Ezt olvasta már?


3 év kihagyás után újra berobban a PEN! Lesd meg a programot!

Pécs egyik legikonikusabb rendezvénye visszatér. Utoljára 2019-ben rendezték meg, akkor először új helyszínen a Zsolnay Negyedből az EXPO Centerbe átköltöztetve a fesztivált a kapacitásának bővítésére hivatkozva. A COVID-járvány eltarolta majd 2 éven át csend honolt a PEN körül. 2023-ig!

A 3 napos fesztivál olyan nevekkel indít 3 éves kihagyás után, mint az Analog Balaton, Krúbi, Carson Coma, 30Y és Majka (ebbe a 30Y után majd jó páran belehalnak). A fesztivál idén kicsit a szélesebb értelemben vett közönség igényeit is kielégítve konstruálta meg a line-upot a korábbi családiasabb és szubkulturális hangulattal szemben. Az egyetemi közeg is ebbe az irányba halad, így érthető a változás, amin keresztül a PEN átmegy, hiszen a trendek is változnak és a PEN próbálja kiszélesíteni a csápjait nem csak az egyetemista célközönség irányába.

Jegyek IDE kattintva vásárolhatók még.

Izgalmas színfoltjai az idei kínálatnak a Doggos zenekar, akik az Elefánt és az Esti Kornél zenekarok előtt is játszhattak az elmúlt hónapban, a Kacaj, a Bohemain Betyars, az ős-"tüke" Kubalibre, az elmaradhatatlan Bëlga és Jay Lumen.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Miért nem lehet több helyen fürdeni a Dunában?

Budapesten mindössze kettő, ingyenesen használható kijelölt dunai szabadstrand működik. A főváros egy körbekerített dunai fürdőmedence...

Megint nem bírt a Tények utódja az RTL-es riválissal

A 35. hét nézettségi adataiban még nyár volt.

Maszkosok támadtak a Kubatov Gáborral kritikus bloggerre

A Ferencváros–Dabas férfi kézilabda-mérkőzést követően négy maszkot viselő ember megtámadta Németh Zoltán Lajost, a Ferenczvárosi...

„Eddig és ne tovább.” – Magyar Péternek üzennek a Kossuth térről

Magyar Péternek és a Tisza politikusainak üzennek a szombati Kossuth téri demonstráció szervezői. Huth Gergely szerint „eddig és ne...

Pogány Induló már nemcsak Szegeden érezheti otthon magát, könnyedén bevette a Budapest Parkot is

Pogózó tömeg, együtt üvöltő sorok, meglepetésvendégek és egy születésnapi köszöntés is belefért Pogány Induló szeptember 3-i...

Letartóztatták a Soroksári úti halálos balesetet okozó ámokfutót

Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a 34 éves férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint csütörtök hajnalban...

Lezuhant egy vadászgép egy görögországi légi bemutatón – Felvették a becsapódás pillanatát

Több tucat döbbent néző szeme láttára gyulladt ki a görög légierő egyik F-4 Phantom típusú vadászbombázója szombaton egy légi...

Nem a hűtő és nem is a klíma: ez a háztartási gép dobhatja meg durván a villanyszámlát

Ha azt kérdeznénk, melyik háztartási gép fogyasztja a legtöbb áramot, valószínűleg sokan azonnal a hűtőszekrényre vagy a...

Tündéri fotó Molnár Gusztáv apa-lánya pillanatáról

Molnár Gusztáv életében mostanában a családé a főszerep. A színész ezúttal egy kedves apa-lánya pillanatot mutatott meg a követőinek:...

Magyar Péter: Amióta elzártuk a közpénzcsapot nem frissült a Mandiner

A volt munkatársak egyből nekimentek a miniszterelnöknek.

0

Sport

Hiába a Liverpool győzelme, haragszanak Kerkezre Angliában

A magyar válogatott mindkét sztárja végig a pályán volt az első győzelem alkalmával.

Brutális futómennyiség, Szoboszlai Dominik visszatért a helyére, csapata rögtön nyert

A válogatott csapatkapitánya felülkerekedett önmagán, Kerkez Milosnak pedig végig a fülébe kellett duruzsolni.

Az amerikaiak már remegnek, a bombázó Juhász Dorkával lehet meglepetéscsapat a magyar válogatott

A 193 centis magyar válogatott kosarasért megőrülnek külföldön is, csak ne sérüljön meg a vb-n.

Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este

Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.

A magyarok hóhérja kivégezte a Real Madridot is

Rejtélyes madridi lesgól, 94. percben kihagyott büntető, megvan José Mourinho első veresége.

Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”

Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.

Már a játékosok is cserben hagyták a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő BL-győztes klubot

A nyár elején rekordmennyiségű anyagi veszteséget állapítottak meg az egyesületnél.

A jubiláló Szoboszlaival a Liverpool kilenc perc alatt kivégezte a Premier League-újoncot

A játékvezető is kiemelt figyelmet szentelt a magyar játékosnak.

Évek óta nem látott pofonba szaladt bele a világ legerősebb futballcsapata

Két döntetlen után jött a jéghideg zuhany, otthonában kalapálták el az utóbbi két év BL-győztesét.

Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba

"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”

0
0

Bulvár

A neurológus szerint ez a demencia leggyorsabb tesztje: mindössze 3 kézmozdulatból áll

Három egyszerű kézmozdulat is jelezheti, ha az agy működése megváltozott.

Már nem az áramtermelésért küzdenek, hanem azért, hogy a leállított blokkok ne hevüljenek túl Csernavodánál

A Duna rendkívüli apadása új szintre emelte a helyzetet a csernavodai atomerőműnél: most már nem az a kérdés, mikor termelhet újra áramot a létesítmény, hanem az, hogyan biztosítsák a leállított reaktorok hűté

Közel száz százalékos annak a valószínűsége, hogy 2027 februárjáig tartani fog az El Niño

Az El Niño időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek – közölte a Meteorológiai Vilá

Bejelentette a nagy változást a MOHU, a teljes lakosságot érinti

A MOHU bejelentése minden ügyfélre vonatkozik, 1000 forint kedvezményt is biztosítanak.

„Jó drága múzeum lesz” – Nem Orbán Viktor a főnök Hatvanpusztán

A hatvanpusztai mintagazdaság és uradalom megálmodója rendkívüli titkokat árult el az Orbán család menedékéről.

Hiába a paksi fenékküszöb, egy különös élőlény telepedett meg a Dunában, közel az Atomerőműhöz

Rengetek kritika éri Magyar Péter szakértőinek és szakembereinek mesterművét, de a szávai állasküszt nem lehet megállítani.

Az RTL imádott műsorvezetője 52 évesen Svájcban él: „Itt sincs kolbászból a kerítés”

Valkó Eszter és családja Svájcban kezdett új életet, az egykori műsorvezető ottani életükről mesélt.

Bunkóságból ezt hagyták borravalónak a vendégek az étteremben, a pincér kiosztotta őket

Az egyik felszolgáló már találkozott érdekes borravalókkal életében az étteremben, de ez most kiverte nála a biztosítékot.

„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat

Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...

„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott

Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.

Rosszabb lesz a testünk szaga, ahogy öregszünk? A tudósok kimondták a meglepő igazságot

A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.

Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya

Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.

0