Ezt olvasta már?


Zavar a fejekben - kinek higgyünk?

Egymásnak ellentmondó jelzések zavarták össze a befektetőket a héten azzal kapcsolatban, hogy mi a magyar kormány álláspontja egy újabb hitelmegállapodásról a Nemzetközi Valutaalappal.

Bár a forint az euróval szemben viszonylag jól viselte a híráramlást, az egyre romló nemzetközi hangulatban a svájci frankkal szemben új történelmi mélypontra süllyedt. Nemcsak hazánkban, hanem Japánban és az Egyesült Államokban is vannak a befektetőkben zavart okozó fejlemények. Jól jelzi ezt például, hogy az amerikai részvénypiacok hektikusan mozogtak a héten, hol az újabb recessziótól és deflációtól való félelmek, hol az újabb jegybanki lazítással kapcsolatos várakozások kerekedtek felül.

Mi lesz az IMF-kapcsolattal?

Hétfőn a várakozásoknak megfelelően 5,25%-on tartotta az alapkamatot a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, de némi meglepetésre a kamatemelés lehetősége is felmerült döntési alternatívaként. Ehhez egyébként a jegybank friss inflációs előrejelzései, illetve a magasan ragadt országkockázati felár adna is némi alapot.

Simor András jegybankelnök a hétfői tájékoztatón egy kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: nincs tudomása arról, hogy a kormány újra tárgyalóasztalhoz kívánna ülni valamikor a Nemzetközi Valutaalappal (IMF), amely jelzés más fejleményekkel együtt okozott mérsékelt forintgyengülést. Egy lapjelentés szerint egyébként Simort Auth Henrik korábbi jegybanki alelnökkel cserélné le a kormány.

Kedden tovább romlott a nemzetközi befektetői hangulat egy rendkívül gyenge amerikai ingatlanpiaci adatra, így a forint tovább gyengült, majd este egy váratlan fordulatot tükröző hírre újra erősödött. A Nemzetgazdasági Minisztérium ugyanis azt a könnyen félreérthető üzenetet közölte, hogy ősszel várhatóan megállapodik majd a kormány az IMF-fel, de pontos részleteket, hátteret nem adott. A piaci feszültséget látva érthető lett volna, ha változik a kormány álláspontja a pénzügyi védőháló témájában, de másnapra egyértelművé vált, hogy erről szó sincs: nem célja a kabinetnek egy új hitelkeret, azaz az IMF-fel júliusban történt szakítás tartósnak tekinthető.

A piaci elemzőket és a befektetőket láthatóan összezavarták az egymásnak ellentmondó jelzések, de mindennek feltehetően azért nem lett komolyabb forint- és állampapír-eladási hullám az oka, mert eddig sem számolt a befektetők egy része az IMF-megállapodással, másrészt azért, mert több befektető még mindig abban bízhat, hogy az őszi választások után majd mégiscsak lesz új hitelkeret. Egyes, keményebben fogalmazó elemzők szerint azonban akár az is elképzelhető, hogy a piaci helyzet, az árfolyamgyengülés kényszerítheti majd ki, hogy az IMF-hez menjünk.

Végül az is kiderült, hogy egyelőre nincs konkrét időpont arra, hogy az IMF mikor jönne Magyarországra az esedékes gazdaságpolitikai megbeszélésekre (amelyek a hitelprogramtól függetlenek).

Új mélyponton járt a forint

A forint mindenesetre hullámvasutazott a héten az euróval szemben és bár sikerült a tervezett forrást bevonni az állampapír-aukciókon, de magasabb hozamok mellett. A csődkockázati mutatónk bem ugrott nagyot, bár egyesek szerint indokolatlanul alacsony ez a szám.

A leglátványosabb és legtöbb magyarnak fájdalmas mozgás a forint svájci frankkal szembeni árfolyamában következett be: részben a fenti hazai okok, részben az egyébként is romló nemzetközi befektetői hangulatban minden eddiginél gyengébb szintre (220-ig) süllyedt a forint. Egyes stratégák szerint nemsokára 230-as árfolyamot láthatunk majd, noha már az eddigi forintgyengülés is nagyon komoly terheket rótt a lakosságra, a fogyasztás kimutathatóan csökkent a hiteltörlesztés növekedése miatt. Ráadásul kedvezőtlen az is, hogy megállt a munkaerőpiaci helyzet javulása Magyarországon.

Költségvetés - itt sem tiszta minden

A jegybank szakértői stábja a friss inflációs jelentésben jóval pesszimistább képet festett az államháztartási hiány kilátásokról, mint 3 hónapja, azonban egy speciális mutató szerint távolról sem áll olyan rosszul a büdzsé helyzete, így akár a kormány egyes gazdasági ágazatokat megadóztató stratégája is helyesnek bizonyulhat majd utólag. Ehhez azonban az kell, hogy intenzíven gyorsuljon a magyar gazdaság növekedési üteme, amely viszont romló külső finanszírozási helyzetet és emiatt a forintárfolyamra rendkívüli leértékelődési nyomást hozhat.

A költségvetési hiánytúlszaladási kockázatok miatt jól jöhetne tehát az a költségvetési mozgástérbővítő akció, amely a magánnyugdíjpénztári elszámolás megváltoztatását célozza, azonban - amint egy e heti elemzésünkben rámutattunk - távolról sem olyan könnyű az elszámolás változtatásának megindoklása, mint ahogy az sokszor elhangzik.

Az Európai Unió illetékes biztosa mindenesetre jelezte: komolyan veszik a felvetést, és bár a németek kezdeti merev elutasító álláspontja enyhült, de a kancellár még mindig inkább az elutasítás pártján áll.

