Trump és Putyin megállapodhatott Ukrajna felosztásáról, Kijevnek nem osztanak lapot
Az Egyesült Államok és Oroszország egy olyan tűzszüneti megállapodásról tárgyal hamarosan, amely gyakorlatilag elismerné Moszkva ukrajnai hódításait.
Index.hu
A tervek szerint Donald Trump és Vlagyimir Putyin akár már a jövő héten találkozhat, a csúcstalálkozónak pedig Budapest az egyik lehetséges helyszíne. A kompromisszum ára azonban súlyos: Ukrajnát szinte teljesen kihagynák az egyeztetésekből, miközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt arra kényszerítenék, hogy harc nélkül elfogadja a megszállt területek elvesztését.
A Bloomberg hírügynökség név nélküli forrásokra hivatkozva arról számolt be pénteken, hogy Washington és Moszkva megállapodást akar elérni az ukrajnai háború leállítása érdekében, amely megerősíthetné Oroszország által a teljes körű invázió során elfoglalt területek megszállását.
Az Egyesült Államok és Oroszország képviselői egy csúcstalálkozóra készülnek, ahol már a jövő héten találkozhat Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnök – tudták meg bennfentesek. A tervezett megállapodás értelmében rögzítenék, mely területek maradnának orosz kézen. Az USA igyekszik elfogadtatni a tervet Ukrajnával és az európai szövetségeseivel is, de a beleegyezésük korántsem biztos.
Putyin követelései egyértelműek: a teljes kelet-ukrajnai Donbász térséget és a már 2014-ben annektált Krímet is hivatalosan Oroszország részének ismerjék el. Ez azt jelentené, hogy Zelenszkijnek utasítania kellene haderejét a Luhanszk és Donyeck megye még ukrán ellenőrzés alatt álló részeinek feladására – amivel Oroszország olyan győzelmet könyvelhetne el, amit fegyverrel nem tudott kivívni a 2022 februárjában indított invázió óta.
A megállapodás részeként Oroszország befejezné hadműveleteit a Herszon és Zaporizzsja régiókban, a jelenlegi frontvonalak mentén.
Ugyanakkor kérdés, hogy Moszkva hajlandó-e lemondani bármely jelenleg megszállt területről, például a Zaporizzsjai atomerőműről, Európa legnagyobb ilyen létesítményéről. A cél, hogy a háborút „befagyasszák”, és megkezdődjenek a technikai egyeztetések egy végleges békemegállapodásról. Az Egyesült Államok korábban még azt szorgalmazta, hogy Oroszország feltétel nélkül hirdessen tűzszünetet, így teremtené meg a tárgyalások alapját.
Ez nemcsak geopolitikai, de presztízsgyőzelem lenne Putyin számára, aki hosszú ideje igyekszik kétoldalú megállapodásra jutni Washingtonnal, kihagyva Ukrajnát és Európát az egyeztetésekből. Zelenszkij ezzel szinte kész helyzet elé kerülne: vagy elfogadja a területveszteséget, vagy magára marad a háborúban. Közben Európa attól tart, hogy egy ideiglenes tűzszünet közben Putyin újraszervezi hadseregét.
Égnek az orosz elnök telefonvonalai
Putyin a héten telefonon egyeztetett többek közt Hszi Csin-ping kínai elnökkel, Narendra Modi indiai miniszterelnökkel, valamint Dél-Afrika, Üzbegisztán, Kazahsztán és Belarusz vezetőivel. A megbeszélések témája Steve Witkoff, Trump követe augusztus 6-i moszkvai látogatása volt.
Trump, aki januárban visszatért a Fehér Házba azzal az ígérettel, hogy gyorsan véget vet Európa második világháború utáni legvéresebb konfliktusának, egyre frusztráltabb Putyin hajthatatlansága miatt. Február óta hatszor beszéltek telefonon, Witkoff pedig ötször utazott Oroszországba, hogy tető alá hozzon egy megállapodást.
Ukrajna mindeközben biztonsági garanciákat próbál kiharcolni, hogy egy esetleges tűzszünet betartható legyen, és arra kéri szövetségeseit, hogy továbbra is tartsák nyomás alatt Moszkvát gazdasági szankciókkal.
Trump mindeddig nem vezetett be közvetlen szankciókat Oroszországgal szemben, de ezen a héten megduplázta az indiai áruk vámját – immár 50 százalékosra –, válaszul arra, hogy India orosz olajat vásárolt. A lépés dühöt váltott ki Újdelhiben. Trump azt követeli, hogy Putyin péntekig egyezzen bele a tűzszünetbe, különben az USA olyan országok ellen is vámokat vezet be, amelyek orosz energiahordozókat vásárolnak – ezzel fokozva a nyomást a Kremlre.
