Ezt olvasta már?


Többi magyar csapat is bemutatkozik a nemzetközi színtéren a Fradi után

A Bajnokok Ligája-résztvevő Ferencváros után csütörtökön az Európa-ligában induló három magyar labdarúgócsapat is bemutatkozik a nemzetközi porondon: a bajnoki ezüstérmes Fehérvár FC és a kupagyőztes Budapest Honvéd hazai pályán, míg az OTP Bank Liga bronzérmese, a Puskás Akadémia idegenben próbálja meg kiharcolni a továbbjutást.

 

A Fehérvár találkozója 18.30, a Puskás Akadémiáé 19, míg a Honvédé 21 órakor kezdődik. A továbbjutásról egy mérkőzés dönt, minden helyszínen zárt kapuk mögött játszanak a felek.

A papírforma szerint a legkönnyebb dolga a Fehérvárnak lesz, ugyanis az ír Bohemians egyrészt legutóbb nyolc éve szerepelt nemzetközi kupasorozatban, másrészt története során 31 európai párharcából mindössze hatot nyert meg, s erre legutóbb 2008-ban volt példa. Ami ugyanakkor némi óvatosságra adhat okot, az a tény, hogy amióta az ír bajnokság újraindult augusztusban, a dublini rivális mind a négy találkozóját megnyerte, így a második helyre jött fel a tabellán.

A magyar pontvadászatban két forduló után meglepetésre még nyeretlen székesfehérváriak történetük során még sosem találkoztak ír csapattal, viszont a Bohemians 1997-ben, az El jogelődjében, az UEFA Kupában összeakadt egy magyar gárdával, a Ferencvárossal, amely kettős győzelemmel, 6-0-s összesítéssel búcsúztatta a szigetországi együttest.

 

A Honvéd, bár kiemeltként várta a sorsolást, egyáltalán nem kapott könnyű ellenfelet, ugyanis az Inter Turku vezeti a finn bajnokságot. A hétvégi főpróbája egyik gárdának sem sikerült jól, ugyanis a kispestiek 3-1-re kikaptak az újonc MTK Budapesttől, míg az Inter Turku szintén városi riválisa, az utolsó előtti Turku PS otthonában maradt alul 1-0-ra.

A múlt ebben a párharcban is a magyar csapat sikerét vetíti előre, mivel a finn gárda eddig mindössze hatszor lépett ki a nemzetközi színtérre, de csupán egyszer tudott egy kört menni, 2005-ös debütálásakor az azóta már megszűnt Intertotó Kupában. A Honvéd ezzel szemben rutinos kupaindulónak számít, nemcsak hosszú története során, hanem a közelmúltban is, most ugyanis sorozatban negyedszer harcolta ki a nemzetközi kupaszereplés jogát.

Ennek ellenére mindössze egyszer találkozott finn együttessel: 1977-ben, az azóta már szintén megszűnt KEK első fordulójában története legfölényesebb sikerét aratta azzal, hogy kettős győzelemmel, 16-2-es összesítéssel kiejtette a Reipas Lahtit.

A legnehezebb feladat előtt minden szempontból a Puskás Akadémia áll. Egyrészt a magyar csapatok közül egyedüli nem kiemeltként a legnehezebb riválist kapta, másrészt idegenben kell pályára lépnie, harmadrészt ez lesz az első fellépése Európában.

Ráadásul a svéd Hammarby elleni párharc előtt nem várt nehézséggel is szembe kellett néznie a felcsúti együttesnek, mivel több koronavírusos esetet regisztráltak a csapatban a bajnoki nyitány előtt. Emiatt a PAFC mindkét találkozóját elhalasztották az NB I. első két fordulójából.

Ennek fényében az is valószínűsíthető, hogy a Puskás Akadémia nem a legjobb együttesével tud kiállni, ugyanis jól meg kell gondolnia, kik utaznak Svédországba. A Bajnokok Ligája-selejtező első köre és az Európa-liga előselejtező tapasztalata alapján, ha koronavírusos személy tagja a kiutazó küldöttségnek, akkor nem rendezik meg a mérkőzést, az európai szövetség (UEFA) pedig a vétlen csapatot juttatja tovább 3-0-s gólkülönbséggel.

