Ezt olvasta már?


Újra forrnak az indulatok a pécsi buszbotrány miatt

Volt szocialista vádolja az MSZP frakcióvezetőjét

Újra forrnak az indulatok a pécsi buszflotta 2009-es eladása körül. Komáromi István, a pécsi MSZP volt tagja fenntartja azt a korábbi állítását, hogy Tóth Bertalan, a szocialisták jelenlegi parlamenti frakcióvezetője, volt alpolgármester előzetesen tudott a többmilliárdos üzletről. Tóth továbbra is cáfolja ezt, rágalmazásért feljelentette Komáromit, akit viszont felmentett a bíróság.

 

Nyolc éve, egy kézzel írt számlán, a Pécsi Közlekedési Zrt. (PK) összesen 2,2 milliárd forintért adta el 150 járműből álló buszparkját, a PK és az LL Bus Kft. által közösen gründolt PK Busrent Kft.-nek, majd a gépjárműveket visszabérelte a cégtől. A 2009. január 30-án megkötött üzlet önmagában is meghökkentő lett volna, de erre még rátettek egy lapáttal azzal, hogy a vásárló cég, tíz éves rendelkezési állási díjat számlázott ki a városnak. Ez az összeg nagyjából megegyezett a buszok vételárával. A cég tehát úgy jutott a járművekhez, hogy a PK Zrt. felé nem volt valós pénzmozgás, azaz a társaság nem jutott bevételhez. Az ügyletet a Nemzeti Adó-és Vámhivatal színlelt szerződésnek minősítette, és az elmaradt adóval együtt több mint 780 millió forintra büntette a PK Zrt-t. Összességében a buszkiszervezéssel nagyot bukott a város által üzemeltetett PK Zrt.

 

NEM LÉGBŐL KAPOTT

Az ügyben büntetőeljárás indult, a tavaly elhunyt Keczer Lászlót, a PK Zrt. volt vezérigazgatóját elsőfokon hét évre, majd a megismételt bírósági eljárás után jogerősen két évre ítélte a bíróság. Egyedül Keczert gyanúsították meg, a nyomozás látókörébe a város egyetlen vezetője sem került. Sokan furcsállták azonban, hogy egy ekkora üzletet Keczer saját szakállára bonyolított volna le. Mindenesetre Tóth Bertalanra, a város közlekedéséért is felelős akkori alpolgármesterére nem terelődött a gyanú. Addig nem merült fel vele kapcsolatban semmi, amíg 2011-ben Komáromi István, a város vagyonkezelő cégének, a Pécs Holding Zrt. felügyelőbizottsági tagja nem nyilatkozta azt, hogy Tóth már azelőtt tudott a kiszervezésről, hogy az üzletet nyélbe ütötték volna. A PK tulajdonosi jogait a Pécs Holding gyakorolta.

figyelő







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tényleg biztonságos a csapvíz? Kiderült valami, ami mellett nem lehet szó nélkül elmenni

A csapvíz teszt során 3 magánháztartást, 3 munkahelyet és 4 nyilvános vízvételi helyet vizsgáltak.

Bencsik András leírta, hogy lendületből pofán verné Magyar Pétert

Azért, mert a Tisza Párt elnöke ellopta az általa szentnek tartott mozgalmat.

Valaki túlpörgött Nyíregyházán: rövidujjúban ment neki egy társaságnak a februári hidegben, most egy videó alapján keresik a rendőrök

A nyíregyházi rendőrök a lakosság segítségét kérik egy súlyos bántalmazási ügy felderítésében: egy ismeretlen férfit keresnek, aki...

Égi ajándék érkezik: érzelmi gyógyulás és új kezdet három csillagjegy számára

Március 19-én különleges égi esemény vár ránk: a Halak jegyében járó újhold nemcsak az asztrológusok, hanem minden érzékeny ember...

Péntektől több vármegyében lesz tűzgyújtási tilalom

Tűzgyújtási tilalom lépett életbe több magyarországi vármegyében a tartósan száraz időjárás miatt. A hatóságok szerint a helyzet...