Putyin többször is megerősítette, hogy háborús céljai változatlanok: Ukrajna mondjon le a NATO-tagságról, fogadja el semleges státuszát, valamint ismerje el a Krím és négy másik kelet- és dél-ukrajnai régió elvesztését.
Donyeck és Luhanszk egyes részei már 2014 óta orosz megszállás alatt vannak, miután a Kreml szította a szakadár felkelést a Krím elfoglalását követően. 2022 szeptemberében Putyin bejelentette: a négy ukrán régió „örökre” Oroszország része – még akkor is, ha Moszkva máig sem tudta teljesen ellenőrzése alá vonni ezeket a területeket.
A források szerint egyelőre az is kérdéses, hogy Putyin hajlandó lenne-e részt venni egy háromoldalú találkozón Trump és Zelenszkij társaságában, még akkor is, ha már megállapodott az amerikai elnökkel. A héten azt nyilatkozta: nem zárkózik el a Zelenszkijjel való találkozótól, de szerinte jelenleg nem adottak a feltételek.
Trump csütörtökön újságírók előtt arról beszélt: akkor is hajlandó találkozni Putyinnal, ha az orosz elnök nem ülne le Zelenszkijjel – ezzel megkérdőjelezve a korábban felmerült háromoldalú tárgyalások lehetőségét. „Nem szeretem a hosszú várakozásokat” – fogalmazott Trump az Ovális Irodában. „Ők találkozni akarnak velem, és én mindent megteszek, hogy megállítsam a vérontást”. A Kreml külpolitikai tanácsadója, Jurij Usakov közölte: a felek már véglegesítik a találkozó részleteit, a helyszínt is kijelölték.
Budapest az egyik lehetséges befutó, és egész hamar összehoznák a találkozót
Jacqui Heinrich, a Fox News fehér házi tudósítója egy X-en közzétett bejegyzésében arról számolt be, hogy a Kreml Magyarországot részesíti előnyben, de még nem született döntés a találkozó helyszínéről.
A Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump amerikai elnök közötti találkozót Szaúd-Arábiában, Törökországban vagy Magyarországon tarthatják, mivel a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) elfogatóparancsa szűkíti a lehetséges helyszíneket.
Magyarország neve kiemelten szerepel, mivel Orbán Viktor miniszterelnök szoros kapcsolatot ápol mind Putyinnal, mind Trumppal, és korábban jelezte, hogy országa kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból
– jegyezte meg az orosz portál. Jurij Usakov, Putyin külpolitikai tanácsadója szerint a találkozó időpontja és helyszíne már egyeztetve van.
Egy magas rangú fehér házi tisztviselő szerint Donald Trump és Vlagyimir Putyin csúcstalálkozóját előzetesen a jövő hét végére időzítették, bár a pontos dátum még nem ismert – írja a Sky News. A helyszínről továbbra is egyeztetések folynak, de az Egyesült Arab Emírségek, Magyarország, Svájc és Róma is felmerült lehetőségként. A logisztikai részletek egyelőre képlékenyek, és sok a bizonytalanság.
Donald Trump Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel is egyeztetett arról, hogy Róma – pontosabban a Vatikán – adhatna otthont a jövő heti Trump–Putyin-csúcstalálkozónak – értesült a Sky News olasz kormányzati forrásokra hivatkozva. A tárgyalások lehetőségét megerősítették, ám a TASZSZ orosz hírügynökség időközben elutasította Olaszországot mint lehetséges helyszínt. A római kormány hivatalosan nem kommentálta az értesüléseket, ahogy a Vatikán és az amerikai nagykövetség sem reagált.
Az olasz külügyminisztérium szóvivője ugyanakkor a Sky Newsnak úgy nyilatkozott: Antonio Tajani külügyminiszter szerint bárhol és bármilyen formában induljon is el az őszinte diplomáciai párbeszéd Oroszország és Ukrajna között, Olaszország kész segíteni azt konstruktívan.
Magyarország kilépett a Nemzetközi Büntetőbíróságból
Magyarország április elején döntötte el, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból, melyet Benjamin Netanjahu érkezésére időzítettek. Izrael miniszterelnöke ellen háborús bűnök és emberiség elleni bűncselekmények miatt adtak ki 2024 novemberében elfogatóparancsot. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a kilépést azzal indokolta, hogy az ICC politikai szervezetté vált, döntéseit pedig „a kicsinyes politikai bosszú motiválja”.
