Ezt olvasta már?


Zenés retroévad kezdődik az egri Gárdonyi Géza Színházban

Tematikáját tekintve zenés retroévad kezdődik a Gárdonyi Géza Színházban - mondta el az igazgató a teátrum keddi évadnyitóján Egerben.

Blaskó Balázs közölte: az alapítástól számított 35. évad "a járványügyi helyzet miatt kicsit deformált, átszervezett lesz, de így is sok örömöt fog okozni a nézőknek". Komoly darabok, mint Csehov Sirály című drámája és Dürrenmatt Fizikusok című előadása kerültek ki a műsortervből, helyettük vidámabb hangulatú bemutatókkal várják a közönséget - közölte.

A tervezett repertoárról szólva elmondta: október 9-én elmaradt bemutatójukkal, Csiky Gergely A nagymama című vígjátékával nyitják az évadot. A folytatásban is a játékosság dominál majd minden műfajban: mesében, táncban, zenés darabokban és vígjátékokban, bohózatokban egyaránt.

A nagyszínpadon így november 13-án előadják A montmartre-i ibolya című operettet Halasi Imre rendezésében, január 22-én a Bástyasétány 77. című zenés játékot Moravetz Levente rendezésében és március 12-én a Sissi című romantikus táncjátékot Topolánszky Tamás rendezésében és koreográfiájával.

Az évadot április 2-án Tóth-Máté Miklós Aranyrandevú című romantikus retrokomédiája zárja, amelyet Blaskó Balázs állít színpadra.

A gyerekeknek szóló előadások között a Babszem Jankó Gyermekszínházzal közösen mutatják be Grimm két mesejátékát, a Rigócsőr királyt és Az ezeregyéjszaka meséit. Emellett ugyancsak az említett együttműködés eredményeként láthatják a legifjabb nézők A rátóti csikótojás című népmesét is, rendezőként mindhárom produkciót Baráth Zoltán jegyzi - tájékoztatott az igazgató.

Jelezte: a stúdiószínpadon rendezik szeptember utolsó hetében a 9. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivált. Ezen kívül itt Roberto Galvan koreográfiájával a Beethoven V. Szimfóniájára készült táncjáték, valamint Kiss József rendezésében a Páratlan páros 2 - Klikk! című komédia szerepel az új évad műsortervében.

Minczér Gábor, Eger alpolgármestere az eseményen arról beszélt: a társulatnak egy "végtelenül bizonytalan időszakban kell elkezdenie a munkát, tartva a vírus következő hullámától". Szólt arról is, hogy a helyi önkormányzat ugyanebből az okból került nehéz pénzügyi helyzetbe az elmúlt hónapokban. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, ha az eddigieknél szerényebb feltételekkel is, de biztosított a színház működése - emelte ki.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Ezt tudnod kell, mielőtt utazási utalványt ajándékozol a mamának – elolvastuk helyetted az apróbetűs részt

Hiába a legjobb szándék, ha végül a megajándékozott és az ajándékozó is ráfizet.

Nagy a baj? Elmaradt Csányi Sándor népszerű előadása

Rossz hír érkezett a színházrajongók számára: Csányi Sándor kedd esti, maglódi fellépése váratlanul elmaradt. A népszerű színész a...

Ne egye meg, ha ilyen mazsolát vett!

Növényvédőszer-maradék jelenléte miatt kivont a forgalomból több, különböző minőségmegőrzési idejű PACO mazsola terméket a...

Döntött a Fed - Merre indul a dollár és a forint?

Szerda kora délután hirtelen esni kezdett a hazai deviza, miután az izraeli légierő csapást mért Irán legnagyobb földgáz-feldolgozó...

Áttörés a részecskefizikában: a CERN egy sosem látott, szupernehéz protont talált

A genfi Nagy Hadronütköztető felfedezése a kvantum-színdinamika elméletének eddigi legpontosabb tesztjét teszi lehetővé.

Robbie Keane az EL-kiesés után: "Utálok veszíteni, de fel kell készíteni a csapatot egy másik szezonra"

Így értékelte Robbie Keane a Braga-Ferencváros (4-2) Európa Liga-visszavágót.

Csehország kész segíteni, hogy Szlovákia újra kapjon kőolajat

Csehország kész olyan beruházásokat eszközölni, amelyek biztosítanák a kőolaj újbóli szállítását Szlovákiába - jelentette ki Karel...

Újraindult a kőolajexport – meglepő helyről érkezik az olaj

Részlegesen újraindult a kőolajexport Irak északi részén, ahol napi 250 ezer hordós kapacitással ismét Törökország felé szállítanak.

Puskás-Dallos Bogi: Amennyire megijeszett, annyira vonzott is a főváros

Mikor jön el az a pont, amikor váltani kell? A Küszöb harmadik epizódjában Dallos Bogi mesél a fővárosba költözés dilemmáiról.