A felcsútiak szerda reggelig nem közölték, hogy kik utaznak Stockholmba, ahogy azt sem, hányan érintettek a csapatból. Az nso.hu azt írta, a klub az utolsó pillanatig kivár, szerda délelőtt kapja meg a koronavírustesztek eredményeit, ekkor dől el, délután milyen összetételű kerettel utazik Svédországba. Az sem zárható ki, hogy az NB III-as csapattól is csatlakoznak néhányan, a második csapat szerdai bajnokija ugyanis elmarad.

A Hammarby 17 forduló után hetedik a svéd bajnokságban, legutóbbi két találkozóján nyeretlen maradt. A rivális még sosem találkozott magyar csapattal.

A második kör sorsolását hétfőn, a harmadikét kedden tartják. A főtáblára jutáshoz négy párharcot kell nyerni.

Forrás: MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezeket a számokat húzták ki az ötöslottón

Eddig lehetett izgulni, de ennek most már vége. Kihúzták ugyanis az ötöslottó nyerőszámait.

Harry és Meghan alig egy hónapja tértek vissza, máris távozhatnak - Ez áll a váratlan fordulat mögött

Harry és Meghan visszatérése nem egészen úgy alakult, ahogy tervezték, most pedig egyetlen döntésen múlhat, hogyan folytatódik az életük.

„Ez a műsor életveszélyes” – Szél Dávid pszichológus a Házasság első látásra című műsorról

Szél Dávid nem finomkodik, amikor a Házasság első látásra szakmai és etikai problémáiról ír. Mindezt nem teljesen kívülállóként...

Megvannak az Ötöslottó nyerőszámai: 3,66 milliárd forint volt a tét

Több mint három és fél milliárd forint volt a tét a szombati Ötöslottó-sorsoláson. A főnyeremény négy hónapja halmozódik, 17...

Előkerült a videó: földre vitték a férfit, aki megdobta Magyar Pétert – A miniszterelnök reagált az eseményekre

Mint arról korábban beszámoltunk, pécsi és szekszárdi állomásai után Szolnokra látogatott el Magyar Péter miniszterelnök az...

Ben Affleck elfeledett gengszterfilmje még mindig üt

A mozikban megbukott, de 10 év elteltével a streamingplatformokon kaphat új esélyt Ben Affleck nagyszabású maffiafilmje.

Őszi gyepápolás: gyepszellőztetés, felülvetés és tápanyagpótlás sorrendje

Az őszi gyepfelújítás hatékonysága nagyban múlik a műveletek helyes sorrendjén. Cikkünkben bemutatjuk, mikor és hogyan végezd el a...

Az árokba kellett ugrania egy gyalogosnak, hogy ne üsse el a szombat délelőtt Siófokon balesetet okozó Audi sofőrje

Néhány perccel korábban pedig két kerékpáros haladt azon az úton, ahova az autó végül becsapódott.

Rossi újabb szerencsétlensége: A kezdőcsapatból dőlt ki egy támadó

A 23 éves játékos el is hagyta a telki edzőtábort.

3,66 milliárd forint volt a tét: kihúzták az ötöslottó nyerőszámait

Ezek a számok hozhattak szerencsét az ötöslottó-sorsoláson.

Első őszi fagy 2026: mikor érdemes rá felkészülni?

Az első őszi fagy időpontja döntő lehet a kertben és a szántóföldeken is. Cikkünk segít, mikor számíthatsz fagyra 2026-ban, és...

0

Sport

„Nem volt közük a meccshez” – Szoboszlai kritizálta a balhét kirobbantó ukránokat

Sajnos a magyar válogatott kapitánya hiába szeretett volna 12 pontot négy meccs után, Ukrajna szétzúzta álmainkat.

Nem tört meg a négyéves átok a Puskás Arénában, óriási bunyóval ért véget a magyar–ukrán mérkőzés

Az ukránok nyerték meg a kaotikusan véget érő Nemzetek Ligája-mérkőzést.