Vlagyimir Putyin ellen 2023 márciusában adott ki elfogatóparancsot a Nemzetközi Büntetőbíróság. A gyanú szerint az orosz elnök személyesen felelős ukrán gyermekek jogellenes deportálásáért és átszállításáért Oroszországba. Az ICC döntését követően a Kormányinfón is felmerült a kérdés: Letartóztatnák-e Magyarországon Vlagyimir Putyint? Gulyás Gergely akkor elmondta, hogy Magyarországon a magyar jogrendnek tudnak érvényt szerezni, ez alapján nem tudnák letartóztatni az orosz elnököt, mert nincs kihirdetve az ICC-statútum. A tárcavezető részletezte: dualista alapon állunk, nemzetközi egyezmény elfogadása önmagában nem válik a belső jog részévé, csak ha kihirdetik, ami azért nem történt meg, mert a magyar alkotmánnyal ellentétes az egyezmény.
(Borítókép: Vlagyimir Putyin orosz elnök és Donald Trump amerikai elnök 2017. július 7-én Hamburg, Németországban. Fotó: Carlos Barria / Reuters)
index
hírek innen, onnan
Írország legyőzte Portugáliát, a vasárnapi meccsen dől el a magyar futballválogatott sorsa
Cristiano Ronaldót kiállították.
Nagy számok: a Waberer’s háromnegyed éves árbevétele és eredménye
A közlemény szerint idén az év első kilenc hónapjában a cégcsoport árbevétele az előző év azonos időszakához képest 5...
23 hónapos különbséggel szült, most nagy bűntudata van
Egy édesanya a Redditen osztotta meg történetét, amelyben arról számolt be, hogy bár tudatosan vállalta második gyermekét rövid időn...
Sokan úgy hiszik csodaszer, de most jött a pofon: ha te is szeded, ezt gyorsan olvasd el
Senki sem gondolná erről!
A tudósok rémülten nézik a számokat - Súlyos, milyen gyorsan közelít a világméretű pusztítás
Döbbenetes, mire jöttek rá.
Kimondta az asztrológus: Ez az a két csillagjegy, aki örökre szegény marad
Az asztrológia szerint közülük kerülnek ki a legtöbben, akiket a pénz, a gazdagság kevésbé érint meg. Számtalan lehetőségük lenne,...
Kamilla és Károly üvöltözésétől zengett a palota: veszekedésük minden eddiginél nagyobb volt
A Buckingham-palota falain túl is hallani lehetett Kamilla királyné és III. Károly szóváltását, amely állítólag minden eddiginél...
Mindenki a kukába dobja, pedig 22 karátos arany van benne: ami több százezer forintot is érhet
Egy svájci kutatócsapat jelentős áttörést ért el az elektronikai hulladék feldolgozásában: vegyszerek használata nélkül képesek 22...
Ismeretlen okból lezuhant egy Szu-30-as vadászgép Oroszországban
A gép legénysége meghalt.
Óriási meglepetés a magyar válogatott csoportjában: a portugálok kikaptak
Írország simán legyőzte a portugálokat Dublinban.
Lionel Messi szobrot kaphat Camp Nou előtt
Lionel Messi váratlan látogatása után az építés alatt álló Camp Nouban, a Barcelona elnöke, Joan Laporta bejelentette, hogy szobrot...
Franciaország kijutott a vb-re, győztek az olaszok és az angolok is
Franciaország 4–0-ra győzte le Ukrajnát, az olaszok 2–0-ra verték meg Moldovát, míg Anglia Szerbia ellen aratott 2–0-s sikert a...
Sport
28 éve várunk arra, ami most jöhet, de az 1997-es emlékek rettenetesek
1997 novemberében játszottunk először vébé-pótselejtezőt, a jugoszlávok összesítésben 12-1-re ütötték ki Csank János csapatát.
Videón a pillanat, ahogy menyasszonya rajtakapja szeretőjével a futballsztárt
Állítólag csak szakmai jellegű baráti találkozó volt…
Marco Rossi kritikus volt az örmény–magyar után: Ha úgy játszunk az írek ellen, ahogy ma, akkor...
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya nem volt tökéletesen elégedett az örmények elleni győzelem után.
Portugália kilőhetné a magyar válogatottat a pótselejtezőre, de nagy bajban van – kövesse élőben.
Az örmények legyőzése után a dublini mérkőzésre kellett figyelnünk.
