Uniós forrásból tették online elérhetővé a sportolási lehetőségeket
A Mozgó Cívisért Egyesület a jövő generációját buzdítja a sportolásra, különösen a debreceni sportéletet pezsdíti fel és ismerteti meg a fiatalokkal a különböző sportágakat. Uniós támogatással létrehoztak egy olyan online rendszert, mellyel minél szélesebb körben tudják elérni a mozogni vágyókat.
– Egyesületünk célja, hogy megismertessük a fiatalokat a sporttal és az egészséges életmóddal, felhívjuk figyelmüket ezeknek a fontosságára – mondta lapunknak Kollár László, a debreceni Mozgó Cívisért Egyesület vezetője. – Projektünk jelenleg két lábon áll: elsődlegesen a teniszoktatást szeretnénk minőségivé tenni egyrészt, azáltal, hogy eszközöket szereztünk be, másrészt új munkatársakat tudunk alkalmazni, illetve egy olyan webes felületet hoztunk létre, mely által minél több emberhez el tudjuk juttatni a sportolást.
– Az uniós pályázati projektünk kezdetén azonban voltak nehézségek, melyek hátráltatták munkánkat: például a rengeteg papírmunka és szerződéskötés miatt elhúzódott az eszközbeszerzés, ugyanis majdnem 3 hónap telt el, mire megkaptuk az első összeget a projekt megkezdéséhez – tette hozzá Kollár László.
Online lehet információkat szerezni a sportolási lehetőségekről
Az egyesület az uniós pályázati (GINOP-5.1.3-16) forrásnak köszönhetően egy online sportfoglaló és információs rendszert (Online Sportpiac) vezetett piacra. Az Online Sportpiac egy webes felület, ahová sportlétesítmény üzemeltetők, sportklubok, edzők feltöltik órarendjüket, amely minden sportolni vágyó számára elérhető, böngészhető és összehasonlítható lesz. A felület minden olyan sporthoz alkalmazható, ahol edzők órákat adnak vagy sportklubok, pályák, termek szabad felületeit bérbe lehet venni.
(A felület megtekinthető ITT)
A sportszolgáltatók órarendje a legnagyobb részletességig tájékoztatja a látogatót, hogy mikor van szabad időpont az adott pályán vagy teremben, mikor lehet az adott edzőtől órát venni, illetve milyen kurzusok, órák, oktatások választhatóak az adott edzőnél, vagy sportklubnál. A szabad időpontokat, edzéseket a sportolók ár, idő, edzőről, pályáról adott értékelés alapján összehasonlíthatják és kiválaszthatják a számukra legmegfelelőbbet. Ezután a választott sportszolgáltató naptárában böngészhetnek a szabad alkalmak között és le is foglalhatják azokat az időpontokat, amikor sportolni szeretnének.
– Azzal, hogy megnyertük a pályázatot, magunknak is időt nyertünk, hiszen a projekt segítségével jelentősen le tudtuk rövidíteni azt az időt, amennyi alatt megvalósítottuk terveinket. Az egy éves projekt lejárta után is ugyan ilyen lendülettel folytatjuk tovább munkánkat – mondta végül az egyesület vezetője.
Nem tudnak leállni
A debreceni székhelyű Mozgó Cívisért Egyesület első számú célja, hogy könnyebbé és elérhetővé téve a sportolást, ösztönözze a társadalom különböző tagjait a mindennapos mozgásra, rádásul személyre szabottan.
Az egyesület foglalkozik alkalmazotti és ifjúsági sportolás megtervezésével, vállalati és iskolai sportrendezvények, kupák és bajnokságok megszervezésével, valamint egyéneknek és szervezeteknek szóló tanácsadással. Ezenkívül menedzselnek amatőr csapatokat különböző sportágak bajnokságaiban.
A projektről
A fejlesztés átfogó célja a sportegyesület vállalkozási tevékenységének stabilitása a szolgáltatások fejlesztése révén. A fejlesztés célja egy online sportfoglaló és információs rendszer kialakítása, mellyel tartós foglalkoztatási lehetőségeket érnek el, valamint a már működő teniszoktatás fejlesztése, népszerűsítése. Olyan társadalmi problémára kíván hatással lenni, mint a fiatalok mozgásszegény életmódja és az erre visszaveszethető egészségügyi gondokra.
(Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.)
hírek innen, onnan
Vonat visz ide Budapestről, ez a külföldi város valami fantasztikusan szép és olcsó
Vonattal is lehet világot látni, sőt, sok esetben még olcsóbb választás is lehet, mint repülőre pattanni vagy kocsiba ülni. Ezek a...
Ennyi magyar sztárt már rég láttunk egy helyen: így érkeztek a tévés díjátadóra – fotók
Csak úgy hemzsegnek a sztárok a Televíziós Újságírók Díját átadó gálán. Magyarország egyik legrangosabb televíziós szakmai...
Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő: Liverpool–Galatasaray 0-0
Szoboszlaiéknak egygólos hátrányt kell ledolgozniuk az Anfielden, ahol három magyar lép pályára egyszerre. Kövesse élőben a visszavágót!
Valaki elvitte az orosz főkonzul koszorúját a debreceni Kossuth-szoborról
Március 15-én koszorút helyezett el Oroszország debreceni főkonzulja a városi megemlékezésen. Az önkormányzat a rendőrséghez fordult.
Tiszások és fideszesek feszültek egymásnak Orbán dunaújvárosi rendezvényén
Többen érkeztek ezúttal is buszokkal más településekről. A kormányfő azt mondta, az ő népük a végén szokott előjönni.
Trump és a britek vitájába belekeveredett Károly király is
Kérdésessé vált III. Károly amerikai látogatása, miután Donald Trump erőteljesen bírálja az Egyesült Királyságot az iráni háborús...
Irán a világbajnokságon is összecsaphat az Egyesült Államokkal?
Hamarosan pontot kellene tenni a történet végére.
A Barcelona nem kegyelmezett, brutális verést osztott ki a Bajnokok Ligájában
Kiütéses siker a BL-nyolcaddöntőben.
Fény, Élet és Örökség: Szipál Márton kiállítása címszavakban
Bár eredetileg pilótának készült, Szipál Márton végül mégis fotósként szerzett magának nemzetközi hírnevet. A Martin, THE KING...
Ekkora pofonra senki sem számított a Camp Nouban, kilenc gól a BL-meccsen
Három félidőn keresztül remekelt a Newcastle a Barca ellen, de végül hatalmas verést kapott.
„A szabályszegés nem diszkriminatív alapon történt” – bocsánatot kért a SPAR Orsós János édesanyjától, akiről nem hitték el, hogy van pénz a kártyáján
Lapunk érdeklődésére a SPAR közölte, hogy szigorú belső vizsgálatot indítottak, az ügyben eljáró pénztáros pedig nagyon sajnálja a...
Olyan kellemetlen viccet mondott a Tisza jelöltje, hogy Magyar Péter még a színpadon helyretette
A pártelnök szerint Judák Zsolt csak a Megafonnak meg a HírTV-nek adott muníciót a rossz viccével.
Sport
Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás
A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.
A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását
Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.
Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában
Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.
Kubatov Gábor azonnal üzent a Ferencváros kiesése után, Robbie Keane is megszólalt
A Ferencváros elnöke a közösségi oldalán köszönenet modott az eddigi nagy menetelsért.
A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét
A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.
Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok
A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.
Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.
Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.
Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország
A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.
A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe
Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.
A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét
Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.
Hihetetlen fordítás: hiába a háromgólos Bodö-előny, a Sporting ötöt vágva jutott tovább a BL-negyeddöntőbe
Végig domináltak a meccsen a hazaiak.
Bulvár
Mérhetetlenül megalázták Nagy Ferót, több színész összefogott ellene
Ez az eddigi legdurvább lejáratóvideó.
Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart
Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.
„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét
Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.
Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?
Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.
Váratlan fordulat a március 15-i számháborúban, külföldi újság olyan becslést tett, amit még sehol sem hallhattál
A számháború még napokig tart majd, külföldön is becslésbe kezdtek.
Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában
Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.
Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán
Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.
Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot
Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.
Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben
A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.
Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak
Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.
Megtalálhatták az első egyértelmű bizonyítékot arra, hogy a világűr mélyén összetett, gyűrűs szerkezetű kénvegyületek is vannak
A Max Planck Földönkívüli Fizikai Intézet (MPE) és a spanyol Asztrobiológiai Központ (CAB) szakemberei egy minden eddiginél összetettebb kénalapú molekulát azonosítottak a világűrben a G+0.693–0.027 jelű molekul
Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek
Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


