Ezt olvasta már?


15 városban szerveznek tüntetést a státusztörvény ellen csütörtökre. Sopron, Pécs, Debrecen és Miskolc mellett Budapesten is tüntetés lesz

A Pedagógus Szakszervezet szerint a státusztörvény bevezetésének eredményeként a vidéki kisiskolák bezárása következhet. A Momentum az Európai Bizottsághoz fordul. A Fidesz megismételte: a pedagógusok a baloldali politikusok miatt nem kapnak fizetésemelést. Az ATV Híradó riportja.


hirdetés

A cikk és videó itt nézhető meg!

A láncok közé most már csavar is került és újabb kamerákat helyeztek ki a Karmelita Kolostor előtti kordonokhoz. Korábban a rendőrség könnygázt és gumibotot is bevetett, hogy megállítsa a diák tüntetőket, akik kordont bontottak az épületnél.

 

Az Egységes Diákfront kedd estére virrasztást szervez a státusztörvény bevezetése ellen a Karmelitánál.

"Mi várjuk a különböző támogatókat akár vízzel, étellel, matraccal, mindennel, amit csak egy kempingezéshez vagy amit virrasztáshoz el lehet képezni, illetve várjuk azokat is, akik csak egy-egy jó szót szeretnének szólni" - mondta Mihalics Lili, az Egységes Diákfront alapítója.

Totyik Tamás, a PSZ alelnöke arról beszélt híradónknak, hogy 5000 fő feletti létszám egyértelműen nyilatkozott, ennyi pedagógus mondana fel, ha bevezetnék a státusztörvényt. "A státusztörvény jogállással kapcsolatban nekünk az az érzésünk, hogy a kormány előkészíti a vidéki kisiskolák bezárását" - tette hozzá.

Az Oktatási Hivatal adatai sem biztatóak az utánpótlás szempontjából, fizikatanár szakra idén első helyen csupán 28-an jelentkeztek.

"Akkora a baj, hogy a holdról is látszik, hogy a miniszterelnök urat idézzem" - ezt már Gelencsér Ferenc a Momentum képviselője mondja.

Donáth Anna pedig hangsúlyozta kérni fogja az Európai Bizottságot, hogy emelje be az európai pénzek folyósításának feltételei közé a magyar oktatás átfogó reformját.

"Pontosabban, arra fogom kérni az Európai Bizottságot, hogy vonassa vissza a státusztörvényt a kormánnyal, azonnali 50 százalékos pedagógus béremelést írjon elő a kormánynak, és mindemellett ne csak ajánlásokat fogalmazzanak, amit már most is megfogalmaztak, hanem az ajánlás maga legyen egy átfogó reform" - fogalmazott a Momentum EP-képviselője.

A Fidesz úgy reagált: a baloldali politikusok miatt nem kapnak a pedagógusok fizetésemelést.

Csütörtökön 15 városban állnak ki közösen a státusztörvény ellen. Köztük pécsi tanárok is.

"Aki szervezi az a Pécsi Oktatási Nevelési Társulás, amelyben tanárok, diákok, szülők és civilek vesznek részt. Célunk, az hogy egy mese keretébe foglalva végigvegyük a diákok 7 igenes kérdéseit és határozott igennel feleljünk ezekre, és egy határozott nemet mondjunk a státusztörvény bevezetésére" - mondta Bosák Levente pedagógus.

Budapesten csütörtökön délután a Belügyminisztérium épülete mellett a József Attila utcában kezdődik a státusztörvény elleni tiltakozás. Június 5-én, a Pedagógus nap alkalmából pedig a PDSZ szervez megmozdulást az Oktogonon.

 

 

 








Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Újabb kerületben indít polgármesterjelöltet a Kétfarkú Kutya Párt

Niedermüller Péternek is lesz kutyapárti kihívója.

Nagy esés után kifulladt a felpattanás a tőzsdéken

Komolyabb hangulatromlást láttunk a héten a piacon, egyrészt az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a...