Íme, a magyar válogatott kezdőcsapata Örményország ellen
Marco Rossi kihirdette kezdőcsapatát az örmények elleni idegenbeli világbajnoki selejtezőre. A találkozó 18 órakor kezdődik.
Hogyan vívhatja ki a pótselejtezős kvalifikációt a magyar csapat Örményországban?
Csütörtök 18:00-kor Jerevánban találkozik Magyarország válogatottja Örményországgal. A 2026-os világbajnoki selejtezők utolsó előtti fordulójában óriási jelentőséggel bíró összecsapás lesz ez. Az élen áll
Lisztes négy perc után gólt szerzett csereként beállva, de utána lecserélték
A magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen 3-0-ra győzött a Feröer-szigetek ellen.
A Fradi középpályása is kimaradt az utolsó pillanatban a jereváni keretből
Marco Rossinak három nevet kellett lehúzni a listájából, egy jelent közülük kisebb meglepetést.
Schäfer szerint undorító dolgok történtek Jerevánban, Szalai nem aggódik az írek miatt
Tóth Alex izgult, hogy a kapufája után nehogy az ő hibájára faragjon rá a válogatott Örményország ellen.
Magyar invázió: határon innen és túlról ezer drukker érkezett a meccsre.
A közép-európai idő szerint 18 órakor kezdődő Örményország elleni világbajnoki selejtezőn nem lesz hiány magyar szurkolóból: a Vazgen Szargszjan Köztársasági Stadion vendégszektora zsúfolásig megtelik. Persze
Ilyen körülmények között még nem játszott a magyar válogatott a vb-selejtezőkön
A magyar szurkolók tüzesen készültek az Örményország elleni találkozóra.
Elég egy rossz szó Szoboszlaitól, és nehéz helyzetbe kerülhet a válogatott
Több magyar válogatott játékos is a veszélyzónában van a sorsdöntő mérkőzések előtt.
Bulvár
Ez volt az Orbán-interjú legkeményebb kérdése, azonnal lekeverték a műsor közben
Rónai Egon megpróbálta zavarba hozni a miniszterelnököt.
Jön a kötelező katonai sorozás: minden 18 évnél idősebb férfit megvizsgálnak Németországban
Németország 2026-tól bevezetheti a kötelező sorozást: minden 18 év feletti férfit megvizsgálnak, alkalmas-e katonának.
Ha nem dobtad ki, most szerencséd van: visszatér a ’90-es évek csúcskütyüje
Az elmúlt években szinte minden visszatért, ami valaha elavultnak tűnt.
Telex: Orbán Viktor szemrebbenés nélkül hazudik
A lap közleményben reagált arra, hogy miniszterelnök miért nem ad interjút a Telexnek.
Feszült jelenet szakította meg a Kormányinfót, Gulyás Gergely nem bírta, kiszólt a szerepéből, őszintén elmondta a véleményét
A magyar politikai élet mindig tartogat izgalmakat.
A Tisza appjának egyik letöltője szerint a rendőrök próbálták rávenni, hogy a rendszergazdákat jelentse fel
Folytatódnak a Tisza Világ körüli bonyodalmak.
Ennyi az átlagnyugdíj Ausztriában, ettől lefordulsz a székről, döbbenetes összeget közöltek
Nem annyi, mint Magyarországon.
Magyar Péter: Nincs esély arra, hogy az elfideszesített állam megpuccsolja a választási eredményt
Nagyinterjú a Tisza Párt frontemberével, melyben alapkérdésünk, hogy miért csinálja ezt az egészet. A portréinterjúban szóba került az elveszett barátság, a G-napok, az elégett plakátok, arról, vajon kispadoztatt
Brüsszel nyert az Orbán-kormánnyal szemben
Sérti az uniós jogot a Magyarország által bevezetett olyan eljárás, amely bejelentési kötelezettséghez kötötte az építőipari nyersanyagok és építőanyagok kivitelét, és az állam számára elővásárlási, ille
A nyaraláson készült videóját nézegette a nő, elfogta a jeges rémület attól a lénytől, amit kiszúrt rajta
A nő egészen Zambiáig utazott, hogy személyesen is megcsodálhassa a lenyűgöző Viktória-vízesést, arra azonban gondolni sem mert, hogy vakációja során kellemetlen élmények is érhetik.
Donald Trump olyan ajándékot adott Orbán Viktornak, ami elrettentő erővel bír
Ez átrajzolhatja a befektetéseket.
Befagyasztotta a rendszerhasználati díjakat a kormány
A döntés szerdán lép hatályba.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


