Ezt olvasta már?


Érkezik az igazi hideg ősz: reggeli mínuszokkal rajtol el a november

A reggeli köd- és párafoltok feloszlása után jellemzően napos, száraz, de hideg időre kell számítani november első hetében: a csúcshőmérséklet a legmelegebb órákban 10-15 Celsius-fok körül alakul, reggelente azonban mínusz 4 és plusz 4 fok közi értékek várhatók - derül ki a HungaroMet Zrt. előrejelzéséből.


Hétfőn a kezdeti, szinte zavartalan napsütést követően késő délelőttől északkelet felől egyre többfelé megnövekszik a felhőzet, de elsősorban a Dunántúl délnyugati harmadán, felén egészen estig derült maradhat az ég. Csapadék ekkor sem valószínű. A légmozgás jobbára gyenge vagy mérsékelt marad, inkább csak az Észak-Dunántúlon kísérhetik élénk lökések az akkor északira, északnyugatira forduló szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10-15 fok között alakul, de északkeleten ennél alacsonyabb értékek is lehetnek.

Kedden az éjjel helyenként képződő párásság, köd, rétegfelhőzet megszűnését követően nagyrészt derült vagy fátyolfelhős, napos idő várható, csapadék nélkül. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, inkább csak a Kisalföldön élénkülhet meg a délkeleti szél. A hőmérséklet hajnalban mínusz 4 és plusz 4, kora délután 9-13 fok között alakul.

Szerdán az éjszaka helyenként képződő párásság, köd, rétegfelhőzet megszűnése után fátyolfelhős, napos időre lehet számítani, csapadék nem várható. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Hajnalban mínusz 4 és plusz 4 fok közötti hőmérséklet várható, kora délutánra 9-15 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Csütörtökre virradóra helyenként párásság, köd, illetve rétegfelhőzet is képződik, ezek megszűnését követően többnyire derült vagy fátyolfelhős, csapadékmentes idő várható. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás. A minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, a maximum 10-15 fok között alakul.

Pénteken az éjszaka képződő párásság, köd, valamint rétegfelhőzet fokozatosan feloszlik, ezt követően nagyrészt derült, napos, száraz idő várható. A Kisalföldön helyenként megélénkül a déli szél. A hajnali mínusz 4 és plusz fokról 10-15 fok közé melegszik fel a levegő.

Szombatra virradóra párásság, köd, illetve rétegfelhőzet képződhet, illetve terjeszkedhet, megszűnésüket követően nagyrészt derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad, a minimum-hőmérséklet mínusz 4 és plusz 4, a csúcsérték 10-14 fok között valószínű.

Vasárnap az éjszaka képződő párásság, köd, rétegfelhőzet feloszlását jellemzően derült, napos idő követi. Csapadék nem várható, a légmozgás is jobbára mérsékelt marad. Hajnalban mínusz 4 és plusz 4, míg délután 9-14 fokra lehet számítani.







0
0
0

hírek innen, onnan

Uniós törvény. Betiltják a benzines és a dízel gépkocsikat.

Mi igaz abból, hogy az Európai Unió hamarosan betiltja a benzines és dízel gépkocsikat? Valóban eljöhet az a pillanat, amikor a...

Anglia hatalmas küzdelemben legyőzte Norvégiát, és ott van a világbajnokság elődöntőjében

Jude Bellingham két góljával hosszabbítás után 2-1-re fordított és négy közé jutott az angol csapat.

Anglia két Bellingham-góllal fordított, hosszabbításban győzte le Norvégiát az elődöntőbe jutásért

Az angolok szerdán közép-európai idő szerint 21 órakor az Argentína-Svájc párharc győztesével játszanak az atlantai elődöntőben.

Közel volt az újabb norvég csoda, ám ráadásban Anglia jutott vb-elődöntőbe

Schjelderup csibészes góljára Bellingham duplája jött, a favorittól még egy tizenegyest is elvettek.

Ha nyugdíjas vagy, akkor most nézd meg tüzetesen az utasbiztosításodat

Idősebb utazóknál jelentősen eltérhetnek az utasbiztosítások feltételei. A nyugdíjas évek sokak számára egyet jelentenek a több...

Ezért nem hoz egyetlen virágot sem a leander: a hiba leggyakrabban a cserép alján van

Sokan hiába várják, hogy leanderük színpompás virágba boruljon, pedig a probléma legtöbbször nem is felül, hanem a cserép mélyén,...

Meghalt egy 17 éves fiú és egy 16 éves lány, miután felmásztak egy tehervagon tetejére Budapesten

Egy embert láttak égni az utasok, majd rögtön hívták a mentőket.

Erre minden szívbetegnek figyelnie kell a kánikulában: komoly baj is lehet belőle

A perzselő nyári napok különösen megterhelhetik a szív- és érrendszeri problémákkal élők szervezetét. Néhány egyszerű...

