Ezt olvasta már?


Uniós pénzből fejlesztették a PTE Gyakorlót

A Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda 2015 óta működik többcélú intézményként az egyetem fenntartásában. Most komoly felújításokon és fejlesztéseken esett át, európai uniós támogatásból, 150 millió forint értékben.

Az EFOP-4.1.3-17-2017-00175 kódszámú „A Pécsi Tudományegyetem Gyakorló Általános Iskolák és Gimnázium infrastrukturális fejlesztése” c. projekt keretében idén nyáron zajlott le egy komplex felújítás.

A székhelyintézményben, a Babitsban a teljes tetőszerkezet megújult, korszerű wifi-hálózat épült ki, mely összeköti az intézményt az egyetem hálózatával, illetve más hazai és külföldi egyetemek vérkeringésébe kapcsolja be. Kialakításra került egy digitális oktatást segítő IKT tanterem. E fejlesztések, és az eddigi lehetőségek (40 tablettel és interaktív táblával ellátott Smart School tanterem, természettudományos és nyelvi laborok) biztosítják azt, hogy a gimnáziumba jelentkező motivált, fejlődni, magukat kiteljesíteni vágyó diákok az átlagosnál jobb infrastrukturális körülmények között tanulhassanak. Erősítik azt a szakmai munkát, mely kiváló versenyeredményekben, magas tanulmányi átlagokban, imponáló emelt érettségi eredményekben, országosan is kiemelkedő beiskolázási mutatókban nyilvánul meg.
A gimnáziumban az Európai Tehetségpont, a szakkörök, nyelvtanulási, színház- és hangverseny látogatások, énekkari, énekegyüttesi és színjátszó-körbeli szereplési lehetőségek, az idén 25 éves jubileumát ünneplő Ostinato együttesben való zenélés, valamint színes sportolási kínálat teszi az eredményes tanulást eredményessé, a diákéveket emlékezetessé.

Az 1. Számú Általános Iskolában a pályázat lehetővé tette a Bolyai terem teljes felújítását. A festés, parkettázás, mázolás mellett új világítótesteket és esztétikus, jól árnyékoló rolókat szereltek föl, valamint kiépítették 18 számítógép csatlakoztatása számára az elektromos hálózatot. Ezzel lehetőség nyílt arra, hogy olyan biológia, matematika, földrajz vagy éppen történelem órát tartsanak ebben a hagyományosan berendezett tanteremben, ahol a gyerekek odaülhetnek egy-egy számítógéphez is, és kutathatnak az interneten, vagy online feladatokat végezhetnek, esetleg prezentációkat készíthetnek az adott tananyaghoz kapcsolódóan.
Délutánonként olyan szakkörök vehetik birtokba a termet, mint az öt éve működő eTwinning szakkör, ahol a gyerekek internet segítségével kapcsolatot teremtenek más országok kortárs csoportjaival, s közös projektet hoznak létre velük.

A pályázat segítségével kapott új burkolatot az udvaron lévő sportpálya, melyet a délelőtti testnevelés órákon kívül délutánonként atlétika, kézilabda, kosárlabdaedzéseken használhatnak a tanulók. Ezzel lehetővé válhat, hogy megismétlik a korábbi szép sikereket: 2017-ben az Országos Diákolimpián 1., 2018-ban 2. helyezett lett a gyakorlóiskola közös fiú csapata.
A táncterem új burkolatot, új ablakokat kapott, a szellőzését megújult berendezés biztosítja. A megújuló infrastruktúra az iskola eddig is magas keresettségét, méltán híres szakmai eredményeit segít megőrizni.

A Deák Ferenc Gimnázium és Általános Iskola szintén kiemelt feladatának tekinti a tehetséggondozást. A megújult terek lehetővé teszik e tevékenység további színesítését, eredményességét. Az Oktatási Hivatal Bázisintézményeként, Matematikai Tudásközpontjaként is működő tagintézmény lehetőséget kapott arra is, hogy az intézményi jó gyakorlatokat széles körben megossza, regionális, megyei tanulmányi versenyeket szervezzen, képzéseket tartson.

