jelentenie a hatóságoknak.

Egy angol pár annyira berúgott a nyaralásán, hogy megvették a hoteljüket

És nem voltak gazdagok. Csak angolok, és nagyon részegek.

Meglátogatta az elütött kislányt a megvert encsi gázoló - az apuka fogadta

Meglátogatta a kórházban a kislányt az encsi nő, akinek kocsija elé pár nappal ezelőtt lépett ki az ötéves Hanna.

A szüleim túl hangosan szexelnek, lassan már aludni sem tudok tőlük

Mit tehet a gyerek, ha folyamatosan fültanúja szülei szeretkezésének és már egyre jobban zavarja? Tanácsadó válaszol.

Így dobj le 10 kilót: az elmúlt évek legsikeresebb fogyasztó módszere

A bécsi diéta a szigorúbb étrendek közé tartozik, már ami a kalória bevitelt illeti, variálhatóságát tekintve azonban rugalmas, és ezek mellett hatékony is, valószínűleg ennek köszönhető, hogy évek óta népszerű. Ha te még nem próbálkoztál vele, de olyan fogyókúrás módszert keresel, ami viszonylag nagy szabadságot ad, és a kávét is szereted, akkor érdemes lehet megpróbálkozni vele.

Elállt a szavunk. Mi történt Takács Nikolasszal? - fotó

Teljes életmódváltáson megy át az énekes: Takács Nikolas három hónappal ezelőtt nagy dologra szánta el magát, azóta pedig nagyon eltökélt!

Merkel nagy bajban van, rosszul jöttek ki a bajor választásból

Megfejtésre vár, hogy a radikális vagy mérsékelt szavazók hagyták ott a CSU-t.

Durva adóemelés jöhet januárban

A 2017-es akkor elbukott javaslathoz hasonlóan, ismét az ingyenes reklámhordozókra kivetett adókat emelné meg a kormány, még a tavalyinál is brutálisabb mértékben. Egy ilyen intézkedés árát azonban a fogyasztók, elsősorban a nyugdíjasok és az alacsony jövedelműek fizetnék meg.

Hajas László 34 éves lánya gyönyörű nő - Fotókon a ritkán látott Orsi

Hajas László első házasságából született lánya, Orsi nem mindennapi szépség.

A legértékesebb őszi gyümölcsünk ősidők óta

A gyümölcsök királynője, azaz a szőlő a szervezet számára fontos vitaminok és ásványi anyagok jelentős részét tartalmazza. Vörös színű változatainak flavonoidjai hatékony antioxidánsok, melyek védik a szív-érrendszert.

blogmorzsák

A Kárpátok James Bondja

A hatvanas években egy román hír­szerző bohócot csinált a NATO-ból.

Hova lettek a rendszerető, tiszta nők?

"A WC kefét egyik sem ismeri, mindegyik okádék állapotban hagyja maga után a klozetet."

Te is lehetsz hajléktalan, te is lehetsz szegény

Aki ma tapsol a hajléktalanok „eltüntetésének”, tulajdon holnapi vesztét ünnepli.

Petőfi Sándor meg Szintiboy az X-Faktorban

Az RTL Klubos tehetségkutató már végérvényesen a saját maga paródiájává vált.

Gyógyító hatású-e a humor?

„Osztálytársunk váratlanul halt meg. Vonaton ült, rosszul lett, és már nem is tért magához.“

Kis ország saját nyelvvel, elszigetelve

Fél az állam, hogy a nyelvet beszélő fiatalok elhagyják az országot?

Autógázt saját kezűleg tölteni nem kell félnetek jó lesz

Helyesebben: autógázt saját kezűleg tölteni? Nem kell félnetek, jó lesz! Mert már szabad, sőt, lehet is.

Magyarország az egyik legveszélyesebb hely Európában

A kormány nyugati kampányának margójára.

Mikor lesz KFC Tádzsikisztánban?

A legnagyobb kihívás Tádzsikisztánban a megfelelő alapanyagok beszerzése.

Hogyan fejezik ki az illatok a személyiségünket?

Fontos tudnod, hogy nagyon is van összefüggés, akár magad­nak keresed a hozzád illő par­fü­möt, akár meglepnél vele valakit.

Hol élünk? Ezért tart itt ez az ország!

Az emberek nem igazán akarnak élni a jogaikkal, és a lehető legkevesebbet foglalkoznak kötelességeikkel.

0