MSZP: meg kell kezdeni a felkészülést a jövő évi önkormányzati választásra
A 2024-es önkormányzati választásokra történő felkészülés megkezdését sürgette pénteken az MSZP társelnöke. Kunhalmi Ágnes szerint a helyieknek kell kiválasztania azt az egy ellenzéki jelöltet, aki a kormánypárti kihívója lesz helyben.
hirdetés
A szocialista politikus az MSZP Facebook-oldalán közvetített online sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, "nincs demokratikus és jóléti Magyarország erős önkormányzatok és erős önkormányzatiság nélkül".
Hozzátette: akkor amikor a Fidesz elvonja a forrásokat az önkormányzatoktól, a településen élőkkel "babrál ki".
A társelnök azt mondta, nem véletlen, hogy a Fidesz 2024-ben egy napra szervezte az önkormányzati és az európai parlamenti (EP-) választásokat. A Fidesz nem akarja, hogy a polgármesteri kampányok a településen elért eredményekről szóljanak, hanem "vastag brüsszelezést, szuverenitáskérdést és identitáskampányt akar csinálni".
Kunhalmi Ágnes elmondta, az MSZP levéllel fordult a többi demokratikus párthoz, hogy a helyi együttműködések érdekében kezdjék el a tárgyalásokat. Jelezte, a demokratikus ellenzéki pártok többsége nyitott volt a kezdeményezésre.
A társelnök úgy látta, helyben kell megállapodni és az egyetlen, a legjobb ellenzéki jelöltet kell kiválasztani a Fidesz jelöltjével szemben.
Hozzátette: ha az együttműködő felek nem tudnak megállapodni, akkor előválasztásra van szükség.
Kunhalmi Ágnes azt mondta, a helyi választásokba a civileket is be kell vonni, minden településen meg kell találni azt a konstrukciót, amellyel meg lehet mozdítani az ellenzéki szavazókat. Ez lehet egyesületi forma, vagy pártlogók feltüntetése, vagy civilek és pártok együttműködése - részletezte.
A politikus közölte, az MSZP eddig 11 polgármesterről nyilvánította ki, hogy ha indulnak az önkormányzati választáson, támogatják őket. Ide sorolta Lengyel Róbertet (Becsülettel Siófokért Egyesület) Siófok polgármesterét, Gajda Pétert (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a főváros XIX. kerületének vezetőjét, Horváth Csabát (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP), a XIV. kerület polgármesterét, Bónis Imrét (MSZP), a Baranya vármegyei Sámod 1990 óta hivatalban lévő vezetőjét, továbbá Nemény Andrást (Éljen Szombathely! Egyesület- Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP-MKKP-Szolidaritás-Mindenki Magyarországa), Szombathely polgármesterét, Fehér Lászlót (Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület), Celldömölk polgármesterét, Szabó Józsefet (MSZP), aki Répcelakot vezeti, valamint Péterffy Attilát (Mindenki Pécsért Egyesület), Pécs polgármesterét.
Kunhalmi Ágnes elmondta, támogatják a szocialista Kormos Annát, aki Mezőcsát, Márton Rolandot, aki Székesfehérvár, Csige Tamást, aki Hajdúdorog, Grőber Attilát, aki Pápa, Somlyódy Csabát, aki Budapest X. kerületében, Csizmazia Ferencet, aki Budapest XVI. kerületében, Lukoczki Károlyot, aki a főváros XVII. kerületében és Pajin Bálintot, aki Budapest XXII. kerületében lenne polgármester.
MTI
hírek innen, onnan
Több mint 50 százalékot ugrott a Budapesti Értéktőzsde profitja
Közzétette a harmadik negyedévről és az év első 9 hónapjáról szóló, tájékoztató jellegű jelentését a Budapesti Értéktőzsde,...
Kiadta a KSH, hogy szerinte mi mennyivel drágult
A mindent összevevő áremelkedés 7,9 százalékos a tavaly ugyanilyenkori adatokhoz képest.
Sokkoló jelenet a Kálvinon: előkerült a bilincs
Döbbenetes randevúról számolt be a Promotions.
Busz, személyautó és kamion ütközött az 51-es főúton, többen súlyosan megsérültek
Az autó és a busz frontálisan karambolozott, a kamion pedig a busz oldalának csapódott. A baleset Kiskunlacházánál történt....
Tiszteket szállító katonai helikopter zuhant le Guyanában, többen meghaltak
A helikopterszerencsétlenséget mindössze ketten élték túl.
Ezért szegényedett el temérdek magyarok: stabilan 24 ezer most az a bevásárlás, ami 17 ezer volt 2 éve
Augusztus óta szűk 24 ezer forintba kerül az a nagy bevásárlás, ami két éve még stabilan 17 ezer forintba került.
Nyugdíj utalás 2024: korábban érkezhet a kifizetés a magyar idősek, mutatjuk a rendkívüli dátumokat
A nyugdíj főszabály szerint várhatóan az adott hónap 12. napjához legközelebb eső munkanapon kerül utalásra 2024-ben.
Újabb adag oltás érkezik Magyarországra: itt vannak a számok, és hogy kik kaphatják meg
Már omikron ellen is hatékony a vakcina, hamarosan a lakosság is beadathatja magának - erről az államtitkár beszélt.