Veszélyes állat él a Balatonban: mérgező tüskéivel komoly fájdalmat okozhat

A Balaton vizében olyan élőlények is megbújhatnak, amelyek kellemetlen meglepetést okozhatnak a fürdőzőknek. Mutatjuk, mire érdemes...

Éjjel sem hűl le a lakás? Ezzel a módszerrel engedd ki a meleget lefekvés előtt

A hőségben sok lakás még késő este is ontja magából a napközben elraktározott meleget. A falak, a padló és a bútorok órákon át...

Új, 15 milliárd eurós európai alap segítheti az innovatív vállalkozások növekedését

Az európai uniós források mellett a gyors növekedésű innovatív vállalkozások támogatása is napirendre került az elmúlt napok...

Sándor-palota: Szabályszerűen kifizették Sulyok Márton amerikai útjának költségeit

Magyar Péter szombat délelőtt posztolt a köztársasági elnök és fia amerikai útjáról.

0

Sport

A Liverpool végre döntött Szoboszlairól, ennyit fog keresni hetente a magyar zseni

Elképesztő heti fizetést fog kapni Szoboszlai Dominik Liverpoolban, ez az összeg eddig elképzelhetetlen volt.

Megvan a vb-blama után a német labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya

A feltételekben már megállapodtak, a 2030-as világbajnokság végéig ír alá.

Bombameglepetés: Ferran Torres otthagyja az FC Barcelonát?

Javában tárgyal az új csapatával.

Elhunyt egy fiatal játékos, aki pár hete még játszott a foci-vb-n

Mindössze 25 éves korában meghalt Jayden Adams, a dél-afrikai válogatott középpályása.

0
0

Bulvár

Válaszolt a TEK: Orbán Viktor páncélozott luxuslimuzinjának tényleg volt egy dublőre!

Igaznak bizonyult a Kontroll.hu egy évvel ezelőtti értesülése, miszerint Orbán Viktornak nemcsak egy, hanem két páncélozott BMW is a rendelkezésére állhatott - lapunk ezt firtató kérdésére ugyanis a Terrorelhárít

Rónai Egon a földbe döngölte Fásy Ádámot, Zsülike eltűnt filmjétől pöccent be a zenész

Az ATV műsorvezetője sarokba szorította Fásyt, aki csak hebegett és habogott.

Magyar Péter ultimátuma után Sulyok Tamás olyan lépésre szánta el magát, amire még nem volt példa

A miniszterelnök és az államfő közötti konfliktus a végkifejletéhez közeledik.

Magyar Péter újra támad, világbotránnyal és 300 ezres esernyővel fenyegeti Sulyok Tamást

A miniszterelnök a nyaralásán sem pihen, kidobott százmilliókról ír egy amerikai út miatt. A Sulyok végveszélyben.

Kilőtt az ára, és hiány lesz belőle: bajban az egyik legfontosabb alapélelmiszerünk

Nagyot nőtt az újburgonya ára, és a májusi fagyok miatt idén hiány lesz a magyar áruból. A termelők azt kérik, vegyünk hazai krumplit.

Végül Orbán Viktor miatt mondhat le magától Sulyok Tamás: két tűz közé szorult az államfő

Most már Orbán Viktor is politikai céltáblává tette a köztársasági elnököt, nemcsak Magyar Péter, emiatt mégis úgy dönthet Sulyok Tamás, hogy – megelégelve a két irányból szorongatott helyzetét – mégi ...

„Megláttam az arcát egy másik nő profilképén” – Így derült ki, hogy megcsaltak

A megcsalás felismerése az egyik legnehezebb pillanat egy kapcsolatban. Három nő osztja meg történetét arról, hogyan szembesültek az árulással.

Túszdráma a fővárosi szupermarketben: órákon át tartott a rendőrségi akció

Döbbenetes jelenetek játszódtak le Berlin egyik szupermarketében, ahol egy férfi órákon keresztül fogva tartott egy nőt. A rendőrség nagy erőkkel vonult a helyszínre, miközben a hatóságok megpróbálták békés ú

„Azonnal öltözz át” – A nap, amikor a páromból ex lett

Mindig is imádtam öltözködni, és a páromnak is imponált a stílusom. Azonban az évek során a dicséret kritikává változott, ami végül a kapcsolatunk végét jelentette.

Magyar Péter vagyona, fény derül a titokra, illetve kukkantsunk bele Varga Judit pénzügyi helyzetébe is

Politikusaink egyre jobban élnek, és egyre nagyobb vagyonokra tesznek szert. Pedig fizetésükből ez nem igazán következne. Ennek ellenére többjüknek nagy vagyona, cégei, vállalkozásai, sőt cégcsoportjai, vállalatai

„Nem csináltam semmit” – nem adott meg semmilyen kódot, mégis lenullázták a kártyáját

Minden előzmény nélkül tűnt el pénz olvasónk bankszámlájáról. Utánajártunk, hogy mi történhetett.

0