Trump egységre szólította fel az amerikaiakat
Donald Trump amerikai elnök a kongresszus két háza előtt elmondott beszédében egységre szólította fel honfitársait az Egyesült Államok gondjainak megoldásához. (Pécsi Napilap)
A helyi idő szerint kedden elmondott, mintegy egyórás - főleg belpolitikával foglalkozó - beszédet a republikánus házelnök, Paul Ryan remeknek minősítette, Mitch McConnell, a szenátus republikánus többségének vezetője pedig - a felszólalás elhangzása után - úgy nyilatkozott, hogy Donald Trump e beszédével lett elnök. Chuck Schumer, a demokraták szenátusi csoportjának vezetője "populistának" nevezte Trumpot, és kijelentette, hogy szavai és tettei között nagy a különbség.
Elemzők rámutattak, hogy a beszédben alig esett szó külpolitikáról, azt érintve az elnök csak a NATO támogatásáról, az Iszlám Állam nevű terrorszervezet elleni küzdelemről és az Egyesült Államok és Izrael megtörhetetlen barátságáról szólt, eléggé röviden.
A beszéd elején - utalva arra, hogy az Egyesült Államokban éppen most fejeződik be az afroamerikaiak történelmére és kultúrájára emlékező egyhónapos rendezvénysorozat - leszögezte, hogy az úgynevezett fekete történelem hónapja is emlékezteti az amerikaiakat a polgári jogok terén megtett hosszú útra, de - tette hozzá - még mindig sok a tennivaló. Egyúttal emlékeztetett arra, hogy az amerikai zsidó közösségi központokat érő fenyegetésekre, a zsidótemetők meggyalázására és egy minapi kansasi bűntényre (lelőttek egy indiai férfit származása miatt) született reakciók azt jelzik: az ország politikailag megosztott ugyan, de a gyűlölet és a gonoszság elítélésében egységes.
Az elnök az elmúlt évekre visszatekintve azt mondta: a középosztály szenvedett az Egyesült Államokban, mert a kormány szerinte inkább külföldre összpontosította a figyelmét. Ezzel magyarázta, hogy az embereknek elegük lett az addigi politikából, és azt követelték, hogy Washington a saját állampolgárait helyezze előtérbe.
Donald Trump ezután felsorolta, hogy elnöksége első hónapjában mi mindent tett választási ígéreteinek betartása érdekében. A nagy amerikai vállalatok vezetőivel folytatott megbeszélései után például a General Motors, a Ford, a Lockheed, az Intel azt ígérte, hogy új munkahelyek tízezreit hozza létre - mondta. Eredménynek tüntette fel, hogy létszámstopot rendelt el a közszolgálatban, rendeletet hozott, miszerint a kormánytisztviselők ezen állásukat elhagyva öt éven belül nem folytathatnak lobbitevékenységet, felmondta a Csendes-óceáni Partnerség néven ismert szabadkereskedelmi tárgyalásokat, és felhatalmazást adott a Dakota olajvezeték megépítésére.
A bevándorlásról szólva hangsúlyozta, hogy kormánya betartatja az érvényben lévő bevándorlási törvényt. Egyúttal megerősítette, hogy az amerikai-mexikói határon megépül a megígért fal. Mint mondta, kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy az amerikai települések biztonságosak legyenek. "Azt akarjuk, hogy minden amerikai sikeres lehessen, ez azonban nem érhető el káoszban, ha a törvénytelenség az úr" - szögezte le, s hangsúlyozta, hogy "vissza kell állítanunk a törvényességet határainkon". Leszögezte viszont, hogy lát lehetőséget "reális és pozitív" bevándorlási reformra, sőt azt mondta, hisz abban, hogy ez ügyben republikánusok és demokraták képesek lesznek a kompromisszumra. Kiemelte, hogy felelőtlenség ellenőrzés nélkül beengedni embereket az Egyesült Államokba olyan térségekből, ahol nem lehet őket megfelelően ellenőrizni.