40 év után kiderül, hogyan született a Magyar Nagydíj

Megfilmesítik a Hungaroring és a Forma–1-es Magyar Nagydíj kezdetét. A dokumentumfilm producere Wéber Gábor lesz.

Reflektorfénybe kerülnek a képzők: új szakmai díjat indít a HR Portal

Első alkalommal hirdeti meg a HR Portal az Év Felnőttképzője Díj 2026 szakmai elismerést. A cél egyszerű: láthatóvá tenni azokat a...

Kijött a legboldogabb országok listája, Magyarország öt helyezést rontva a 74. helyen áll, a rangsor elején nincs meglepetés

Az MTI nem említette, hogy a magyarok hol állnak, és hogy boldogtalanabbak, mint tavaly. A jelentés szerint a valódi emberi kapcsolatok...

Tóth Gabi Caramelről: „Nekem ő egy kicsit csalódás”

Tóth Gabi egy podcast vendége volt, ahol ismert emberekről kérték ki a véleményét.

Még egy kastélyt sikerült eladnia a nemzeti vagyonkezelőnek

310 millió forintért talált gazdára a kékedi Melczer-kastély.

Válaszolt a legfőbb ügyész, a nyomozás szerint nem volt kapcsolat Juhász Péter Pál és Orbán Viktor között

A Budapesti Javítóintézet letartóztatásban lévő exigazgatója éveken-évtizedeken át azonban megúszta a felelősségre vonást.

0

Sport

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Steven Gerrard szerint komoly hibát követ el a Liverpool Szoboszlai Dominikkal

Úgy véli: a magyar válogatott csapatkapitánya igazi vezéregyéniség lett.

Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen

Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.

Szoboszlai Carragher segítségével bizonyította igazát, a gólja nem így volt tervezve

Az egykori Liverpool-játékos, Jamie Carragher a BL-visszavágó után megragadta a magyar futballista lábát.

Szoboszlai elképesztően okos gólt lőtt a Bajnokok Ligájában – videó

A Galatasaray csapatát fogadták az Anfield Roadon.

Mi történt Varga Barnabással? – az AEK edzésén megdöbbent a görög média + videó

Ma a labdarúgó Európa-ligában és a Konferencialigában is kialakul a legjobb nyolc mezőnye.

Három magyar a pályán, kövesse nálunk a Liverpool és Galatasaray meccsét.

Egy lépésre voltak a bravúrtól a törökök, akik megnyerték a párharc első mérkőzését.

Nincs vita: Szoboszlai Dominik a Liverpool legnagyobb sztárja lett

A Liverpool magyar sztárja fantasztikusan játszott a Galatasaray elleni BL-meccsen.

Véget ért az Odüsszeia: az iráni női válogatott drámai hazaérkezése

A csapat több országon át vezető, tíz napon át tartó hosszú út végén jutott vissza Iránba.

0
0

Bulvár

Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferenc-város kiesése után, Robbie Keane is megszólalt

A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.

Ez a zöldség nyersen akár idegméreg is lehet: csak főzve biztonságos a fogyasztása

A zöldségek az egészséges étrend elengedhetetlen részét képezik, és sokan fogyasztják őket nyersen is, hogy megőrizzék a bennük rejlő vitaminokat és tápanyagokat. Ám ez nem minden zöldség esetében a megfelelő

Szokatlan dolgot vettek észre Orbán beszédében, ilyet nem mondhat véletlenül 

Orbán Viktor március 15-i ünnepi beszédébe egy váratlan gondolat csúszott be: a miniszterelnök méltatta Deák Ferencet. Ez élesen kilógott a beszéd egyébként konfrontatív hangneméből, a politikai elemző szerint n

Orbán Viktor Dunaújvárosban: „Nekünk nem kétharmad kell, hanem egy nagyon erős nemzeti egység”

Majd egy óra múltán érkezett meg a dunaújvárosi országjárás színpadára Orbán Viktor, aki a leginkább a fiatalokat igyekezett meggyőzni, hogy menjenek el április 12-én a Fideszre szavazni.

0