Bemutatja formabontó táncos produkcióját a Margaret Island
Október 14-én kezdődik a Margaret Island „Szabadon szép a tánc” elnevezésű országos turnéja a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével, mely során több hazai városba is ellátogatnak, mint például Győr, Debrecen, Kecskemét, Miskolc.
A kísérleti projektben a zene mellett a mozgásművészet is központi szerepet kap és az énekesnő, Lábas Viki is táncol.
Régóta álmodozik táncművészekkel közös produkcióról a Margaret Island, idén pedig valóra is válthatják a terveiket, hiszen nyolcállomásos turnéra indulnak „Szabadon szép a tánc” című kísérleti projektjükben, amit a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével állítottak színpadra. A Lábas Viki, Füstös Bálint és Törőcsik Kristóf alapította zenekar ezúttal tőlük szokatlan formában mutatkoznak be, és a már jól ismert dalaikat is egy új oldalukról, áthangszerelve játsszák el a közönségnek.
A turné során hat táncművész csatlakozik hozzájuk, a zenekar énekesnője, Viki pedig kilép a komfortzónájából és ő is balettozik majd az előadásokon. „Már év elején elkezdtem a próbákat a táncosokkal, folyamatosan ingázom Szeged és Budapest között. Egyszerre izgalmas és fárasztó ez az időszak, ugyanakkor nagyon felszabadító így kifejezni az érzéseket, várom, hogy a közönség is lássa, min dolgozunk ilyen sokat” – meséli Lábas Viki.
A koreográfiáért egyébként a Szegedi Kortárs Balett társulatának tagja, Czár Gergely felel, aki az epizodikus jelenetekben színpadra vitt élethelyzeteken át többletjelentést adott a Margaret Island felvételeinek. Az együttes ezáltal tánclépésekkel is kifejezi mindazt, ami foglalkoztatja őket: magánéleti és társadalmi kérdésekre, problémákra is reflektálnak a műsor alatt. A bensőséges hangulatú összművészeti produkción a csapat ősszel megjelenő EP lemezének számai is hallhatóak lesznek, továbbá ritkán játszott dalokkal és akusztikus blokkal is készülnek a turné állomásaira.
Margaret Island – Szabadon szép a tánc országos turné a Szegedi Kortárs Balett közreműködésével:
Október 14. Veszprém, Hangvilla
Október 20. Miskolc, Művészetek Háza
Október 21. Debrecen, Kölcsey Központ
Október 23. Szeged, Nemzeti Színház
Október 28. Kecskemét, Hírös Agóra
Október 29. Gödöllő, Művészetek Háza
November 12. Győr, Molnár Vid Bertalan Művelődési Központ
November 16. Pécs, Kodály Központ
hírek innen, onnan
Putyin három napra leállítja Kijev bombázását
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat egy amerikai delegáció...
Szeptemberi otthonfrissítés: ezt a 8 dolgot érdemes rendbe tenni, hogy egész ősszel kellemes legyen a lakás
Véget értek a nyári hónapok, lassan hűvösebbek lesznek az esték, és egyre több időt töltünk majd a négy fal között. A szeptember...
5 sci-fi filmbeli gonosztevő, akinek a maga módján igaza volt
Öt ismert sci-fi filmbéli ellenfél, akinek céljai és érvei sok szempontból megingatták a hősök igazát.
Nigéria legyőzésével a továbbjutás küszöbén a magyar női kosárlabda-válogatott a berlini vb-n
Völgyi Péter együttese hétfőn 14.30 órától a Koreai Köztársaság ellen fejezi be szereplését a B csoportban.
Megműtötték volna T. Danny orrát? Furcsa dologra lettek figyelmesek a rajongók ezen a fotón
Az embereket nagyon foglalkoztatja, hogy az előadó átesett-e már az orrműtéten.
Chelsea: a szabadügynök Yves Bissouma lehet Enzo Fernández váratlan pótlása
A játékos kész aláírni egy rövid távú szerződést is...
Sokkoló gyermekgyilkosság az Egyesült Államokban: miért háborodott fel az egész társadalom?
A nő 2023-ban ölte meg három gyermekét, a gyilkosságot bevallotta, mégsem ítélték még el.
Leáldozott a fehér sneakernek? Ezeket a cipőket hordják idén ősszel a stílusos nők
A gardróbszekrény alján heverő fehér sneaker idén ősszel pihenőre vonul. Nem azért, mert kényelmetlen lenne, hanem mert a stílusos nők...
Már kimutatható, hogy az újabb generációk képességeit rontották az okoseszközök
Most első alkalommal fordulhat elő, hogy egy fiatal generáció bizonyos képességekben rosszabbul teljesít, mint a szülei korosztálya –...
Erotikus határátlépés
A Csak bejjebb, Jancsikám! nyílt őszinteséggel, totális természetességgel beszél az erotikáról. Gyakran telivér káromkodással....