Trump elnök fontosnak nevezte a "radikális iszlám terrorizmus" elleni küzdelmet, s egyelőre nem részletezett intézkedéseket helyezett kilátásba ezzel összefüggésben.
Kormányzata belpolitikai elképzeléseiről szólva kifejtette, hogy "történelmi adóreformot" készít elő, s ennek keretében csökkentik a középosztály és a vállalkozások adóit. "Nagy-nagy csökkentések lesznek" - fogalmazott. Több millió új munkahely külföldről visszahozatalát ígérte külföldről, s kifejtette, hogy ez szerinte összefüggésben van az amerikai bevándorlási rendszerrel. Mint mondta, egyes országokban, például Kanadában vagy Ausztráliában, érdemek és szaktudás alapján engednek be bevándorlókat, akik aztán el is tudják tartani magukat. Az amerikai rendszer jelenleg nem ilyen, mutatott rá, és megjegyezte, hogy a bevándorlók jelenleg dollármilliárdokba kerülnek az amerikai adófizetőknek.
Donald Trump azt kérte a kongresszustól, hogy szavazza meg az infrastrukturális beruházásokra benyújtandó, ezermilliárd dolláros csomagtervet, hogy helyezze hatályon kívül az Obamacare néven ismert egészségbiztosítási törvényt, és fogadjon el új egészségbiztosítási rendszert. Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy az egyéni felelősségvállaláson alapuló új rendszerből nem maradnak majd ki a ritka betegségben szenvedők, s azok sem, akiknek már a biztosítás megkötése előtt súlyos betegségük volt. A szerény jövedelműek egészségügyi ellátását segítő Medicaid-programokat illetően az egyes szövetségi államok kormányzói nagyobb önállóságot kapnak.
Beszéde befejező részében az elnök a katonai költségvetés erőteljes növelését ígérte, s kifejtette, hogy ebből nem csupán a haderőt építik újjá, hanem javítják majd a háborús veteránok életkörülményeit is. Megerősítette, hogy támogatja a NATO-t, de ismét elmondta, hogy a tagállamoknak eleget kell tenniük pénzügyi kötelezettségeiknek. Hangsúlyozta, hogy "nagyon erőteljes és őszinte viták után" a tagállamok kezdik teljesíteni e kötelezettségüket. Egyértelművé tette, hogy a NATO-partnerek mellett a közel-keleti és a csendes-óceáni partnerországoktól is azt várja, hogy közvetlen és jelentős szerepet vállaljanak a stratégiai és a katonai műveletekben.
A kongresszushoz intézett üzenetét Donald Trump azzal zárta: "nagyot kell álmodni".
hírek innen, onnan
Őrülten nagyot megy a Toy Story, már megint
A Toy Story ötödik része a bemutatója óta letarolta a Disney+ globális nézettségi listáit.
A facélia szép lila virág, de a gazdának ennél sokkal többet tud
A facélia díszíti a földeket, de a gazdáknak igazi kincs: javítja a talajt, támogatja a beporzókat, és kiváló takarónövény. Fedezd...
Kiszivárgott határőrségi adatok buktatták le Vlagyimir Putyin legféltettebb titkát: kiderült, ki az eltitkolt unoka édesapja
Kiszivárgott adatok leplezték le Vlagyimir Putyin unokáját A szövetségi határőrszolgálat kiszivárgott adatbázisának elemzése során...
Ha fával fűtesz, erről mindenképp tudnod kell a 2026-os fűtési idény előtt
Szeptember közepétől jóval alacsonyabb áfa terheli a tűzifát, az állami erdészeteknél pedig már az új árak érvényesek. A szociális...
Sötétben tapogatóztak a rajongók, de egyetlen részlet leleplezte ByeAlex új szerelmét: a nő kiléte ellentmond az énekes korábbi szavainak
Titokzatos fotó indította el a pletykákat a zenész új kapcsolatáról Hónapokkal azután, hogy négy és...