Visszarántották este a forintot

Szerdán határozottan, mintegy 3 egységgel, erősödött kora délutánig a forint a Reuters szerint részben amiatt, amiket Kuti Zsolt, az MNB...

Nincs több időhúzás, reformok az MLS szabálykönyvében

Az észak-amerikai profi labdarúgóliga (MLS) bejelentette, hogy a soron következő fordulótól bevezetik azokat a reformokat, amelyekről már...

Meglepetés a szomszédunkban tartott választásokon

A kormányzó jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) nyerte meg a horvát parlamenti választásokat, de nem tud önállóan kormányt...

Súlyos vád: Netanjahu háborúba sodorná az egész Közel-Keletet

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök háborúba akarja sodorni az egész Közel-Keletet, hogy ezáltal hatalmon maradhasson - jelentette ki...

72 millió forintot nyert valaki a Skandináv lottón

Itt vannak az e heti nyerőszámok.

3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

A gyermek életét már nem tudták megmenteni.

Az exit pollok szerint a jobbközép kormánypárt nyerte a választásokat Horvátországban

Koalíciós partnereivel együtt 58 mandátumot szerezhetett meg, de önállóan nem fog tudni kormányt alakítani.

Menczer Tamás szerint Magyar Péter politikai értelemben Vadai Ágnes és Márki-Zay Péter szerelemgyereke

A Fidesz új kommunikációs igazgatója szerint „ilyen egy agresszív, nárcisztikus ember”.

Sport

A magyar bíró akkora botrányt csinált, hogy még Puskás Ferenc nevét is előrángatták a Barca-drukkerek

Nem hittük volna, hogy Kovács bíráskodása ilyen reakciókat vált majd ki.

Az őrjöngő Xavit is kiállította a magyar bíró, padlóra került a Barcelona a BL-ben

Saját magát verte meg a borzalmas Barcelona a PSG ellen. Egy másik spanyol sztárcsapat is csúfos kudarcot vallott.

Rasszista megjegyzés miatt bocsátotta el szakértőjét a tv-csatorna

A spanyol Movistar Plus+ elbocsátotta a szakértőként alkalmazott German Burgost, aki a Barca ifjú tehetségére, Lamine Yamalra tett rasszista kijelentést néhány napja.

Kiderült, mit jelent Araujo piros lap utáni kézmozdulata.

Élesen kivehető volt, hogy nem csak az idegességtől remegett a kiállítás sorsára jutó dél-amerikai keze, hanem valamit igyekezett jelezni.

A Sepsi elnöke elárulta, mennyi pénzt kapnak a magyar államtól

Diószegi László a román Digisportnak adott telefonos interjút.

Még a Barca-ősellenség, a Real Madrid újságja is a magyar bírót szidja

Ezt is megértük! A Marca újságírói is csak hüledeznek azon, amit a nagykárolyi Kovács István művelt Barcelonában.

Borzalmas véget ért Rafael Nadal visszatérése

Vastapssal búcsúztatták Barcelonában a 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes teniszezőt.

Kritikák Szoboszlairól: Marco Rossi is elmondta a véleményét

Az utóbbi hetekben több kritika is érte Szoboszlai Dominik játékát. A magyar válogatott csapatkapitánya a Liverpool Atalanta elleni, múlt csütörtöki […] A Kritikák Szoboszlairól: Marco Rossi is elmondta a vélemén

Nyíregyháza-Ferencváros: óriási hangulat lesz

A MOL Magyar Kupában április 24-én a Nyíregyháza a Ferencvárossal találkozik. A találkozóra nagyon gyorsan elfogytak a jegyek. A Szpari […] A Nyíregyháza-Ferencváros: óriási hangulat lesz bejegyzés először nb1.h

Ez botrányos: elmondhatatlanul drága mulatság lesz a magyar szurkolóknak az olimpián kézilabdameccseket nézni

A csoportmérkőzésekre még csak-csak visszafogták magukat a szervezők, de ami utána jön az felér egy lórúgással. Akár 1 millió forintba is kerülhet egy rövid olimpiai kirándulás.

