Ezt olvasta már?


Trump kiállt eddigi intézkedései mellett

Az új amerikai elnök kiállt eddig hozott intézkedései mellett, a terrorizmussal és a menekültek befogadásának leállításával kapcsolatban pedig kijelentette: "Nem kockáztathatunk". - Pécsi Napilap -

Donald Trump a Fox televízióban csütörtökön sugárzott interjújában kiállt a határok védelméről és benne a mexikói határon építendő falról szóló elnöki rendelete mellett, és védelmébe vette azt a rendeletet is, amelyet várhatóan szombaton ír alá az Egyesült Államok menekültprogramjának átmeneti felfüggesztéséről és néhány országgal szemben a vízumkiadás szintén átmeneti befagyasztásáról.

"A fal kell. Nemcsak politikáról van szó, hanem a nemzet lelkének is jót tesz. Az emberek védelmet akarnak, és ez a fal megvéd" - szögezte le a Fehér Házban adott interjúban az elnök. A menekültprogram felfüggesztéséről - amelynek keretében elődje, Barack Obama vállalta mintegy tízezer közel-keleti menekült befogadását és letelepítését az Egyesült Államokban - Trump megállapította, hogy nincs más lehetőség.

Emlékeztetett arra, hogy a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) több mint ezer nyomozást folytat terrorizmus ügyében, és a gyanúsítottakat "mi engedtük be az országba". Leszögezte, hogy az Egyesült Államoknak erre nincs szüksége és hangsúlyozta, hogy a menekültek többsége ugyan nem, de néhányan "ördögi szándékokkal" érkeznek, ezért "nem kockáztathatunk".

Szerinte a hozzájuk érkező vagy már be is fogadott menekültekről semmit nem lehet tudni, nem vizsgálták át őket rendesen, nincsenek papírjaik. "Hogyan lehet valakit átvizsgálni, ha nincsenek is dokumentumai?" - tette fel a kérdést, utalva arra, hogy az Obama-elnökség idején a bevándorlási hatóságok azt állították, a menekülteket átvizsgálták, ellenőrizték.

Trump Németországot hozta fel intő példaként. "Nézzük meg, mi van ott, mi nem akarjuk ezt" - mondta. A terroristákat "trükkös, piszkos patkányoknak" nevezte, de hozzátette: "Győzni fogunk".

Az elnök kitért a kínzással történő vallatás témájára és megerősítette álláspontját, miszerint a - kínzásnak minősülő - vízbefojtás szimulálásával végrehajtott kihallgatás igenis hatásos. Ám leszögezte, hogy ez ügyben a védelmi miniszterre és a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) vezetőjére hagyatkozik majd. Emlékezetes, hogy mind James Mattis védelmi miniszter, mind pedig Mike Pompeo, a CIA új igazgatója ellenzi ezt a fajta kihallgatási módszert.

Donald Trump szólt még egy sor belpolitikai kérdésről: például az egészségbiztosításról, a legfelső bíróság új tagjának várható jelöléséről és arról is, hogy esetleg kegyelemben részesíti azt a fiatal katonát, aki emlékfotót készített egy tengeralattjáró egyik részéről, amiért egyévi börtönre ítélték. Nem tartotta korrektnek az ítéletet, kifejtve, hogy különösen annak fényében nem az, hogy mással mi történt: a Hillary Clinton e-mail-ügyében folytatott - vádemelés nélkül végződő - nyomozásra utalva leszögezte, hogy ha az nem lett volna, akkor eszébe sem jutna a fiatal katona kegyelmi kérvénye.

Viszonylag hosszan beszélt a sajtóról. "A média - nem mindegyik, de a nagyobbik része - nagyon-nagyon tisztességtelen" - állapította meg. Konkrét példákat hozva sorolta, hogy az amerikai sajtó nagy része hol és mikor volt szerinte tisztességtelen. Utalt a kisfia elleni sajtótámadásokra, és felhozta a többi között a Martin Luther King-mellszoborról szóló hamis híreket. Már beiktatása napján ugyanis átrendeztette az Ovális Irodát és visszahozatta azt a Churchill-mellszobrot, amelyet Obama elnök nyolc évvel ezelőtt eltávolított, s helyette behozatta Martin Luther King kis szobrát. Az átrendezés hírére szinte mindenütt az jelent meg, hogy az új elnök elvitette a Martin Luther King-szobrot, s egyes médiumok rasszizmust sejttettek. Donald Trump a csütörtöki interjúban közölte: nem csináltak semmit a polgárjogi harcosról mintázott szoborral, változatlanul ott áll az egyik polcon, Churchillé mellett.







