Ezt olvasta már?


A csillogó retro korszak - Így fess át egy régi asztalt!

Annak idején a magasfényű, lakkozott bútorok nagy népszerűségnek örvendtek, szinte minden lakásban akadt egy-egy darab belőle. Mivel ma már nem feltétlenül számít korszerű, modern lakáskiegészítőnek, felmerül a kérdés, hogy aki a mai napig megőrizte, mégis mihez kezdjen vele. Nekünk van ötletünk.


hirdetés

Ne dobd ki, inkább újítsd fel

 

Ha elsőre azt gondolnád, hogy ez túl macerás feladat, és inkább bele sem kezdesz, mert sem időd, sem türelmed, akkor ezt gyorsan megcáfoljuk. A Birdo Shop webáruház munkatársaival végigvezettük az egész (egyáltalán nem bonyolult, sőt inkább szórakoztató) folyamatot. Mindössze pár egyszerű dolog, krétafesték, ultramatt bútorlakk és persze La Pajarita rövid sörtéjű ecset szükséges hozzá. Mielőtt azonban bármi másba belekezdenénk, az első lépés minden esetben a bútor alapos megtisztítása az esetleges szennyeződésektől, mint a por vagy a zsír.

 

A renoválás akár egy új hobbi is lehet, amit imádni fogsz

 

Száradás után a már tiszta asztalt csiszolópapírral finoman csiszoljuk át, majd következhet az alapozás La Pajarita ultramatt lakkal, vékony rétegben. A matt alapozás már ekkor jelentősen lecsökkenti a bútor fényességét, azonban itt még koránt sincs vége a folyamatnak. Egy újabb “éppenhogycsak” csiszolás és tisztítás után végre következik a festés, a kiválasztott szürkés-grafitos árnyalatú krétafestékkel. A tökéletesebb fedés érdekében ezt kétszer vagy akár háromszor is megismételhetjük.

 

Majd egy kis extra vagányság: az asztal szélei La Pajarita arany metálfestéket kaptak. Izgalmas és mégis elegáns kombináció, ami mellett egyszerűen nem lehet majd szó nélkül elmenni.

 

Régi, de mégis új

 

Az utolsó lépés a Birdo Shopnál kapható ultramatt lakk használata, ezúttal viszont lezárásképpen. Szinte sajnálod, hogy már kész is vagy, igaz? Ha meghoztuk a kedved, és éppen akad otthon olyan bútordarabod, aminek eddig nem voltál biztos a sorsában, akár ne várj tovább, mindenképpen ugorj neki.

 

A Birdo Shop webáruházban minden olyan, Spanyolországból származó prémium terméket megtalálsz bútorfelújításhoz vagy dekoráláshoz, amire szükséged lehet. Segítségükkel kidobásra ítélt bútorokat, tárgyakat tudsz felújítani kevés ráfordítással és akár szaktudás nélkül is. Ehhez egyáltalán nem kell asztalosnak vagy festőnek lenned.


 

Mentsd meg régi bútoraid, emlékeid, adj nekik új életet – ne dobd ki őket, inkább ragadj ecsetet! Így nemcsak időt és pénzt spórolhatsz meg, hanem tartalmas hobbid lehet és másokat is megajándékozhatsz a felújított bútorokkal, kidobás helyett pedig újrahasznosítasz. Jó a Földnek, jó a lelkednek (és természetesen a pénztárcádnak is). Már csak a tökéletes helyet kell megtalálnod, ahova a lakás új dísze kerül majd.







0

hírek innen, onnan

Virágzik a drogbiznisz Bács-Kiskunban – Lekapcsolták a kristályt értékesító triót

Kábítószert értékesítő bűnszövetség tagjai, három jánoshalmi férfi ellen indult eljárás Bács-Kiskunban – közölte Dabis...

Gyermekeket erőszakoltak meg amerikai migránsszállásokon

A "társadalmi igazságosságot" szolgáló nonprofit szervezet lazán félrenézett, miközben a dolgozói nyolc éven át gyerekeket molesztáltak.

Szívinfarktus - összefüggésben lehet-e az alvászavarral a kialkulása?

Tudósok az álmatlanság és a szívinfarktus kapcsolatát vizsgálták. Ezekre az eredményekre jutottak.

