Újságírók nyílt levele a miniszterelnöknek
Szerkesztőségek sora kéri a döntéshozókat, hogy engedjék be az újságírókat az egészségügyi intézményekbe, hogy megszűnjön az információhiány, és közvetlen információk alapján számolhassanak be a valós járványhelyzetről.
Tisztelt Döntéshozók!
Az egészségügyi dolgozók után önök tudják a leginkább, hogy a koronavírus-járvány életeket veszélyeztető hatása a kórházak falain belül látszik legjobban. Erről azonban a jelenlegi szabályok szerint az orvosok, ápolók nem beszélhetnek szabadon a nyilvánosság előtt, miközben a sajtó munkatársait nem engedik be a kórházakba, így nem tudunk beszámolni arról, mi történik azok falai között.
Miért gond ez?
A járvány alatti kórházi munka bemutatásának fontosságát több országban is felismerték. Forgattak, illetve készítettek számos írásos riportot COVID-osztályokon – a teljesség igénye nélkül – az Egyesült Királyságban, az USA-ban, Írországban, Németországban, Romániában, Szlovákiában, Kínában, Olaszországban, Spanyolországban, Portugáliában és Ausztráliában.
Külön megjegyzendő, hogy mi magyarok magyar nyelven eddig csak a Székelyudvarhelyi Városi Kórház, illetve a dunaszerdahelyi kórház munkáját bemutató riportokon keresztül alkothattunk valós képet egy COVID-osztály működéséről.
Magyarországon azonban továbbra is csak falakba ütközik minden szerkesztőség, amely felelősen, a társadalmi érdeknek megfelelően szeretne beszámolni a járványhelyzetről és a kórházak leterheltségéről.
Az információhiánynak súlyos következményei vannak. Mivel ezeket az információkat – a kórházban tapasztalható valós állapotokat bemutató anyagok elkészülésének megakadályozásával – elzárja a kormány és az Operatív Törzs az emberektől, sokan még mindig lekicsinylik a járvány veszélyeit, nem tartják be a védelmi intézkedéseket, ez pedig csak még több megbetegedéshez, ezen keresztül pedig a járvány súlyosbodásához vezet.
A levelet aláíró szerkesztőségek ezért a következőket kérik a kormánytól és az Operatív Törzstől:
Engedjék be az újságírókat és forgatócsoportokat magyarországi kórházak COVID-osztályaira és az oltópontokra, természetesen úgy, hogy a sajtó munkatársai teljes mértékben tiszteletben tartják az egészségügyi dolgozók és a betegek emberi méltóságát!
Tegyék lehetővé, hogy az egészségügyi dolgozók szabadon nyilatkozzanak a kórházakban tapasztalható állapotokról a publikumnak! Hadd nyilatkozzanak a sajtónak végre arccal-névvel a frontvonalban dolgozó ápolók és orvosok, hogy ne „nevük elhallgatását kérő forrásokra” hivatkozva kelljen beszámolnunk a valódi helyzetről.
Alapvető fontosságúnak tartjuk, hogy a kormány és az Operatív Törzs 0-24-ben valódi tájékoztatást nyújtson a sajtónak, ez ugyanis jelenleg nem valósul meg. Alakuljon külön csoport az Operatív Törzsnél és az NNK-nál a sajtó alapos tájékoztatására! Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóit tartsák meg az újságírók jelenlétében – akár online, akár a járvány elleni védekezésre való tekintettel szabadtéri helyszínen!
Várjuk válaszukat ezekre a kérésekre:
24.hu
444
Azonnali
Átlátszó
BaHír
Borsod24
Debreciner
Egri Ügyek
Hvg.hu
Jelen
Jövő TV
KecsUP
Klubrádió
Kpsvr.hu
Magyar Hang
Magyar Narancs
Media1
Mérce
Mfor
Népszava
Partizán
Privátbankár
Piac & Profit
RTL Híradó
Szabad Pécs
Telex
Ugytudjuk.hu
Válasz Online
hírek innen, onnan
A fényképező Émile Zola – család, szerelem és modernitás egy író kameráján keresztül
Émile Zoláról leginkább a naturalista regényciklus, a Dreyfus-ügy és a J’accuse jut eszünkbe. Kevésbé ismert, hogy élete utolsó nyolc...
Ha meg tudja szagolni a köldökét, sok mindenre fényt deríthet
Ez a testrész olyan, mint egy ujjlenyomat, tele van hasznos információval.
Ötmilliárd forintot csoportosított át a laktanyák felújítására a honvédelmi miniszter
Ötmilliárd forintot csoportosított át idén a laktanyák rendbetételére a honvédelmi miniszter, több mint 30 helyszínen, több mint 200...
Trump elutasította az iráni javaslatot a Hormuzi-szoros megnyitásáról
Újabb földrajzi átnevezésről posztolt az amerikai elnök, ezúttal talán csak viccből.
Magyar Péter: januártól jön a vagyonadó, szigorúbb feltételekkel, mint korábban tervezték
A miniszterelnök szombaton, Szolnokon folytatta országjárását, ahol a kormány eddigi intézkedéseiről, a vízgazdálkodásról, az...
Kiút a szellemi alvilágból: vezető történészek a magyar humán tudományok NER utáni jövőjéről
A tudományos folyóiratok méltatlanul alacsony finanszírozásáról, de legfőképp a tudományos élet NER utáni lehetőségeiről beszéltek...
Sok szépet ígér Románia potenciális új miniszterelnöke, de még hátravan a legnagyobb megmérettetés
Bizalmat kért a parlamenttől az általa javasolt hárompárti kormány számára Siegfried Muresan román miniszterelnök-jelölt szombaton.
Magyar Péter: Nagy lehet a cidri most néhány elvtársnál a kastélyokban
Országjárásának szolnoki állomásán megpróbálták ellentüntetők megdobni a miniszterelnököt, aki válaszul azt hangsúlyozta, hogy mind...
Meddig áll el valójában a hús a fagyasztóban? Nem mindegy, hogyan csomagolod el
A fagyasztó mélyén lapul egy csomag hús, de a címke már lekopott róla. Vajon még felhasználható? A válaszhoz két dolgot kell...
Gyorsabban süllyed a talaj az amerikai tengerpartokon, mint ahogyan a tengerszint emelkedik
Az amerikai tengerpartok jelentős részén gyorsabb a talajsüllyedés, mint a tengerszint emelkedése, ami milliókat veszélyeztet.
Takács Péter stroke-os poénnal reagált Schummer Orsolya gombnyomására
Folytatódik a gombnyomás-gate.
Sapkabotrány az Európa-kupán: a szponzorfelirat helye miatt buktak százezreket a magyar úszók
Összevissza beszéltek és rendelkeztek a versenybírók.
Sport
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat
Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.
Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés
Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.
Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot
A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.
Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés
Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.
Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját
Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.
Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal
Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.
Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása
A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.
A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását
Minden adminisztratív lépés lezárult.
Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben
A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.
„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése
Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.
Bulvár
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál
Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.
Így szexeltek a honfoglaló magyarok
Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.
„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?
A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.
Bődületesen rossz tizenegyessel és drámai hajrával kezdődött a magyar válogatott csoportja a Nemzetek Ligájában
A csapat legnagyobb sztárja hibázott hatalmasat.
Ez a két játékos volt Marco Rossi magyar válogatottjának leggyengébb pontja
Értékelés az ukránok elleni vereség után.
„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent
Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.
87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss
Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt
A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.
10 év munkaviszony után ennyi nyugdíj jár Ausztriában: sokakat meglep az összeg
10 év kevés a teljes nyugellátáshoz.
Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben
A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.
Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját
„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600
Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban
Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