A pályázat keretében kialakított tornaszobában, udvari pályákon, illetve a tanulást a hétköznapokban támogató újabb IKT tanteremben további lehetőség van a pedagógusok gazdag módszertárának további színesítésére. Kiteljesedhet a már eredményesen alkalmazott meseterápia, játékosítás, mozgáskotta használata, folytatódhat a kreatív matematika – ahol a pedagógusokkal együttműködő művészek által behozott kreatív ötletek növelik a tanulói motivációt és eredményesebbé teszik a kritikus tantárgyak oktatását is. További jelentős hangsúlyt kaphat a nevelő-oktató munkában a 7 szokás-Életrevaló program, vagy akár az Ökoiskolai cím tevékenységei.

A megújult terek, a felújított infrastruktúra tovább erősítheti az intézmény egészének szakmai munkáját, a tagintézmények egymás közötti kapcsolatainak erősítését, a korszerű szakmai és módszertani ismeretek közös birtoklását, a tudásátadást, a tapasztalatok megosztását.

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0
0
0

hírek innen, onnan

A gyermekkori traumák három generáción át is nyomot hagyhatnak – ezt mutatja egy új magyar kutatás

Generációkon átívelő nyomot hagynak a gyermekkori traumák - Új hazai kutatás mutat rá az ártalmas és a jótékony gyermekkori...

Több mint 400 pályázatból választanak új tankerületi vezetőket

Az iskolai dolgozók és a polgármesterek október 5-ig véleményezhetik a jelölteket.

Íme a longevity fel nem ismert, 350 milliárd dolláros piaci rése

Teljesen máshogy öregednek a nők és a férfiak. E tény felismerése a kiindulópontja Boston Consulting Group új tanulmányának, amely olyan...

A 2-2-2-es szabály a tartós párkapcsolat titka: így hozd vissza a lángoló szenvedélyt a mindennapokba.

Úgy érzed, hogy a régóta tartó kapcsolatodból lassan eltűnik a szikra, és helyét átveszi a mindennapi szürkeség? Ismerd meg a...

Tucker Carlson szerint Trump azzal ütötte el az Irán megtámadásával kapcsolatos fenntartásait, hogy „végül úgyis mindannyian meghalunk”

Carlson arról is beszélt, hogy az atombombával való fenyegetőzés miatt már el kellett volna mozdítani az elnököt.

Magyar Péter Szolnokon: Nyugodtan jöjjön ide és engem öntsön le, ne a civileket

A miniszterelnök derűsen fogadta a kisebb incidenseket országjárása szolnoki állomásán.

Több mint 400 jelölt verseng a tankerületi igazgatói helyekért, minden kerületben érdemi verseny van

Minden központban legalább három pályázó indul a szeptember 20-án lezárult felhívásra. A kinevezések előtt a polgármesterek és a...

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium

Több mint harminc törvénymódosítást tartalmazó javaslatcsomagot készít a Belügyminisztérium, a változtatások célja a belügyi...

Toroczkai László közül Toroczkai Lászlót választotta elnökévé a Mi Hazánk Mozgalom

Nem bővítik kettőről négy évre az elnök és az elnökség mandátumának hosszát.

A szájüregi daganatok korai tünetei

A szájüregi daganat az egyik leggyakoribb tumoros megbetegedés ma Magyarországon. Ez a tény azért meglepő, mert a betegség korai jelei...

Európában tarolnak a hibridek és a kínaiak

A sajtóközleményből kiderül, hogy az új autót vásárlók már itthon is egyre inkább a hibridek és a villanyautók felé fordulnak, és...

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre MI-incidensekre

Az Egyesült Államok és Kína közvetlen kommunikációs csatornát hoz létre a mesterséges intelligenciával (MI) kapcsolatos,...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Bűncselekménnyel vádolják a Tisza politikusát, videót tettek közzé a történtekről

A Mi Hazánk a képviselő azonnali lemondását követeli.