Trump Twitteren szólt be Obamának és fenyegette meg Iránt
Donald Trump 9 óra leforgása alatt szólt be Obamának és kvázi fenyegette meg Iránt a Twitteren két bejegyzésében. Míg Obamát Oroszország amerikai választásokra tett hatása miatt kritizálta, addig Iránnak egy szerinte Rouhani elnök áltat fenyegetésnek szánt kijelentése miatt szólt oda keményen.
Donald Trump híres vagy talán inkább hírhedt arról, hogy rendkívüli aktivitást mutat a Twitter online közöség médiaplatformon, ahol sokszor elég erős kijelentéseket és megnyilvánulásokat mutat. Ilyen volt például, amikor Kim Jong Un-t "kis rakétaembernek" csúfolta, vagy amikor az amerikai médiaorgánumokat szídja azért mert túl sok fake news-t, azaz hamis híreket közölnek lapjaikban és a tévében (elmondása szerint), és ezért csak azokat a médiumokat dicsére és emeli az egekbe, amelyek róla egy pozitív képet festenek le a médiában.
Sok esetben azonban az online merészség és a személyes viselkedés nem egyezik meg egymással a valóságban hiszen, amelyik kutya ugat az nem harap. Kritizálni, szídni és kemény kijelentéseket tenni az online platformon mindenki tud, tapasztaljuk a mindennapokban is, hogy sok cyber-huszár van jelen ezeken a közösségi platformokon, akik vakmerő kijelentéseikkel és komment hadjáratokkal szinte bármire képesek, de ha a valós életben kerülne sor egy tényleges vitára, véleménykifejtésre vagy észérveket felsorakoztató élesebb disputára, akkor hallgatnának mint a sír. Valahogy Trumppal is ez a helyzet és ezt csak megerősítette a helsinki csúcstalálkozón mutatott viselkedése Putyinnal szemben, ahol mint valami rajongó kisfiú hunyászkodott meg Putyin és az újságírók kijelentéseivel szemben.
Trump ismét alkotott az elmúlt 9 órában ugyanis két olyan Twitter-bejegyzést is közzétett, amelyben elég éles hangot enged meg magának. Az egyik bejegyzése az előző amerikai elnök, Barack Obamának szól azzal kapcsolatba, hogy ha tudott az oroszok amerikai választások befolyásolásáról még maga a választások előtt, akkor miért nem tett semmit. Trump szerint azért nem tett semmi mert az egész ügy csak egy nagy humbug és azt hitte majd a "tisztességtelen Hillary" nyer - fogalamzott Trump a twitter-bejegyzésében.
So President Obama knew about Russia before the Election. Why didn’t he do something about it? Why didn’t he tell our campaign? Because it is all a big hoax, that’s why, and he thought Crooked Hillary was going to win!!!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2018. július 22.
A másik twitter-bejegyzése már egy sokkal komolyan külpolitikai megszólalás volt, amelyben kvázi megfenyegette Iránt az amerikai elnök. Trump "fenyegetése" órákkal azután érkezett válasz reakcióként, hogy az iráni elnök, Rouhani figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne fenyegessék az ország olaj exportját, mivel Mike Pompeo az amerikai külügyminiszter kijelentette, hogy az iráni olajt vásároló országokat Washington rá akarja venni, hogy lecsökkentsék olajimportjukat november 4-ig akár a nullához közeli mennyiségre. Ezenkívűl az iráni elnök felszólította szomszédiat, még a rivális Szaud-Arábiát is egy jobb kapcsolat kiépítésére.
To Iranian President Rouhani: NEVER, EVER THREATEN THE UNITED STATES AGAIN OR YOU WILL SUFFER CONSEQUENCES THE LIKES OF WHICH FEW THROUGHOUT HISTORY HAVE EVER SUFFERED BEFORE. WE ARE NO LONGER A COUNTRY THAT WILL STAND FOR YOUR DEMENTED WORDS OF VIOLENCE & DEATH. BE CAUTIOUS!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) 2018. július 23.