Ne kapcsold be a gázfűtést. Ezt mindenképp ellenőrizd le előtte
Az első hűvös estéken könnyű egyszerűen feljebb tekerni a termosztátot. Ha azonban a gázkazán vagy a konvektor hónapok óta nem...
Ma 69 éves a Bayern München legendája, Klaus Augenthaler
Profi pályafutása során kizárólag a Bayern Münchenben játszott, a bajorokkal számos sikert ért el, 1990-ben pedig a német válogatott...
Autóba próbálták csalni Gudics Máté nyolcéves kislányát az iskola előtt: egyetlen másodperces döntésen múlott, hogy megmenekült
Ijesztő pillanatok a bicskei iskola előtt Szerda reggel a szokásos menetrend szerint indult a nap...
Nem az öblítő vagy az ecet: ez a titka, hogy igazán puhák és illatosak lesznek a törölközők
A puha, kellemes tapintású törölközőhöz nem feltétlenül kell öblítőt használni. Sőt, a túl sok öblítő és mosószer idővel...
Megérkezett az Univerzum üzenete szeptember utolsó hétvégéjére minden csillagjegynek
Ez a fontos döntések, váratlan lehetőségek és érzelmi megpróbáltatások időszaka lesz. Egyes jegyeknek óvatosnak kell lenniük, míg...
Magyar Péter: szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót 2027. január 1-től annál, mint azt vállalták - jelentette be Magyar Péter miniszterelnök...
Meghant megeszi a sárga irigység Katalin miatt: Harry felesége még sosem volt ennyire dühös
Katalin és Vilmos legutóbbi londoni megjelenése akkora feltűnést keltett, hogy egy királyi életrajzíró szerint Harry és Meghan aligha...
Sport
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Csúnyán kiütötték Putyin szeretőjét, nem mehetett vissza a pályára a bombázó teniszező
Az orosz elnök szeretőjének tartott Tatjana Prozorovát nem engedték vissza a pályára, miután brutális találat érte a fejét.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén
A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.
Fájó vereséget szenvedtünk Ukrajnától a Nemzetek Ligája nyitányon - mégis mindenki erről beszél
Igaz, ez csak szépségtapasz, de ebben az egy dologban egész Európát vertük.
Virgil van Dijk a múlt, ezt a klasszist igazolja helyére a Liverpool
A Premier League-ben találták meg a holland védő utódját.
Végig futott az eredmény után, kikapott női kéziválogatottunk az Eurokupa négyes döntőjében
A bronzéremért Dánia vagy Románia lesz az ellenfelünk.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.
„Amikor hullarészegen jelent meg az esküvőmön, azt mondtam: ennyi volt” – Családtagok, akikkel jobb volt megszakítani a kapcsolatot
A család az a közeg, amelyről hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy bármi történjen, összetart minket. A valóságban azonban vannak olyan kapcsolatok, amelyekben a rokoni kötelék inkább teher, mint biztonsági háló.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Több ezer magyart vertek át: nem működött a népszerű csodacsepp
Több ezer magyart vertek át: C-vitamint és gyógynövényeket tartalmazó csodacseppekkel akartak súlyos mentális betegségeket gyógyítani. Közbelépett az ügyészség.
„Kértem, hogy szégyen nélkül mondja el egy régi szexuális vágyát” – ha azt akarod, hogy a férjed nyitottabb legyen, kezdd a hálószobában
Ha nem ítélkezel, meg fog nyílni – és hálás lesz érte. Mutatjuk, hogyan hozhat közelebb egymáshoz a nyílt kommunikáció a hálószobában.
Kabát Petit több ezer ember közül szedte ki a hatóság a reptéren: ijesztő, amit átélt
Kabát Petit egy elkülönített szobába vitték a reptéren.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


