Újra Sherpa Rally lesz Egerben
A Himalája legmagasabb csúcsai között élő legendás nepáli népcsoport, a serpák hagyományai nyomán ismét megrendezik Eger határában augusztus 28-án az Eged-hegyi Sherpa Rallyt - jelentette be szerdai Egerben megtartott sajtótájékoztatóján a verseny főszervezője.
A Magyarországon egyedülálló, immár harmadik alkalommal meghirdetett hegyiteherhordó-verseny keretében a résztvevőknek egy 4 kilométeres, 300 méter szintkülönbségű távot kell teljesíteniük a város fölé magasodó Eged-hegy lábától a hegy csúcsáig - közölte Járdán Zsolt.
A férfiaknak egy nepáli mintára elkészített, 60 kilogramm téglával megrakott hordkerettel kell megtenniük a távot, a nőkre csupán 20 kilogrammnyi terhet raknak a szervezők a hátizsákban elhelyezett ásványvizes palackok formájában.
A főszervező elmondta, hogy az ötlet Szlovákiából származik, ahol már hagyománya van a hasonló versenyeknek. A Tátrában ugyanis a menedékházak készleteit csak gyalogszerrel tudják feltölteni, s ennek során a Himalájában elterjedt hordkeretet használják - magyarázta a sportember, aki 15 alkalommal teljesítette a nagyatádi szuper triatlon mintegy 230 kilométeres távját.
Felidézte, hogy az első, hagyományteremtő jelleggel 2008-ban megrendezett versenyen 19-en teljesítették a távot, majd az azt követő megmérettetésen már 33-an álltak rajthoz.
Az idei rallyn már mintegy 50 résztvevővel, közöttük külföldiekkel is számolnak, a befutott online jelentkezések alapján - mondta Járdán Zsolt.
Habis László, Eger lokálpatrióta polgármestere a sajtótájékoztatón olyan különlegességnek nevezte a Sherpa Rallyt, amely javítja a város imázsát. Ezért szerény eszközeivel az önkormányzat is támogatja az erőpróbát.
MTI

- Yorki Fesztivál kutyáknak és gazdáknak
- Kutatók éjszakája - Programok a Planetáriumban
- Faluházfesztivált rendeznek a Pest megyei Alsónémediben
- Szezonhosszabbító szüreti felvonulás Keszthelyen
- Először rendeznek pálinkafesztivált Révkomáromban
- Szepteberfest - Német nemzetiségi fesztivált rendeznek Győrben
- Kakaspörköltfőző versenyt rendeznek Pusztamérgesen
- Ma nyitja kapuit a Nemzeti Vágta
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Meghalt Mary Zsuzsi táncdalénekesnő
- Házhoz jön a telefonkönyv!
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Éjjel-nappal azonnali segítség az áldozatoknak