Ukrán játékos Magyarországról: Tudtuk, hogyan támogatják az oroszokat és magát Oroszországot

A PSG védője szerint tiszteletlenek voltak a magyar szurkolók.

Marco Rossi nem beszélt mellé, ezen ment el az ukránok elleni mérkőzés

Szoboszlai Dominik pedig a lefújás előtti bunyó kapcsán nyilatkozott.

Százmilliókat vertek el a semmiért: 50 éve nem látott mélység fenyegeti a Premier League alapítóklubját

Az angol csapat történelmi mélypontra jutott, miközben irdatlan összegekért vásárolt játékosokat a nyáron.

Ide igazolhat Viktor Gyökeres, akiről lemondott az Arsenal

Azért ez nagy visszalépés lenne a játékos pályafutásában.

Világklasszis leigazolására készül a Liverpool, ez lehet január nagy durranása

A Serie A-ból szerződtetnének játékost, de jobb ajánlatot kell adniuk, mint a Chelsea FC.

Már az Izrael elleni meccs bojkottja is szóba került, diplomáciai káosz az ír válogatottnál Debrecenben

A döntésről az újságírókat és az UEFA-t is az utolsó pillanatban értesítették.

„Hatalmas tiszteletlenség a népünkkel szemben” – az ukránokat felháborította a himnusz kifütyülése

Ilja Zabarnij szerint az oroszokat támogató magyarok ellen hatalmas harci kedvvel vetették magukat csatába a Puskás Arénában.

Elsöprő többséggel megválasztották Lázár János utódját a Magyar Tenisz Szövetség élén

A szombati tisztújító közgyűlésen egyértelmű volt az eredmény.

0
0

Bulvár

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein: Elzárják a pénzcsapot az agrárkamaránál

Milliárdokat szórtak ki az ablakon, hogy legyen ember a Fidesz tüntetésein. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara átvilágítása során 14 milliárdos visszaélésre bukkantak, elzárják a pénzcsapot.

Így szexeltek a honfoglaló magyarok

Eleink nem voltak éppenséggel prűdek, a szex és a meztelenség nem számított tabunak, a gyerekeket pedig nem kellett felvilágosítani, ugyanis előttük zajlott minden.

„A srác, aki a suliban csúfolt, hogy szegények vagyunk, most hajléktalan” – Hogyan szembesültél a karma hatalmával?

A karma szerint előbb-utóbb visszakapjuk azt a lapot, amit leosztottunk. Íme néhány megdöbbentő és elgondolkodtató történet, amelyekben az élet maga szolgáltatott igazságot.

„A nagyapám sírjánál állt egy nő, akit sosem láttam” – a temetés, ami felforgatott mindent

Egy ismeretlen nő jelent meg a nagyapám temetésén egy szál fehér krizantémmal, két héttel később pedig olyan levelet kaptam tőle, amelyből egy egész életen át őrzött titokra derült fény.

87 éves rokkant nénit lakoltattak ki, teljesen kicsinálta a pénzéhes tulaj

Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási válság súlyoss

Toroczkai üzent a fideszeseknek: Orbán Viktor elvitorlázott, a bűnökkel való szembenézés pedig teljesen elmaradt

A Mi Hazánk kongresszusán beszélt arról is, hogy mik a Fidesz nemzetellenes bűnei.

Változik a nyugdíj utalása: erre számíts októberben

A szeptemberi korai utaláshoz képest októberben a „normál” időpontban érkeznek a nyugdíjak.

Több mint egymilliárd forintért árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját

„Ahol a luxus nem hivalkodik. Egyszerűen természetes” – ezzel a felütéssel kezdődik az az internetes ingatan-hirdetés, amiből kiderül, hogy árulják a Schobert család szentendrei luxusvilláját. A kétszintes, 600

Közleményt adott ki a Fidesz elnöksége Hankó Balázzsal kapcsolatban

Hétfőn tárgyalja a parlament Hankó Balázs mentelmi jogának kiadását. Ez az esemény a kiépülő újkommunista önkény újabb megnyilvánulása – közölte a Fidesz elnöksége.

0