Ezt olvasta már?


Választási útmutató: kisebbség és többség dilemmái

Ne legyenek kétségeink, a politika az élet minden területén érezteti hatását, gyűlölhetjük vagy áldhatjuk, ez van. A demokratikus jogainkkal élni érdemes, mert a mormogás joga nem visz előre. Mit érdemes tudni a jelenlegi választási rendszerről?

Csütörtökön Pécsett tartott beszélgetést két civil szervezet szervezésében a Political Capital elemző intézet.
Az intézettől érkező László Róbert a többi között elmondta, a jelenlegi választási rendszer elsősorban a Fidesznek kedvez, hiszen egyrészt behozta a választási törvénybe külhoni szavazatokat, amely idén akár 300-350 ezres szavazót is hozhat a kormánypártnak, de csak listára, valamint a választási kerületeket úgy rajzolták át, hogy azok szintén számára legyenek előnyös. Ugyanígy, a szakértő szerint, az egyfordulós választási rendszer is az egységesebb, nagyobb pártokat erősíti, ugyanis a második fordulóban a visszaléptetések megszűntek, így alakulhatott ki, hogy ha összeadjuk a kormánypártra és az ellenzéki pártokra leadott összes szavazatot, akkor előbbi sokkal kevesebb szavazatszámot kapott. A legutóbbi választáson például a Fidesz jelöltjei közül mindösszesen 27 kerületben nyert volna akkor is, ha az összes ellenzéki párt egy jelöltet állít fel egy esetleges második fordulóban.
Mindezeket erősíti az is, László Róbert szerint, hogy az érvényességi küszöböt is eltörölték, azaz az országgyűlési választások eredménye akkor is érvényes, ha mondjuk csak a Fidesz mintegy 2,2 millió stabil szavazója adja le a voksát.
A politikai elemző intézet egyébként még a 2014-es választásokra készített mandátumkalkulátort, amellyel eljátszadozhatunk, tippelhetünk az eredményekre, és megnézhetjük, milyen arányú lehet a parlamenti összetétel.

Választani márpedig kell!
A fent részletezett szavazási módosítások ellenére a demokratikus választási jogunkkal élni érdemes. A bizonytalan, vagy ha úgy tetszik, kiábrándult szavazóknak is véleményt kell nyilvánítani.
Bár a jelenlegi választási rendszer tényleg nagyon bonyolult, mégis el kell menni szavazni április 8-án, mert ehhez jogunk van.

A győztes kompenzációja elv régi ügy
Talán ma már kevesen emlékeznek arra, hogy a rendszerváltás idején, az akkori Ellenzéki Kerekasztal tárgyalásokon rögzített, majd a „négy igenes” szavazással megerősített, végül egy, az első választás után elfogadott MDF-SZDSZ paktumként emlegetett törvény alapján Magyarország a parlamentáris berendezkedést választotta, az elnöki helyett. Ez azt jeleneti, hogy hazánkban a miniszterelnök sokkal erősebb jogosítványokkal rendelkezik, mint a köztársasági elnök. Mindezt pedig erősítette a technika, hogy a kormányzati stabilitás érdekében a választásokon legerősebb párt, a kompenzációs listák bevezetésével általában több képviselőt tudott bejuttatni a parlamentbe, mellyel stabilabb többségük lett a kormányzáshoz. Ne feledjük, ezeket a törvényeket akkor hozták meg, amikor még friss volt az új, magyar demokrácia, és az orosz hadsereg még országunkban állomásozott.

A bizonytalanok egyre kevesebben vannak
Négy évvel ezelőtt az ellenzéki pártok együttes támogatottsága a mérések szinte mindegyikében nagyjából megegyezett a Fideszével. Idén van, aki jelentős Fidesz-előnyt mér, de a többség szerint döntetlenre áll a kormány-ellenzék küzdelem – áll a Political Capital januári pártpreferencia-elemzésében.
Minimálisan erősödik a kormánypárt amúgy is masszív tábora. A választókorúaknak átlagosan 35,6 százaléka szavazott volna a Fideszre januárban – ez 1,4 százalékpontos emelkedést jelent 2017 utolsó negyedévéhez képest. Az egyes intézetek mérései között ugyanakkor jelentősek a különbségek; a két szélsőérték: a Tárki 46 és a Publicus 26 százaléka a választókorúak körében.
A Jobbik támogatottsága 1-2 százalékpontos emelkedést követően januárban átlagosan 10,4 százalékon alakult. Az elmúlt két évben megfigyelt lassú lemorzsolódás tehát megállt. A februári mérések mutatják majd meg, hogy beszélhetünk-e trendről az erősödést illetően.
Az MSZP az őszi zuhanás utáni szinten stagnál: januárban átlagosan a választókorúak 7,6 százaléka voksolna a pártra, amely szinte pontosan megegyezik a 2017 negyedik negyedévi értékkel. Egyedül a Publicus mért két százalékpontos erősödést decemberhez képest; náluk a Jobbikéval azonos szinten, 11 százalékon áll az MSZP támogatottsága.
A DK és az LMP átlagos támogatottsága a januári adatok alapján egyaránt 4,4 százalék. Az elmúlt fél évben mindkét párt, ha kis mértékben is, de erősödött. A többi pártot továbbra is az egyszázalékos méréshatár közelében mérik az intézetek.
Az úgynevezett bizonytalanok, vagyis a pártot választani nem tudók, illetve a pártpreferenciájukat eltitkolók aránya átlagosan 33 százalék. Számuk minimálisan csökkent, az április 8-ára kiírt választás közeledtével elkezdődött tehát az eddig passzív választópolgárok pártválasztása. Ez a folyamat várhatóan tovább folytatódik a következő hónapokban, ami átrajzolhatja majd az erőviszonyokat.