Sean Penn szétlőtt vasúti kocsiból készített pót-Oscart kapott Zelenszkijéktől – videó, fotó

Bár Sean Penn a legjobb férfi mellékszereplő díját a 2026-os Oscar-gálán nem vette át, mert erőteljes üzenetként inkább Ukrajnába...

0

Sport

Csoda a Bajnokok Ligájában: Idegenben 0–3, hazai pályán 5–0 és történelmi továbbjutás

A Sporting hősies fordítás után ott van a legjobb nyolc között a Bajnokok Ligájában.

A Liverpoolt emlegető Guardiola Rüdigerrel balhézott, Vinícius megindokolta a gúnyolódását

Álvaro Arbeloa a piros lapról és Thibaut Courtois sérüléséről is beszélt a Manchester City–Real Madrid BL-visszavágó után.

A „síró" Vinícius lövését piros lap követte, Courtois sem fejezte be a Real Madrid meccsét

A három angol csapatból egy jutott negyeddöntőbe a labdarúgó Bajnokok Ligája keddi játéknapján.

Videó: Óriási potyagólt kapott a Fradi kapusa az Európa-ligában

Borzalmas félidőn van túl a Ferencváros a Braga otthonában.

Sporting–Bodö/Glimt: mit mutatott a VAR és mit nézett a játékvezető? Háborognak a norvégok

A Bodö/Glimt játékosai először el sem hitték, hogy a bíró büntetőt fog ítélni a Sporting javára a második félidőben.

Méghogy a legveszélyesebb állás? A Fradi lubickol Európában a 2–0 után.

Az együttes nyolc ilyen párharcából hetet húzott be, kétszer jutott döntőbe, egyet meg is nyert.

Iszonyatos mélységből a csúcsra: a világ 16 legjobb csapata között Magyarország

A magyar női kosárlabda-válogatott az elmúlt négy év alatt megjárta a poklot, de most tényleg a mennyországba jutott.

A Citynek nem volt esélye a fordításra, a Real Madrid kettős győzelemmel jutott a negyeddöntőbe

Nagyjából 20 percig volt minimális esélye a Manchester Citynek a fordításra.

Gulácsi korábbi posztriválisának savanyú a szőlő a BL-zakó után: „Csak véletlenül rúgsz ekkora gólt”

A németek kapusa hiába parádézott, a Bayer Leverkusen 2-0-ra kikapott az Arsenaltól Londonban.

A legjobbak közé választották a vb-re bravúrosan kijutó magyar válogatott centerét

Csapatunk 28 esztendő után léphet újra pályára világbajnokságon.

0
0

Bulvár

Kutatók: a Békemeneten 58 ezren hallgatták Orbánt, a Nemzeti Meneten 162 ezren Magyart

Tudományos módszerekkel megbecsülték a március 15-ei politikai felvonulások méretét.

„Júniusra halott lett volna” – Donald Trump nevetve kotyogta ki egy képviselője halálos betegségét

Az amerikai elnök hozzátette, hogy ő mentette meg Neal Dunn életét.

Trump éjjel brutálisan lecsapott - az óriásbombázás után NATO-kilépés jöhet?

Óriásbombákat vetett be a Hormuzi-szoros térségében az Egyesült Államok. Donald Trump eközben azzal fenyegetőzött, hogy kilép a NATO-ból, amiért a tagországok megtagadták segítségkérését.

Meghalt egy harmadéves honvédtisztjelölt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Campusán

Egyelőre nem tudni, mi okozta a honvédtisztjelölt halálát.

Szigorítanak a benzinkutaknál: többet kell fizetnie hamarosan annak, aki így tankolna Szlovákiában

Tarthatatlanná vált a helyzet az észak-szlovákiai benzinkutakon, mivel tömegesen járnak át az üzemanyagért Lengyelországból. A szlovák kormány külön árkategóriával szabna gátat a gyakorlatnak.

Ez a színésznő volt Gobbi Hilda titkos szerelme: csak úgy lángolt köztük a szenvedély, hivatalosan mégsem vállalták fel a románcot

Gobbi Hilda sosem csinált titkot abból, hogy a saját neméhez vonzódik, ám amikor beleszeretett egyik híres kolléganőjébe, mégis arra kényszerült, hogy eltitkolja a nyilvánosság elől a forró románcot.

A politikai szakértő szerint eldőlt a verseny, megvan melyik párt nyeri a választást

Ezek a számok mindenkit megleptek szerinte kicsi az esély a fordulatra.

Három halott, három sérült: borzalmas balesetet okozott egy nő Debrecenben

A TWN.hu információi szerint vádemelést javasol az ügyészség a nővel szemben, hat évet kérnek rá.

Míg mi aludtunk, Irán megtette, amitől sokan tartottak

Úgy tűnik, Irán már mindent egy lapra tesz fel.

Hegedűs Zsolt válaszolt a „takonygerincező” Takács Péternek

Kétszer is üzent a fideszes államtikárnak.

0