Ezt olvasta már?


Verrasztó arany-, Késely ezüst-, Burián bronzérmes a zárónapon

Verrasztó Dávid 400 méter vegyesen arany-, Késely Ajna 400 méter gyorson ezüst-, Burián Katalin pedig 200 méter háton bronzérmet szerzett a Glasgow-ban rendezett úszó Európa-bajnokság csütörtöki zárónapján. A magyar csapat négy arany-, három ezüst- és két bronzéremmel zárt.


hirdetés

Verrasztó 4:10.65 perces idővel csapott célba, ezzel sorozatban harmadszor lett a kontinens legjobbja. A 29 éves Verrasztó a szám történetének legidősebb Európa-bajnoka.

Verrasztó a legjobb idővel került a fináléba, azonban már előre beharangozta a brit Max Litchfielddel várható különcsatájukat. A fináléban szinte végig fej-fej mellett haladtak, az utolsó fordulónál a magyar versenyző került előnybe.

"Pályafutásom talán legszorosabb versenye volt, örülök, hogy sikerült betartani a délelőtti ígéretemet, miszerint javulni fogok egy másodpercet. Persze ez messze nem a legjobbam, de a felkészülésem sem volt az. Tudtam, hogy erős az angol srác, de jól osztottam be az erőmet, nagyon boldog vagyok, hogy én lehetek a szám legidősebb győztese" - mondta Verrasztó, aki, miután kiszállt a vízből "lepacsizott" a magyar válogatott szakmai stábjával az első sorban, valamint a lelátón helyet foglaló szurkolókkal - főként persze honfitársaival - ünnepeltette magát.

A 16 éves Késely - aki korábban 800 méteren ezüst-, 1500 méteren pedig bronzérmet szerzett - 4:03.57 perces junior Európa-csúccsal csapott célba. A rajt után az élre állt, féltávnál vezetett, az utolsó ötven méteren pedig legnagyobb riválisával, Simona Quadarellával vívott óriási harcot, de a benyúlás az olasznak jött ki jobban, és 22 századdal hamarabb érintette a falat.

"Így néz ki egy örömúszás, és azt gondolom, a három számom közül ez volt a legjobb. Nagyon meg kellett harcolni ezért az időért, az olasz lány pedig kihozta ezt belőlem, nagyon boldog vagyok. A végén már egymást húztuk, tudtam, hogy vele fogok harcolni, ez volt az egész hétnek a fénypontja. Az álmom volt ez a három érem, de sikerült, és hihetetlenül boldog vagyok" - nyilatkozta Késely.

A 23 éves Burián 2:07.43 perces egyéni csúccsal csapott célba. A számot az olasz Margherita Panziera nyerte (2:06.18 perc), aki Egerszegi Krisztina 1991 óta fenálló Európa-bajnoki rekordját (2:06.62 perc) adta át a múltnak.

"Nagyon boldog vagyok, nem tudom, mit mondjak. Nagyon nehéz pár év van mögöttem, s köszönöm mindenkinek, aki támogatott ebben az időszakban" - mondta könnyes szemmel Burián.

Milák Kristóf a negyedik, Cseh László címvédőként a nyolcadik helyen végzett 100 méter pillangón. A 18 éves Milák - aki 200-on győzött, tavaly a vb-n ezüstérmes volt ezen a távon - 51.51 másodperces idővel csapott célba, míg 32 esztendős honfitársa, 51.84-gyel érintette a falat. A számot nagy meglepetésre az 1-es pályán úszó olasz Piero Codia nyerte a 8-ason haladó francia Mehdy Metella, valamint a brit James Guy előtt.

A 14-szeres Európa-bajnok, a kontinensviadalok történetének legeredményesebb versenyzőjének hatalmas sorozata fejeződött be ezzel, ugyanis Cseh a 2003-as montreali világbajnokság óta minden egyes nagymedencés világversenyen a dobogóra állhatott.

"A második ötven és a célba érkezésem sem sikerült. Annyit éreztem, hogy a megindulásom nem jött össze, így sikerült, innen kell ezt visszaraknom, de érzem még magamban az erőt" - mondta Cseh.

Milák elmondta, ez a verseny "most finoman szólva" sem sikerült neki, nem tudja, mi történt. Hozzátette, összességében azért elégedett az Európa-bajnoki szereplésével.