Sokan szavaztak Hódemzővásárhelyen
Közben vasárnap tartották az országgyűlési választások „előzetesének” tartott időközi polgármester-választást, amelyen a szavazásra jogosultak több mint 62 százaléka adta le voksát, mely minden idők legmagasabb részvétele a városban.
A szavazást egyébként Dr. Márki-Zay Péter független, de az ellenzéki pártok által támogatott jelölt nyerte 57,49 százalékkal.

Fotó: Márki-Zay Péter facebook-oldala.

NLCS







0
0
0

hírek innen, onnan

Földönkívüli intelligencia – különleges rádiójelet azonosítottak egy távoli csillagrendszerből

A kínai FAST rádióteleszkóp adatait elemző csillagászok egy ígéretes, de feltehetően földi eredetű jelet azonosítottak a K2-155...

A rendőrök most egy selyemmajmot találtak a korábban tigriskölyökkel lebukó férfi autójában

Úgy tűnik nem ért véget a tavalyi tigriskölyökkel kezdődött különös eset. Ugyanannál a tiszafüredi férfinál most egy fehérpamacsos...

Tömegverekedés tört ki a zebrán egy szerelmi ügy miatt – videóra vették a brutális jelenetet Debrecenben

Szerelmi ügy miatt tört ki tömegverekedés Debrecenben. Két férfi és több középiskolás esett egymásnak a zebrán, a jelenetet egy...

Felelősségre vonással fenyeget a Fidesz Hankó Balázs ügyében

A pártvezetés közleményben állt ki a volt kulturális miniszter mellett az ügyészségi eljárás kapcsán. A parlament hétfőn dönthet a...

Fagyasztott hallal akart Angliába csempészni 600 kiló kokaint négy férfi

A brit rendőrök maguk közt „hal-összeesküvés”-ként hivatkoznak az esetre.

Elszabadultak az indulatok a magyar-ukrán meccsen: Szoboszlai is belekeveredett a balhéba

Nem csak az eredmény miatt marad emlékezetes a magyar-ukrán meccs.

Erdőszéli vadföldek ősszel: miért fontos a takarmány- és élőhelytervezés?

Az erdőszéli vadföldek őszi takarmányellátása és élőhelyeinek tudatos tervezése megkönnyíti a vadállomány térbeli irányítását,...

Tömegesen lettek rosszul budapesti óvodások, iskolások – mindnyájan ugyanazt az ebédet ették

Több, budapesti oktatási intézménybe járó gyereket kórházban ápolnak, miután rosszul lettek, hánytak és hasmenésük lett. Egyes...

Mokán István Damján remek menetelése után ezüstérmes lett az U16-os Európa-bajnokságon

A döntőben az elsőként rangsorolt rivális ellen szenvedett vereséget.

Ezt üzente Szoboszlai a szurkolóknak az ukránok elleni vereség után

Az Instagramon üzent a magyar válogatott csapatkapitánya.

Országjárás: palackkal, tojással akarták megdobni Magyar Pétert, közbeléptek a testőrök – videón a támadó elfogása

Szombat délután szolnoki országjárásán tartott színpadi beszéde közben egy italos palackkal és tojással akarták megdobni a...

Megfelelő ajánlat esetén januárban megválna védőjétől a Bayern München.

Ebben a szezonban eddig mindössze 10 percet töltött a pályán!

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

A Manchester United leigazolta a Liverpool középpályását

Minden adminisztratív lépés lezárult.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

„Mi már most sikeresek vagyunk” – mondta az évi 123 millió forintot kereső Szirtes Tamás a Madáchról

Szirtes Tamás tavaly több mint 100 milliót keresett a Madách Színházban, közben hat másik jelölt is pályázik az intézmény élére.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

0