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat főszereplője tényleg túl férfias? Van egyáltalán olyan, hogy valaki túl férfias? – videó

Átadták szerdán este az idei Televíziós Újságírók Díját, ahol két szobrocskával gazdagodott Kádár L. Gellért, a Hunyadi-sorozat...

Ellenséges tűz érhette az amerikai lopakodót – drámai kényszerleszállás történt

Egy amerikai harci repülőgép kényszerleszállása borzolta a kedélyeket a Közel-Keleten, miután a gépet feltételezhetően ellenséges tűz...

Végzetes reggeli hiba: ezt soha ne tedd közvetlenül ébredés után, ha magas a vérnyomásod

A reggeli ébredés pillanata nemcsak a nap kezdetét jelenti, hanem egyben az egyik legkritikusabb időszakot is a szív- és érrendszered...

Erdélyi Nikolett: "Azt hittem, elveszítem a lábam – valójában az életemet kaptam vissza"

Tomaskó Bernadett vendége Erdélyi Nikolett, önismereti tréner és vállalkozó, aki most először mesélt élete egyik legdrámaibb...

Az impulzusvásárlás rejtett okai: a pszichológus szerint ezért pakolod tele a kosarad, ha csak kenyérért indultál

Az impulzusvásárlás nem csupán gyengeség, hanem egy profin megtervezett pszichológiai hadviselés eredménye, ahol a kereskedők az agyad...

Elmarad Kevin Spacey pere, megegyezett az őt szexuális zaklatással vádoló férfiakkal

A londoni bíróságon ősszel lett volna a tárgyalás, de a színész inkább a peren kívüli megegyezést választotta. A megállapodás...

Izraeli hírszerző cég avatkozhatott be a választási folyamatba, a kormányfő EU-s vizsgálatot kért

A miniszterelnök amiatt kért uniós vizsgálatot, mert beavatkozás történhetett a szlovéniai választásba. Beindult a szomszédban is a...

Becsapódott egy rakéta: lángolt egy kiemelt fontosságú olajfinomító Izraelben

Becsapódott egy iráni rakétára kilőtt izraeli elfogó rakéta törmeléke a haifai olajfinomítóba, de nincs veszélyesanyag-szivárgás -...

Orbán Viktor hajnali négykor kel, de így is időzavarral küzd a kampányban

A miniszterelnök személyes szerepe a kampányban különösen érdekes: sok elemző szerint ennek komoly kockázata van (ha kiderül, hogy már...

Gulyás Gergely próbálja menteni a menthetőt „háborús mondata” kapcsán

Miután Magyar Péter úgy interpretálta a miniszter kormányinfón elhangzott szavait, hogy Orbán magyar katonákat küldene az iráni...

Válasz Lázár Jánosnak: A budai polgárok tényleg kiábrándultak a Fideszből

A budai polgárok értékrendjével fordult leginkább szembe a Fidesz. Hogy miért, annak megfejtése nem túl bonyolult feladvány.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ezekkel a kőkemény szavakkal üzentek Orbán Viktor édesanyjának, vérfagyasztó dolgot állítanak Sípos Erzsébetről

A miniszterelnök édesanyja sem hagyhatta ki a Békemenetet, de amit ezután kapott, arra senki sem számított.

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Tilos este 7 után ezt csinálni a kardiológus szerint - 20 éve kezel infarktusos betegeket, óva int tőle

Egy kardiológus szerint az esti szokásaid döntik el, regenerálódik-e a szíved, vagy tovább romlik az állapota.

blogmorzsák

Nagy kakaópor teszt

Ezúttal a 20-22% kakaóvaj tartalmú kakaóporokat vakteszteltük.

A férfiklimax drágább, mint a női?

Főszereplőnk elég laza, és hol cinikus, hol életigenlő, de egy biztos: hosszasabban fárasztó asztaltársaság.

0