A 4x100 méteres vegyesváltók közül a férfi az ötödik, a női a nyolcadik helyen zárt.

Glasgow-ban a Tollcross Parkban Hosszú Katinka (200 méter vegyes), Milák Kristóf (200 méter pillangó), Kapás Boglárka (200 méter pillangó) és Verrasztó Dávid (400 méter vegyes) szerzett aranyérmet, második lett Kenderesi Tamás (200 méter pillangó), valamit kétszer Késely Ajna (800 és 400 méter gyors). Késely (1500 méter gyors), valamint Burián Katalin (200 méter hát) szerzett bronzérmet. A magyarok ezzel az éremtábla negyedik helyén végeztek és szinte hajszálra pontosan teljesítették Sós Csaba szövetségi kapitány elvárásait, a szakember ugyanis tíz érmet, köztük egynél több aranyat tűzött ki célul.








hírek innen, onnan

Úgy mond le a "bírságkirály" Patyi András az elnöki posztról, hogy maradhasson

Az NVB tagjaihoz már befutott Patyi András elnöki lemondó nyilatkozata, aminek tudomásul vételéről a testület kedd délután dönt. Ebből...

A Diák Oscarért versenyez Kovács István Ostrom című filmje

A Diák Oscar-díjért (Student Academy Awards) versenyez Kovács István Ostrom című filmje, amely a nemzetközi fikciós rövidfilm...

Kimosta a hirtelen áradás az autótelepről a drága kocsikat - videók

A fél kereskedést elvitte a hirtelen lezúduló víz New Jersey-ben.

Afgán bűnözőt fogtak el Budapesten európai körözés alapján

A 27 éves férfit rablás és emberölés kísérlete miatt is keresték a görög hatóságok.

Fájdalmas vérömleny külső behatás nélkül? - Az Achenbach-szindróma

Az Achenbach-szindróma (a kéz paroxizmális haematomája) egy ritka kórkép, mely során a kéz, vagy akár a láb ujjain külső behatás...

Úgy mond le a "bírságkirály" Patyi András az elnöki posztról, hogy maradhasson

Az NVB tagjaihoz már befutott Patyi András elnöki lemondó nyilatkozata, aminek tudomásul vételéről a testület kedd délután dönt. Ebből...

Lengyel bírói függetlenség - szintet lépett az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság újabb szakaszába lépette a Lengyelországgal szemben indított kötelezettségszegési eljárását, indokolással...

Hatszor is bejárta a terepet, hogy legyőzze a Fidesz jelöltjét, Márki-Zay módszerét vette át

Sikerült is neki. Balmazújvároson Hegedűs Péter vasárnap 300 szavazattal nyert.

Ezért nem láthatjuk Sarolta hercegnőt nadrágban

Feltűnt már, hogy Katalin hercegné és Vilmos herceg kislánya sosem visel nadrágot nyilvános helyen?

Bírálják az antiszemitizmussal vádolt brit Munkáspárt vezetőjét

Az izraeli kormányfő az egyik közösségi oldalon kritizálta Jeremy Corbynt.

Világsztárok viselik a magyar divattervező ruháit

A legismertebb sztárok körében is elismerést szerzett Nanushka, a magyar divattervező. Idén nyáron olyan világsztárok hordták a...

0

Sport

Úságíró mutatta meg a felcsúti gyepszőnyeget a Malmö játékosának

A MOL Vidi BL-ellenfele szerint egyszerű a képlet: eggyel több gólt kell lőni, mint a magyar bajnok.

Szexuálisan zaklatta saját lányát a világbajnok bokszoló

A gyerek a hétéves kort sem töltötte még be, amikor Carlos Baldomir fajtalankodott vele.

Száguldó sportkocsi gázolt halálra egy biciklist Diósdon - 18 éves fiú okozta a tragédiát

Diósd - Halálra gázoltak egy biciklist Diósdon, a volán mögött egy fiatal fiú ült.

Fájdalmas hír: gyászol a Mezőkövesd, már az égből szurkol nekik a 8 éves Alcsika

Mezőkövesd Fájdalmas hír árnyékolta be a vasárnapi MezőkövesdHonvéd bajnokit a labdarúgó-NB I 4. fordulójából.

Cristiano Ronaldo "parancsa": őt kell leigazolnia a Juvénak

Hamar beilleszkedett a portugál klasszis az új állomáshelyén.