Két meglepő és lényeges fejlemény történt még a héten: kiderült, hogy a múlt heti közleménnyel ellentétben mégsem emelkednek a távfűtési díjak szeptemberben Budapesten, illetve úgy került új vezető a Malév élére, hogy nem is tudott a "jelöléséről" az érintett.

Külföldi "zavarok"

A hét elején érkezett igen kedvezőtlen amerikai makroadatok sorozata miatt estek a részvénypiacok, ami a kötvénypiacok malmára hajtotta a vizet, tovább süllyesztve a hozamokat. Utóbbi folyamat elképzelhető, hogy további részvényeséshez vezet majd, amint arra van múltbeli példa is. Több neves szakértő szerint azonban nem kell félni a részvénypiaci visszaeséstől.

Van tehát a tengerentúlon is jókora zavar a befektetők fejében a kilátásokról. Egyes hangulati indikátorok szerint egyébként már túlzottá válhatott a befektetők körében a pesszimizmus, így a vártnál kevésbé lerontott második negyedéves amerikai GDP-adat és az amerikai jegybankelnök pénteki beszéde (ha kell, akkor további monetáris élénkítés lesz a gazdasági visszaesés és a defláció megakadályozása érdekében) összességében nem meglepő módon részvénypiaci szárnyalást váltott ki pénteken estére.

A piac továbbra sem szentel különösebb figyelmet olyan hitelminősítői jelzéseknek, amelyek szerint elveszítheti a legjobb hitelbesorolást az Egyesült Államok. Ilyen figyelmeztetést már Japán is kapott, amelynek államadóssága, illetve gazdasági-szerkezeti problémái - amint az az egyik e heti interjúnkból kiderült - sokkal súlyosabbak az amerikainál. Mindezek mellett a gazdasági "növekedést" aláásó jenerősödéssel is küzd a japán vezetés, amelynek hatásfoka egyelőre lényegében a nullával egyenlő, azaz a befektetők többsége nem hiszi, hogy ez bekövetkezne, illetve tartós célt lehet elérni vele.

Forrás:portfolio.hu

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A legtöbb nyugdíjas most ettől fél Magyarországon

A magyar idősek többségét a betegségek, a demencia, valamint a pénzügyi gondok foglalkoztatják, de 70%-ukat nyugtalanítja az...

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS eladásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Szerbia bejelentette, hogy megállapodott a Mollal a NIS megvásárlásáról

Az ügyletre egy orosz-magyar megállapodás után az amerikaiaknak is rá kell bólintaniuk még. 

Közúti forgalomban még furcsább a Ferrari első elektromos autója

Valaki már utcára vitte a Ferrari igen megosztó elektromos autóját. Annyira fura ezen az autón a Ferrari embléma, mint Michelin-csillag egy...

Gyógyszert szed? Akkor ne igya ezt az ásványvizet.

Bizonyos lúgos ásvány- és gyógyvizek már néhány perc alatt meggyengíthetik a gyomornedv-ellenálló gyógyszerek védőbevonatát, ezért...

A levendulát virágzás után emiatt fontos visszavágni - különben gyorsan felkopaszodhat

A levendula gyönyörű, illatos dísze lehet a kertednek, de csak akkor marad bokros és üde, ha virágzás után visszavágod. Mutatjuk, hogyan...

Vihar, jégeső: durva lesz az éjszaka, beütött a riasztás – videón a részletek

Hevesebb zivatarok veszélye miatt másodfokú (narancs) riasztást adott ki több nyugat-magyarországi járásra a HungaroMet Zrt. szerda este.

Ordítja a kardiológus: akár 2 sör is az életedbe kerülhet, sokan nem is tudnak róla

Egy cseh kardiológus szerint még az a mennyiségű alkohol is túl sok lehet, amit sokan teljesen hétköznapinak gondolnak.

Magyar Péter a kormányülés után posztolt a legújabb döntéseikről

A kormányfő közlése szerint rendkívüli pénzt kapnak a kórházak, jön a vagyonadó első tervezete is, de úgy fest, hogy a babaváró...

Ezt a Tarot-kártyát rendelték csillagjegyed mellé a csillagok: Nézd meg, mi a te sorslapod!

A Tarot kártyák és a csillagjegyek között az asztrológiai hagyomány számos kapcsolatot állít fel. A Nagy Arkánum egyes lapjai...

0

Sport

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

5 válogatott, amelyet érdemes követned a foci-vb-n, mert a torna meglepetéscsapata lehet

Kezdődik a futball-világbajnokság, érdemes megnézni, kik lehetnek a torna meglepetéscsapatai. Hozunk öt válogatottat, amely szerintünk sokáig juthat a vb-n.

Xabi Alonso 70 millió eurót kínál az FC Barcelona alapemberéért

Fontos szereplő lehetne az új Chelsea-ben.

Szoboszlai a kazahokról: "Rájöttem, hogy szeretnek engem direkt nem kímélni, de..."; Szűcs: "Bedurrant a fogam, mint az állat" - értékelések

Szoboszlai Dominik, Szűcs Tamás és Tóth Rajmund is értékelte a keddi Magyarország-Kazahsztán (3-1) barátságos mérkőzést.

100 millió eurós csúcsigazolásra készül a Manchester United

Michael Carrick kérésére Sandro Tonali érkezhet az Old Traffordra.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

A 36. emeletről ugrott a halálba egy család, miután a 9 éves beteg kisfiút hazaküldték a kórházból

Egy indiai származású család halt meg egy dél-londoni toronyháznál május végén. A barátok szerint az anya mentálisan összeomlott, miután súlyosan beteg fiuk állapota nem javult.

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

A boldog párok ezt mondják a „szeretlek” helyett

A kiegyensúlyozott kapcsolatban élők gyakran nem azt hangsúlyozzák, hogy mit éreznek, hanem azt, hogy mit hajlandók megtenni a másikért.

0