Itt van Bill Gates brutális jóslata a mesterséges intelligenciáról: bevezethetik az AI-adót, rengeteg jól fizető melónak örökre befellegzett
A várható következmények túlmutatnak azon, amit egyetlen munkaügyi, versenyjogi vagy adatvédelmi hatóság kezelni tudna.
Verseny közben, tragikus balesetben halt meg a rutinos bringás
A szervezők azonnal felfüggesztették a viadalt.
Sport
Hiába a Liverpool győzelme, haragszanak Kerkezre Angliában
A magyar válogatott mindkét sztárja végig a pályán volt az első győzelem alkalmával.
José Mourinho közölte a Real Madrid sztárjával: nincs rá szükség
Ennek ellenére megharcol a helyért.
Brutális futómennyiség, Szoboszlai Dominik visszatért a helyére, csapata rögtön nyert
A válogatott csapatkapitánya felülkerekedett önmagán, Kerkez Milosnak pedig végig a fülébe kellett duruzsolni.
Az amerikaiak már remegnek, a bombázó Juhász Dorkával lehet meglepetéscsapat a magyar válogatott
A 193 centis magyar válogatott kosarasért megőrülnek külföldön is, csak ne sérüljön meg a vb-n.
A magyarok hóhérja kivégezte a Real Madridot is
Rejtélyes madridi lesgól, 94. percben kihagyott büntető, megvan José Mourinho első veresége.
Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este
Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.
Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”
Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.
Kerethirdetés: Andoni Iraola lemondott a Liverpool két csillagáról
A legfontosabb meccseken nem játszhatnak.
Már a játékosok is cserben hagyták a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő BL-győztes klubot
A nyár elején rekordmennyiségű anyagi veszteséget állapítottak meg az egyesületnél.
A jubiláló Szoboszlaival a Liverpool kilenc perc alatt kivégezte a Premier League-újoncot
A játékvezető is kiemelt figyelmet szentelt a magyar játékosnak.
Évek óta nem látott pofonba szaladt bele a világ legerősebb futballcsapata
Két döntetlen után jött a jéghideg zuhany, otthonában kalapálták el az utóbbi két év BL-győztesét.
Ipswich–Liverpool: Szoboszlai és Kerkez a kezdőben, Barcola csak a kispadon kapott helyet
Több változás is történt a kezdőcsapatokban.
Bulvár
A neurológus szerint ez a demencia leggyorsabb tesztje: mindössze 3 kézmozdulatból áll
Három egyszerű kézmozdulat is jelezheti, ha az agy működése megváltozott.
Már nem az áramtermelésért küzdenek, hanem azért, hogy a leállított blokkok ne hevüljenek túl Csernavodánál
A Duna rendkívüli apadása új szintre emelte a helyzetet a csernavodai atomerőműnél: most már nem az a kérdés, mikor termelhet újra áramot a létesítmény, hanem az, hogyan biztosítsák a leállított reaktorok hűté
Közel száz százalékos annak a valószínűsége, hogy 2027 februárjáig tartani fog az El Niño
Az El Niño időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek – közölte a Meteorológiai Vilá
Bejelentette a nagy változást a MOHU, a teljes lakosságot érinti
A MOHU bejelentése minden ügyfélre vonatkozik, 1000 forint kedvezményt is biztosítanak.
„Jó drága múzeum lesz” – Nem Orbán Viktor a főnök Hatvanpusztán
A hatvanpusztai mintagazdaság és uradalom megálmodója rendkívüli titkokat árult el az Orbán család menedékéről.
Hiába a paksi fenékküszöb, egy különös élőlény telepedett meg a Dunában, közel az Atomerőműhöz
Rengetek kritika éri Magyar Péter szakértőinek és szakembereinek mesterművét, de a szávai állasküszt nem lehet megállítani.
Az RTL imádott műsorvezetője 52 évesen Svájcban él: „Itt sincs kolbászból a kerítés”
Valkó Eszter és családja Svájcban kezdett új életet, az egykori műsorvezető ottani életükről mesélt.
„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat
Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...
Bunkóságból ezt hagyták borravalónak a vendégek az étteremben, a pincér kiosztotta őket
Az egyik felszolgáló már találkozott érdekes borravalókkal életében az étteremben, de ez most kiverte nála a biztosítékot.
Magyar Péter ígérete sem volt elég: óriási tüntetésre készülnek a szociális ágazatban dolgozók
Nem fogadják el a kétlépcsős emelést a szociális ágazat szakszervezetei. A 25 százalékos azonnali béremelést követelő dolgozók folytatják a szeptember 18-i demonstráció szervezését.
Rosszabb lesz a testünk szaga, ahogy öregszünk? A tudósok kimondták a meglepő igazságot
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Leó pápa nincs köztük: 3 ember utazhat útlevél nélkül az egész világon
Míg nekünk szigorú iratellenőrzésen kell átesnünk a határokon, a Földön él három olyan kiváltságos személy, akinek soha nem kell útlevelet mutatnia.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