Trump-merénylet: megszólalt a férfi, aki 1981-ben meglőtte Reagant

John Hinckley Jr, aki 1981-ben meglőtte Ronald Reagan elnököt, elítélte a Donald Trump elleni merényletet.

Bővült a hazai zöldflotta, harmadikak vagyunk Európában

Ahogy február óta töretlenül, úgy júniusban is a kontinens élmezőnyébe tartozott a magyarországi tisztán elektromos járműpark...

Közleményt adott ki Joe Biden

Alig várom, hogy a jövő héten újra a kampánykörúton legyek - fogalmazott az ABC News beszámolója szerint közleményében Joe Biden...

Szoros vereség az olaszoktól a magyar férfi vízilabda-válogatott olimpiai felkészülési mérkőzésén

A magyar férfi vízilabda-válogatott 15-14-es vereséget szenvedett az olasz csapattól egy ötméteresekkel eldöntött felkészülési...

Szeptembertől nem vihető be az iskolákba „tanulást akadályozó” tárgy

A tanárok fogják ellenőrizni, behozott-e a diák magával egy tiltott tárgyat.

Albérlet kiadás okosan: egyre többen kérnek biztosítékként egyoldalú kötelezettségvállaló nyilatkozatot, avagy kiköltözési nyilatkozatot

Jelentősen megugrott az albérletek ára az egész országban, ez azonban nem vetette vissza az albérletpiacot. A felvételi ponthatárok...

Így vészeli át a kánikulát szexi bikiniben Opitz Barbi - fotó!

A képet a követői is imádják. Érkeznek a dicsérő kommentek.

Halálra ítéltek egy 30 éves német férfit Belaruszban

Rico Krieger katonaorvost terrorcselekmény elkövetésében találtak bűnösnek.

Sport

Százhalombattánál csoda történt, Szajna lett a Dunából

Rendkívüli alapossággal készülnek extraklasszis nyílt vízi úszóink az olimpiára.

Két és fél év alatt harminc kilóra fogyott - megrázó részletek az ETO-legenda focista haláláról

Szíjas meghalt. Egykori győri futballisták és szurkolók hívják egymást szomorúan ezzel a hírrel. Pedig a Rába-parti városban sokan tudták, hogy Szíjártó László súlyos betegséggel küzd évek óta.

Eb-selejtező: nehéz ellenfelet kapott a magyar válogatott

Az UEFA elkészítette a női Európa-bajnoki selejtező sorozat rájátszásának párosítását. A magyar válogatott az első fordulóban Skóciával mérkőzik meg, a […] A Eb-selejtező: nehéz ellenfelet kapott a magyar v

Mutatjuk a Kékszalag történetének egyik legdrámaibb befutóját - videó

Ilyen befutót talán még nem is látott a legendás versenysorozat, emlékezetes lett a csütörtök este.

Ennyi volt: távozik a Barca emblematikus játékosa

A 32 éves hátvéd még tinédzserként csatlakozott a katalánokhoz, a szezon végeztével azonban lejárt a szerződése. Roberto eredetileg májusban beleegyezett a hosszabbításba,... Read More... A Ennyi volt: távozik a Ba

A friss gólkirály, magyar válogatott támadó a Bundesligában folytatja

A magyar női válogatott 21 éves támadója, Pápai Emőke a Werder Bremen új igazolása. A tavalyi szezont a Bundesliga 7. […] A A friss gólkirály, magyar válogatott támadó a Bundesligában folytatja bejegyzés előszö

„Megalázva kellett távoznom” – interjú Bódi Ádámmal

A szezon végeztével külföldi ajánlatról lehetett hallani a neved kapcsán, illetve arról, hogy te szíved szerint maradnál Debrecenben. Végül az […] A „Megalázva kellett távoznom” – interjú Bódi Ádámmal bej

Még ma bejelenthetik Ádám Martint az új csapatában

Úgy tűnik, visszatér Európába Ádám Martin.