Óránkénti 30 kilométerre csökkentik Amszterdamban a legnagyobb megengedett sebességet
A sebességkorlátozás minden mellékutat és egyes főutakat is érint, a város útjainak mintegy 80 százalékára terjed ki.
Találat ért egy hőerőművet Ukrajnában
A létesítmény két termelőegysége súlyosan megrongálódott.
Csinosan fest ez a kereskedelmi mutatónk
Októberben az export euróban számított értéke 1,2 százalékkal nagyobb, míg az importé 13 százalékkal kisebb volt az előző év azonos...
Valódi vitaminbomba a tél és az advent igazi gyümölcse
Itthon is népszerű a szelídgesztenye, bár idén gyengébb lett az európai termés.
Sport
Mindenki értetlenül áll Erling Haaland eltűnése előtt
Elképesztő dolog történt a norvég sztárcsatárral.
Megtörten ismerte be a norvégok szövetségi kapitánya, hogy az egész női vb csalás
Drámai hangvételű interjút adott Thorir Hergeirsson, aki ezúttal nem tudott elmenekülni az újságírók elől.
Szoboszlai elképesztő kijelentést tett a gyönyörű gólja után - videó
A magyar válogatott csapatkapitánya a 15. Premier League-mérkőzésén is kezdőként lépett pályára, és mindjárt itt a következő is.
Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának
Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.
Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is
Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.
Nehéz csoportba került a magyar válogatott az Európa-bajnokság elitkörében
A 2024-es Eb az utolsó lesz ebben a korosztályban, amit 16 csapattal rendeznek.
Váratlan kéréssel fordult az úszószövetséghez Hosszú Katinka
A szövetség egyelőre nem döntött.
Az ügyészség a legsúlyosabb, négyéves eltiltást kérte a világbajnok labdarúgónak
Egyre nagyobb bajban a 30 éves középpályás.
A súlyosan megsérült magyar kapus állapotáról is beszélt a női kéziválogatott szövetségi kapitánya
Golovin Vlagyimir dicsérte csapatát a fölényes győzelem után.
Dán kézilabdázónőé az év sporthazugsága
Mese a nem létező Instagramról, amely persze nagyon is létezik.
Hosszú Katinka reagált a vádakra
A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.
49 évesen meghalt a magyar játékvezető
Hosszan tartó, súlyos betegség után december 7-én, csütörtökön 49 éves korában elhunyt Bodor Marianna nagypályás és futsaljátékvezető, az MLSZ Pest Vármegyei Igazgatóság játékvezetői bizottságának irodavez
Bulvár
Nagy változás jön a gázóra-leolvasásnál: erről mindenkinek tudnia kell
Így változik a gázóra-leolvasás.
Óriási viccel reagált a havazásra a Magyar Közút Zrt.: kiraktak egy Havas Henrik fotót
Az egész országot megbénítja a rég nem látott nagy hó, az állami cég azonban nem vesztette el a humorérzékét.
Ekkor a legjobb elaludni és felkelni a tudomány szerint
Azt a legtöbben jól tudjuk, hogy az alvásnak kulcsfontosságú szerepe van abban, hogy jól érezzük magunkat, és általában véve az egészségünk megőrzése szempontjából is sokat számít. De vajon az is lényeges, ho
Brutális gázszámlák az MVM-nél: rossz hírt közölt Lantos Csaba
Jövőre még érkezhetnek indokolatlanul magas összegű számlalevelek.
Fogságból, kabátbélésben érkeztek a magok, ma már beborítják Dél-Zala dombjait a fák
Nem könnyű ma elkezdeni a karácsonyfa-termelést, igény ugyan változatlanul mutatkozik az illatos örökzöldekre, de a környezeti és gazdasági kihívások egyre nagyobbak.
Eldőlt, mennyivel drágulnak az üzemanyagok január 1-től
A NAV oldalán megjelent legfrissebb jövedékiadó-módosítás.
Hatalmas változás a jogosítványoknál: ebből még nagy baj lehet
Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a javaslatot, amely szerint 17 évesek is vezethetnének nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott autókat. Az Európai Közlekedésbiztonsági
Joe Biden közölte: amerikai csapatok harcolhatnak az oroszok ellen
„Nem hagyhatjuk, hogy Putyin győzzön” – mondta.
Orvosmeteorológia: pénteken útnak se induljon, ha ezt nem tudja
Ilyen kellemetlen időnk lesz.
Zaklatás, fenyegetés és felvillanó nemi szervek – Nyáry Luca nekrológja az Omegléhez
„Jobb esetben” csak egy kéretlen péniszfotó meg némi noszogatás, rosszabb esetben a személyes adatokkal való fenyegetőzés, szexuális kizsákmányolás vagy akár életveszélyes bűncselekmény. És minél fiatalabb
Hatalmas baki a híradóban, kikerült a felvétel. Nézd, mit csinált élőben a műsorvezető
Így magyarázza a történteket.
Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy
Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak
blogmorzsák
Mennyi a "túl sok idő" szex nélkül?
Innen tudhatod, hogy kell-e aggódnod a szex gyakorisága miatt.
Toronymagasan vezet a Volkswagen Magyarországon
Behozhatatlan előnyre tett szert a többi márkával szemben.
Nem lesz havas többé a szélvédőd, ha ezt használod
Autósoknak szuper trükk a jég, a dér és a hó ellen, most ajándékkal.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje