Ezt olvasta már?


Trump elkötelezett az Európai Unióval folytatott partneri viszony mellett

Donald Trump amerikai elnök határozottan elkötelezett az Európai Unióval folytatott partneri viszony mellett - mondta Mike Pence amerikai alelnök hétfőn Brüsszelben, ahol tárgyalásokat folytat az EU és a NATO vezetőivel. - Pécsi Napilap -

"Enyém a kiváltság, hogy Trump elnök nevében az Egyesült Államok határozott elkötelezettségét fejezzem ki az Európai Unióval történő együttműködés és partnerség folytatása mellett" - fogalmazott Pence, miután megbeszélést folytatott Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével.

"A nézetkülönbségek dacára kontinenseink közös örökséggel és értékekkel, mindenekelőtt pedig egy közös céllal rendelkeznek, amely a béke és a jólét előmozdítása a szabadságon, a demokrácián és a jogállamiságon keresztül. E célok iránt továbbra is elkötelezettek maradunk" - tette hozzá.

Tusk a sajtótájékoztatón kiemelte, továbbra is számítanak az Egyesült Államok "őszinte és egyértelmű" támogatására az egységes Európa eszméje iránt. Mint mondta, Pence támogatásáról biztosította ebben a tekintetben.

Az amerikai alelnök ezt követően Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével találkozott.

"Az Egyesült Államoknak erős és egységes Európai Unióra van szüksége minden lehetséges ügyben. Ez nem az a pillanat, amikor Európa felosztja magát az egykori nemzeti, tartományi kategóriákra" - vélekedett Juncker, aki szerint a globális stabilitás a jó transzatlanti kapcsolatoktól is függ.

Az amerikai alelnök elsőként Federica Mogherinivel, az unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjével tárgyalt hétfő délelőtt Brüsszelben. Az ülést megelőzően kijelentette, az új washingtoni kormányzat keresi a módját, hogy miként mélyíthető el a kapcsolat az Egyesült Államok és az Európai Unió között.

A szakértők szerint ezek a kijelentések az uniós vezetők megnyugtatására szolgálhattak, akiket komoly aggodalommal tölt el az EU-val szembeni amerikai álláspont megváltozása. Sajtóhírek szerint az előző héten Brüsszelbe és Bonnba látogató, valamint a müncheni biztonságpolitikai konferencián részt vevő washingtoni kormányzati politikusok nem tudták eloszlatni az európaiak amiatti aggodalmát, hogy az amerikai külpolitika megváltozott Donald Trump elnök hivatalba lépésével.

Pence a transzatlanti kapcsolatokon kívül egyebek mellett a szíriai, az ukrajnai, a líbiai, az afganisztáni és az észak-koreai helyzet kérdését is megvitatta az uniós vezetőkkel.

A találkozók helyszínén tüntetők gyülekeztek, akik Trumpot bírálták a nőkkel, a melegekkel, a muszlimokkal és a klímaváltozással kapcsolatos megnyilvánulásai miatt.

Az alelnök délután Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral is egyeztetni fog.

Mike Pence vasárnap este Charles Michel belga kormányfővel és Didier Reynders külügyminiszterrel találkozott. A miniszterelnök arról számolt be, hogy az ülésen figyelmeztette amerikai tárgyalópartnerét, ne támogassák az EU megosztását. A belga diplomácia vezetője pedig a szólásszabadság, a tolerancia, illetve az emberi jogok fontosságát hangsúlyozta a megbeszélésen.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Erre a ruhadarabra vágyik most minden nő – ha így viseled, azonnal stíluskirálynő leszel

Van egy darab a gardróbban, amely első pillantásra egyszerűnek tűnik, mégis szinte végtelen lehetőséget rejt magában. Attól függően,...

Megmenthető még az utazás egyik legszebb hagyománya?

Egy képeslap egyszerre emlék, ajándék és személyes üzenet, ami nem csak a címzettnek, hanem az írónak is élmény.

Belenézhettünk az EU-tagállamok elé tárt új mestertervbe: teljesen felforgathatják az uniós piacot

Az EU versenyképességi gondjait nem csak az energiaárak és a nyersanyaghiány, hanem az is súlyosbítja, hogy a sokszor szigorú uniós...

Kiderült, mi lapult a föld alatt: azonnal léptek a hatóságok, embereket kellett kimenekíteni

A Magyar Honvédség tűzszerészei elszállítják a budapesti Infoparknál talált robbanóeszközöket: a területen szovjet rombológránát...

"Erős a gyanúm, hogy nem vagyunk egyedül" – Tart-e a földönkívüliektől Steven Spielberg?

Steven Spielberg új filmje, A leleplezés napja kapcsán elmondta, hogy mit gondol a földönkívüli létformákról. A rendező szerint nagy...

Most érkezett: azonnal kórházba kellett szállítani Chuck Norrist

Aggasztó hírek érkeztek a legendás akciósztárról. Chuck Norris hirtelen került kórházba Hawaiin.

Megdöbbent a nő, mit talált az Oscar-gála után a kukában - A videója felrobbantja a netet

A nő videója sokakat döbbent meg a közösségi oldalán. Egy olyan dolgot állít, amit valószínáleg kevesen hisznek el. Pedig ott van a...

Megismétlődhet Csernobil, ha találat éri az iráni Busehr atomerőművet

Irán egyetlen atomerőműve sem kerülheti el a háborús veszélyt – ezt jól mutatja, hogy az éjszakai hírek szerint mellette csapódott a...

Március végén érkezik a rezsistop a gázszámlákban

Hogyan jelenik meg a kedvezmény a gázszámlán?

Tőzsdére léphet a Koenigsegg, és jó okuk van rá

Momentán rengeteget kell várni az autóikra, így csökkenhet a várakozási idő.

A kutyapártos Nagy Dávid két kövér füves cigit vitt ajándékba Menczer Tamásnak – videó

Az elsősorban mozgósítást célul kitűző kampányesemények sivatagában üde epizód a Kutyapárt legfrissebb, perbáli performansza. Az MKKP...

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

blogmorzsák

Nagy kakaópor teszt

Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.

A férfiklimax drágább, mint a női?

Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

0