Cucurella betartotta merész ígéretét

Marc Cucurella megfogadta az Eb előtt, ha Spanyolország megnyeri a tornát, vörösre festi a haját. Nos, a spanyolok elhódították a Delaunay-trófeát, a... Read More... A Cucurella betartotta merész ígéretét bejegyzés

Ádám Martin mellé másik magyar válogatott játékos érkezhet a görög élvonalba

Ahogy korábban megírtuk, Ádám Martin érkezését hamarosan bejelentheti új klubja. Ádám Martin visszatér Európába, napokon belül aláírhat új csapatánál A […] A Ádám Martin mellé másik magyar válogatott ját

Üzent a korábbi közönségkedvenc: „Visszatérek, nekem a Fradi az otthonom.”

A Fradi-szurkolók korábbi közönségkedvence, a jelenleg a spanyol másodosztályú Granada kötelékébe tartozó Myrto Uzuni a Magyar Nemzetnek adott interjút. A beszélgetés során szóba került, hogy Uzuni eddigi pályaf

0

Bulvár

Szőr és ugráló mellek? 5+1 dolog, ami nem zavarja a férfiakat szex közben

Csokorba szedtük, mi miatt nem érdemes tövig rágnod a körmödet ilyen helyzetben, még egy forró hangulatú randi előtt sem.

Hihetetlen, mi megy a Balatonon, ilyet még a rendőrök se láttak

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai egyetlen napon hat riasztást kaptak, és összesen tizennégy fürdőzőt mentettek ki a tóból.

Nagy bajban a tihanyi cukrászda, tovább dagad a botrány a Balatonnál: elsöprő népharag zúdult a vendéglátóhelyre

Nem csitul a botrány a Balatonnál, a magyarok vehemens gyűlöletszavakkal ostromolják a Rege cukrászdát.

Orbán Viktor drámai beismerése: "Most baj van"

A magyar elnökség központi témája az európai versenyképesség javítása, ennek érdekében Magyarország versenyképességi paktumot terjeszt elő – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt,

Az ősi, elfeledett módszer, amivel 10 fokkal csökkenthető a beltéri hőmérséklet

A modern technikának köszönhetően ma már elegendő egy gombnyomás, és máris a kívánt hőmérsékletűre varázsolhatjuk a szobánkat. De miért kellene elfeledkeznünk a légkondicionálás ősi, természetes alternatív

Viharral érkezik a lehűlés: mutatjuk mikor esik 30 fok alá a hőmérséklet

Mit nem adnánk a tavasszal ránk törő kellemes napsütötte időért, amely már kellemesen átmelenget, de nem hoz ránk olyan pusztulást, mint az utóbbi két hét. Úgy tűnik, hogy ennek vége. Jön a vihar.

Tragikus részletek derültek ki a rendelőben holtan talált orvosnőről

Erőszakos halált halt az a fogorvosnő, akinek a holttestét néhány nappal ezelőtt találták meg a rendelőjében.

A Facebookon Orbán Viktoron mulatnak

Orbán Viktor reggeli rádióműsorában bejelentette, hogy figyelemre méltónak tartja Donald Trump amerikai republikánus elnökjelölt javaslatát a borravaló adómentességéről, és Magyarországon sem látja annak szüks

„Érthetetlen, elfogadhatatlan” Villámcsapásként érte a kormányt Ukrajna lépése

Érthetetlen és egyben elfogadhatatlan döntés Ukrajna részéről az orosz Lukoil magyarországi kőolajtranzitjának leállítása, és bár hazánk ellátását átmeneti megoldásokkal sikerült stabilizálni, ezek az eszkö

Most közölték: az egész országban elterjedt egy ragadozó, amit kihaltnak hittek

Mára az ország 86 százalékán megtalálható az aranysakál, a faj átlagos éves növekedési üteme eléri a 40 százalékot, így a magyarországi lehet a legnagyobb populáció Európában - közölte a Magyar Agrár- és

Az ötcsillagos luxushotel recepciósa furcsa néven szólított, majd leesett kit hívnak így: annyira üvöltöttem a férjemmel, hogy a személyzet dobott ki

Évfordulós nyaralásnak indult, beláthatatlan következményei lettek a kiruccanásnak egy fatális véletlen miatt.

blogmorzsák

Románia alakváltozásai

Hogyan változott Románia térképe, hogy nőtt és csökkent és mikor volt a legnagyobb?

Mi újság a Várnegyedben?

Így néznek ki most a Budai Vár ikonikus helyszínei.

0