Új programelemekkel bővül a Magyarok kenyere
A Székely magyarok kenyere akcióval és testvértelepülési programmal bővül idén a Magyarok kenyere elnevezésű, 2011-ben Pécsről indult jótékonysági kezdeményezés - hangzott el kedden a Pécsi Egyházmegye Magtár nevű rendezvényközpontjában tartott sajtótájékoztatón.
Korinek László jogászprofesszor, ötletgazda kiemelte: a kezdeményezés néhány héten belül bekerül a Magyar Értéktárba. A program idei újdonságairól elmondta, hogy idén először sikerül "hetedhét országból" származó kenyeret sütni, ugyanis a kovász a délszláv háborúban "porig rombolt" horvátországi magyar települések - Kórógy és Nagylászló - egyikéből érkezik.
Hozzátette: Erdélyben elindítják a Székely magyarok kenyere akciót, továbbá a kezdeményezés testvértelepülési programmal is bővül. Utóbbi részleteiről elmondta: a határokon innen és túl lévő települések fognak búzát küldeni és fogadni, az új programelemet augusztus elején a Komárom-Esztergom megyei Ácson tartják meg.
Az augusztus 20-i ünnepi kenyerek további összetevőire térve Korinek László jelezte: az utolsó magyarok által művelt sóbányából, az erdélyi Parajdról érkezik a só, a vizet a legmagyarabb folyóként emlegetett Tisza forrásából merítik.
Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) elnöke a program évről évre növő támogatottságáról szólva felidézte: magyarországi és határon túli magyarlakta településekről 2011-ben 10 tonna búza érkezett a kezdeményezés keretében Baranyába, 2012-ben húsz, egy évvel később 100, 2014-ben 220, míg 2015-ben már 440, tavaly pedig 515 tonna.
A programban tavaly 3001 adományozó vett részt, 81 gyűjtőponton adhatták le a gazdák jótékony célra szánt búzát, amelyet 26 malom díjmentesen őrölt meg, abból pedig 310 tonna liszt készült - sorolta hozzátéve, hogy az adományt 80 ezer rászorulónak juttatták el 147 határon inneni és túli szervezeten keresztül.
Győrffy Balázs szerint a gazdák nagy lelkesedéssel álltak a program mellé, külön méltatta a kárpátaljai gazdálkodóknak az ottani nehéz körülmények ellenére is igen jelentős tavalyi gyűjtését.
Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) Pécs polgármestere a kezdeményezés egyre nagyobb ismertségét említve kiemelte: a programnak nem célja, hogy minden évben "magasabbra téve a lécet" több búzát gyűjtsenek össze, hanem hogy minél több gazda vegyen abban részt, így szélesítve a Magyarok kenyere bázisát.
Az eseményen elhangzott, hogy a Magyarok kenyere központi pécsi ünnepsége augusztus 20-án a nemzeti folklórra és hagyományokra épít, a műsor háziasszonya Sebestyén Márta népdalénekes lesz. A rendezvényen mások mellett Böjte Csaba ferences szerzetes is részt vesz.
Böjte Csaba a sajtótájékoztatón lejátszott videóüzenetében arról biztosította a gazdákat, hogy munkájuk gyümölcséért imádkoznak a Dévai Szent Ferenc Alapítvány gondozottjaival, illetve azért is, hogy abból jusson a rászoruló gyerekeknek.
hírek innen, onnan
Több mint 400 érvényes pályázat érkezett a tankerületi igazgatói álláshelyekre kiírt pályázatokra
Több mint 400 érvényes pályázat érkezett a tankerületi igazgatói álláshelyekre kiírt pályázatokra, az elbírálásuk folyamatban van -...
Ötös lottó: itt vannak a 39. heti nyerőszámok
3,66 milliárd forintért ment a játék.
Magyar Péter: Január 1-től jön a szigorított vagyonadó, és bejelentette a kata átalakítását is
A miniszterelnök szolnoki országjárásán közölte, hogy a legnagyobb vagyonoknál a korábbi terveknél magasabb elvonás várható. A...
Magyarország 2030 – Milyen is lehetne a jövő könyvtára?
Sorozatunkban (köz)életünk legfontosabb területeit vesszük számba, azt vizsgálva, hol tartunk most, és hová juthatnánk el négyéves...
Az anyám a testvérem: évtizedeket várt az igazságra a hollywoodi legenda
Jack Nicholson felnőttként tudta meg, hogy akit a testvérének hitt, az valójában az édesanyja.
Berlin és Hamburg visszalépése után újabb várossal pályáznak az olimpiára a németek
Németország München városával pályázik a 2036-os, a 2040-es vagy a 2046-os nyári olimpiai és paralimpiai játékok megrendezésére –...
Magyar Péter: Javaslom, hogy ha már a Fidesz maradéka kirendel dobálni embereket, akkor előtte szervezzen gyakorlatot kislabdával
Országjárásának szolnoki állomásán repült a tojás a miniszterelnök felé.
Fehérjeturmixokat javasolt az orvos a problémájára - kiderült, gyógyíthatatlan betegséggel küzd a férfi
A férfi igyekszik pozitív maradni a történtek ellenére is.
Kabát Peti ijesztő perceket élt át a kolumbiai határon: ezért vitték zárt szobába a hatóságok
Kabát Péter ismét útra kelt a Celeb vagyok, ments ki innen! kedvéért, ám a Kolumbiába vezető útja tartogatott némi nem várt izgalmat:...
„Kettőből nulla” – Magyar Péter tornagyakorlattal reagált a szolnoki tojásdobálásra
Edzést javasolt a miniszterelnök.
A Fidesz szerint eljutott a miniszteri szintig Magyar Péterék önkényuralma
Hankó Balázs, a Fidesz-kormány volt miniszterének hétfői sorsdöntő napja előtt üzent az ellenzéki párt: elnökségük kiáll az...
Magyarországon fogták el: elítélték az argentin rögbisztárt meggyilkoló francia szélsőjobboldali férfit
Huszonhat év börtönre ítélték Franciaországban egy hírhedten erőszakos, mára betiltott szélsőjobboldali csoport egy tagját, aki...
Sport
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.
Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén
A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