"Soha többet ne fenyegessétek meg az Egyesült Államokat, különben olyan következményeket fogtok elszenvedni, melyekre még nem volt példa a történelemben. Többé nem olyan ország vagyunk, amely elviseli háborodott és erőszakra bujtó szavaitokat. Legyetek óvatosak!"
- írta a Twitter-oldalán Trumo csupa nagybetűvel, amely még inkáb fokozza az üzenet súlyosságát és jelentőségét.
Rouhani elmondta Trump twitter-bejegyzésére reagálva, hogy:
"Nem harcolunk és nem is állunk háborúban semmilyen országgal, de az ellenségeinknek tisztában kell lenniük azzal, hogy egy háború Iránnal minden háború anyja lenne, és ugyanígy egy béke Iránnal minden béke anyja lenne."
A bejegyzés alatti kommentekben igen sokan neki estek Trumpnak, hogy azt hitték a helsinki csúcstalálkozó után végre tanult valamit, hogy végre realizálta, hogy más országok vezetőinek nem teszünk ilyen mértékű és horderejű fenyegető és provokáló megjegyzéseket mint, valami szilaj, eszétvesztette közösségi médiaplatform-felhasználó, hiszen ő az amerikai elnök és annak megfelelően kellene viselkednie. Mindezek ellenére Trump már nem először élezi ki a helyzetet egy nemzetközi konfliktus és akár háború közeli helyzetté merész kijelentéseivel.
lockkerdee
hírek innen, onnan
Ezt tudnod kell, mielőtt utazási utalványt ajándékozol a mamának – elolvastuk helyetted az apróbetűs részt
Hiába a legjobb szándék, ha végül a megajándékozott és az ajándékozó is ráfizet.
Nagy a baj? Elmaradt Csányi Sándor népszerű előadása
Rossz hír érkezett a színházrajongók számára: Csányi Sándor kedd esti, maglódi fellépése váratlanul elmaradt. A népszerű színész a...
Ne egye meg, ha ilyen mazsolát vett!
Növényvédőszer-maradék jelenléte miatt kivont a forgalomból több, különböző minőségmegőrzési idejű PACO mazsola terméket a...
Döntött a Fed - Merre indul a dollár és a forint?
Szerda kora délután hirtelen esni kezdett a hazai deviza, miután az izraeli légierő csapást mért Irán legnagyobb földgáz-feldolgozó...
Áttörés a részecskefizikában: a CERN egy sosem látott, szupernehéz protont talált
A genfi Nagy Hadronütköztető felfedezése a kvantum-színdinamika elméletének eddigi legpontosabb tesztjét teszi lehetővé.
Robbie Keane az EL-kiesés után: "Utálok veszíteni, de fel kell készíteni a csapatot egy másik szezonra"
Így értékelte Robbie Keane a Braga-Ferencváros (4-2) Európa Liga-visszavágót.
Csehország kész segíteni, hogy Szlovákia újra kapjon kőolajat
Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába - jelentette ki Karel...
Újraindult a kőolajexport – meglepő helyről érkezik az olaj
Részlegesen újraindult a kőolajexport Irak északi részén, ahol napi 250 ezer hordós kapacitással ismét Törökország felé szállítanak.
Szuperolcsó autómárka tarolja le a hazai autópiacot, döbbenetes áron kínálja a legmodernebb luxust
Hatalmas változások előtt áll a hazai autópiac.
Puskás-Dallos Bogi: Amennyire megijeszett, annyira vonzott is a főváros
Mikor jön el az a pont, amikor váltani kell? A Küszöb harmadik epizódjában Dallos Bogi mesél a fővárosba költözés dilemmáiról.
Sean Penn szétlőtt vasúti kocsiból készített pót-Oscart kapott Zelenszkijéktől – videó, fotó
Bár Sean Penn a legjobb férfi mellékszereplő díját a 2026-os Oscar-gálán nem vette át, mert erőteljes üzenetként inkább Ukrajnába...
Sport
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”
A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást
Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