Az Atlético elutasította a Chelsea megaajánlatát kapusáért

A londoniak eredetileg nem Kepa Arrizabalagát nézték ki a Real Madridhoz távozó Thibaut Courtois utódjaként.

Megvan az új csapata a háromszoros BL-győztes focistának

Samuel Eto'o két hétig volt szabad, a Qatar Sports Clubnál folytatja a pályafutását.

Vb-győztes klasszis lehet a Barca nagy fogása.

Nagyot durranthatnak a katalánok.

Fiatal szurkolóját gyászolja az NB I-es focicsapat

A nyolc éves Alcsika nemrég még az öltözőben ünnepelt a mezőkövesdi játékosokkal.

Piqué után a Manchester City sztárja is lemondta a spanyol válogatottságot

A világ- és kétszeres Európa-bajnok játékos hivatalos levélben búcsúzott el a nemzeti csapattól.

Saját klubja jelentette fel a vezetés közben mobilozó Szalaht

A szurkolókat is semmibe vette az egyiptomi klasszis.

Majdnem milliárdos győzelem: ennyit érhet a Vidinek a Malmö elleni BL-siker

Felcsút Előnyös helyzetben léphet pályára a Mol Vidi labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének visszavágóján a svéd Malmö ellen.

0

Bulvár

Nem fogod elhinni: itt él Kelemen Anna

Megmutatta otthonát: videó.

Rossz hírek Németországból

Csökkentek és az elemzői várakozásoktól jócskán elmaradtak a német gyáripari megrendelések júniusban.

Felfordult a lányok gyomra - ez állt szüleik évtizedekkel előtti szerelmesleveleiben

A lányok a közös olvasással elhunyt édesanyjukra szerettek volna emlékezni.

Kiadták a riasztást, jégesővel közelít a hidegfront

Néhol lehűl a levegő az esős, erősen szeles időben.

Záporok, zivatarok jönnek

Holnap többfelé várható zivatar, felhőszakadás, szél, és akár jégeső is kialakulhat.

Hirtelen eltűnt a dinnye a magyar üzletek polcairól

A dinnye hazai szerelmesi csalódottan vehették tudomásul, hogy kedvenc gyümölcsük számos üzlet polcáról eltűnt. Az ok szokottnál jóval melegebb nyár.

Egyetlen lövéssel, 2,5 kilométerről szedte le az Iszlám Állam parancsnokát egy szíriai veterán

Az elit ezred történetében ez lehet a legjobb hosszútávú lövés.

A 24 éves nővel megtörtént minden menyasszony rémálma: férje nem jelent meg az esküvőn

Hatalmas esküvőt szerveztek, de a nagy napon a menyasszony egyedül maradt.

Meghalt Szasa Klein

A munkácsi születésű dokumentumfilmes számos díjat nyert.

blogmorzsák

Kádár János magzatai - Magyarország és az abortusz

„1956-ban megadták a magyar nőknek a magzatukról való döntés jogát, de semmi mást nem tettek.“

Kunhalmi, Semjén vagy az ELTE reagált cikibben a genderszak-botrányra?

Hirtelen nem is tudunk mit mondani, hogy Semjén, Kunhalmi, vagy az ELTE viselkedik idiótábban a genderkonfliktusban.

Zavar a zaj? Némítsd le telefonnal!

A legújabb hallókészülékek már erre is képesek.

Orbán stratégiai választása kártyavárként fog összedőlni

Gazdasági visszaesés és forintgyengülés, új ellenzék és nemzetközi befolyásvesztés fognak együtt elvezetni a változáshoz.

A japán nagymama fotózni kezdett és elszabadult

A 90 éves japán nagymama igen menő.

Ez maga az elmebaj

Ha közfeladatot látna el egy civil szervezet, rendőrt hívnak rá.

Momo, a Whatsapp réme

Mit tehet a szülő a "Momok" ellen?

Néhány tény és tévhit a diétázással kapcsolatban

Nem lehet egy jól kitalált mód­szerrel sem hónapokig folya­matosan eredményeket elérni.

A formás lábak titka

A következő gyakorlatokkal mindenki tehet a szép, tónusos lábizmokért.

Miért nem működik a home office?

A home office nem korlátlan szabadságot kell, hogy jelentsen, hanem jól szabályozott munkakörülményeket.

0