A Fradi játékosának nagy pofon volt, hogy kimaradt Marco Rossi csapatából

Botka Endre szerint a Paks remeklése pluszenergiákat hozott ki a Fradiból.

0

Bulvár

Katalin hercegné állapota rosszabb lehet, mint gondoltuk – Vilmos herceg lemondta a programjait.

Katalin hercegné állapota aggasztó lehet, ugyanis Vilmos még októberre sem vállal nagyobb utazásokat.

Átlagos magyar nyugdíj: a XII. kerületben 315 850 forint, a Kisteleki járásban 173 560 forint

2024. januárban az öregségi nyugdíj átlagos összege Budapesten 275 667 forint volt, ami az országos átlagot 45 ezer, a legalacsonyabb vármegyei értéket, Bács-Kiskun vármegye átlagát 70 ezer forinttal haladta meg.

Nagyon vigyázz. Ha ezt látod, ne fogyaszd el a tojást.

A tojás nem játék. Eláruljuk, honnan tudod, hogy fogyasztható, és hogy érdemes tárolni, hogy nehogy baj legyen belőle!

A magyar bíró akkora botrányt csinált, hogy még Puskás Ferenc nevét is előrángatták a Barca-drukkerek

Nem hittük volna, hogy Kovács bíráskodása ilyen reakciókat vált majd ki.

Hirtelen betoppant a pesti kávézóba Antonio Banderas, és kérette a tulajdonosnőt

Antonio Banderas egyszer csak benyitott a híres pesti kávézóba, hogy beszéljen a tulajdonossal.

Izrael meglépte, amitől tartott a világ, Irán nagyon súlyos állítást tett közé

Hiába az amerikai figyelmeztetés, a Közel-Keleten a világ szeme.

Nem lesz többé ingyenes a világ legkeresettebb webböngészője

A Google a Cloud Next 24 konferencián árult el részleteket böngészője, a Chrome új változatáról.

Talicskával tolták ki a pénzt a megszűnt szuperkórházból – Polt Péter szerint ebben sincs semmi gyanús

Kocsis Máté felesége havi félmilliós fizetést kapott igazgatósági tagként, ami a Fidesz frakcióvezetője szerint teljesen helyénvaló volt. Vadai Ágnes a DK parlamenti képviselője a 444.hu cikke alapján kérdést te

„Szia! Itt az új számom!” – újabb átverésre figyelmeztet a rendőrség

A csalók már a Whatsapp üzenetküldő alkalmazáson keresztül is próbálkoznak.

Dagad az Orbán-kormány korrupciós botránya

Távozott cégvezetői posztjáról Barta-Eke Gyula, aki Palkovics László volt innovációs és technológiai miniszter bizalmasa volt.

Káosz Dubajban, leállt a reptér, mindenki maradjon otthon

Özönvízszerű eső hullott Dubajra és a környékére, ezért a nemzetközi repülőtér (DXB) átmenetileg le is állt kedden, de a víz ellepte az utcát is, komoly fennakadást okozva a város életében.

Támadás Izrael ellen: ezúttal betaláltak a rakéták, súlyos sérültek is vannak

A Hezbollah Libanon területéről lőtt ki rakétákat, 14-en megsebesültek a becsapódás után.

blogmorzsák

Az indokínai háború története

Amikor a vietnámi szabadságharcosok még az amerikaiak támogatásával küzdöttek a függetlenségért.

A jó kolléga nem csak ígér, hanem be is tart

Elkezdődött a Change Healthcare anyagok kiszivárogtatása

Van még értelme egymással beszélgetni?

Infóbuborékok, szavak pontos jelentése. Hova vezet ez?

0