A Velencei-tónál indul június végén a Magyar Tavak Fesztiválja
Az idén június 28-án és 29-én a Velencei-tónál indul immár negyedik alkalommal a Magyar Tavak Fesztiválja, amely a kultúrát, a sportot és a természet szépségeit ötvözi.
Az országos fesztivál július végén a Tisza-tónál, majd augusztus végén a Balatonnál folytatódik - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, június 28-án, pénteken gálakoncertet rendeznek a Csajághy Laura Szabadtéri Színpadon Az ének értelme címmel.
Az idei Magyar Tavak Fesztiválja gálakoncertjein Miklósa Erika mesterképző énekiskolája, a Kvintesszencia hallgatói mutatkoznak be. A világhírű operaénekesnő közreműködésével tíz énekművész mutatja meg tehetségét, egyúttal bepillantást nyerhet a közönség az oktatási metódus, az énekképzés, az előadói mesterség elsajátításának kulisszáiba - fogalmaznak a szervezők.
A koncert-talkshow repertoárja a mesteriskola sokszínűségét tükrözi: a klasszikus szerzők mellett megjelenik a dzsessz és a könnyű műfajok, a musical és az operett, valamint magyar nóták is elhangzanak.
A koncert közreműködői között van András Gábor Róbert, Bojtos Luca, Budai Beatrix, Dobrita Roland, Gáspárik Szilvia Klára, Iván Szandra, Subedi Anna, Szabó Bence, Szakács Erika és Szenthelyi Krisztián. A zenei vezető Szüts Apor, az előadás rendezője Novák Péter.
A második napon, június 29-én, szombaton a kerékpározásé lesz a főszerep: a résztvevők a Velencei-tavat tekerik körbe, majd az egyes megállókon a Velencei-tó térséghez szorosan kötődő, neves előadók várják őket produkcióikkal.
Délelőtt 9 óra 30 perckor a Vintage Dolls lép fel a Halász-kastélyban. Az énekes trió és kísérő zenekara az 1930-as, '40-es évek híres amerikai többszólamú dalait dolgozza fel. Műsoruk megidézi a múlt század közepének zenei világát, a korra jellemző megjelenésbeli elemekkel ötvözve.
A pákozdi Katonai Emlékparkban 11 óra 15 perctől latin dzsessz piknik várja a közönséget Fehér Lili (ének, zongora), Horváth Márk (gitár) és Stencl Tamás (szaxofon) fellépésével.
A dinnyési Hagyományőrző központban 13 órától népzenei dallamok hangzanak el Czeilinger Izabella, a Zeneakadémia népdalénekese és barátai előadásában - áll a programban.
A Velence Resort & SPA kertjében 15 óra 20 perckor az Operavarázs Jónás Krisztával és Rezsnyák Róberttel című műsorral várják a közönséget.
MTI
hírek innen, onnan
Marlon Brando egy egész polinéziai szigetet vett magának – ilyen lett mára
Marlon Brando csaknem hatvan évvel ezelőtt vásárolta meg a Francia Polinéziához tartozó Tetiʻaroa-atoll használati, illetve...
Vadászbombázó zuhant le Athén közelében egy légibemutatón
A pilóták sorsáról egyelőre semmit sem tudni.
Ők az új arcok a Heti Hetesben
Régi és új szereplőkkel tér vissza szeptemberben a Heti Hetes.
Lezuhant egy vadászbombázó egy görögországi légibemutatón
A két pilóta sorsa egyelőre tisztázatlan, a mentés folyamatban van.
Az orosz elnök elrendelte, hogy három napig szüneteltessék a Kijev elleni légicsapásokat
Egy amerikai delegáció miatt.
Putyin három napra leállította a Kijev elleni légicsapásokat
Szombaton amerikai küldöttség érkezik Moszkvába tárgyalni, amíg ott lesznek, nem lövik az ukrán fővárost.
Márki-Zay Péter visszavágott a kommentelő Magyar Péternek
Nem csillapodnak a kedélyek, a politikus nyílt levelet írt a miniszterelnöknek.
Szakértői útmutató a legpuhább lábakhoz: 5 lépés a bársonyos talpért
Az arcbőr ápolása számtalan szérummal és LED-maszkokkal elérte csúcspontját, de mi van a lábainkkal? Gyakran figyelmen kívül hagyjuk...
Milyen tünetek alapján gyanakodhatunk fül-orr-gégészeti problémákra?
A fül-orr-gégészet a fül, az orr- és melléküregei, a szájüreg, a garat, a gége, a nyálmirigyek, valamint a nyaki régió...
Lezuhant egy vadászbombázó egy görögországi légibemutatón
A két pilóta sorsa ismeretlen.
Maszkos tüntetők bénították meg a doveri kikötő forgalmát
A brit rendőrség a helyszínen próbál tárgyalni a demonstrálókkal.
Tottenham: felbonthatják Richarlison szerződését, a brazil ingyen távozhat
A török Trabzonspor minden követ megmozgat, hogy megkaparintsák a csatárt
Sport
Hiába a Liverpool győzelme, haragszanak Kerkezre Angliában
A magyar válogatott mindkét sztárja végig a pályán volt az első győzelem alkalmával.
José Mourinho közölte a Real Madrid sztárjával: nincs rá szükség
Ennek ellenére megharcol a helyért.
Brutális futómennyiség, Szoboszlai Dominik visszatért a helyére, csapata rögtön nyert
A válogatott csapatkapitánya felülkerekedett önmagán, Kerkez Milosnak pedig végig a fülébe kellett duruzsolni.
Az amerikaiak már remegnek, a bombázó Juhász Dorkával lehet meglepetéscsapat a magyar válogatott
A 193 centis magyar válogatott kosarasért megőrülnek külföldön is, csak ne sérüljön meg a vb-n.
A magyarok hóhérja kivégezte a Real Madridot is
Rejtélyes madridi lesgól, 94. percben kihagyott büntető, megvan José Mourinho első veresége.
Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este
Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.
Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”
Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.
Kerethirdetés: Andoni Iraola lemondott a Liverpool két csillagáról
A legfontosabb meccseken nem játszhatnak.
Már a játékosok is cserben hagyták a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő BL-győztes klubot
A nyár elején rekordmennyiségű anyagi veszteséget állapítottak meg az egyesületnél.
A jubiláló Szoboszlaival a Liverpool kilenc perc alatt kivégezte a Premier League-újoncot
A játékvezető is kiemelt figyelmet szentelt a magyar játékosnak.
Évek óta nem látott pofonba szaladt bele a világ legerősebb futballcsapata
Két döntetlen után jött a jéghideg zuhany, otthonában kalapálták el az utóbbi két év BL-győztesét.
Ipswich–Liverpool: Szoboszlai és Kerkez a kezdőben, Barcola csak a kispadon kapott helyet
Több változás is történt a kezdőcsapatokban.
Bulvár
A neurológus szerint ez a demencia leggyorsabb tesztje: mindössze 3 kézmozdulatból áll
Három egyszerű kézmozdulat is jelezheti, ha az agy működése megváltozott.
Már nem az áramtermelésért küzdenek, hanem azért, hogy a leállított blokkok ne hevüljenek túl Csernavodánál
A Duna rendkívüli apadása új szintre emelte a helyzetet a csernavodai atomerőműnél: most már nem az a kérdés, mikor termelhet újra áramot a létesítmény, hanem az, hogyan biztosítsák a leállított reaktorok hűté
Közel száz százalékos annak a valószínűsége, hogy 2027 februárjáig tartani fog az El Niño
Az El Niño időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek – közölte a Meteorológiai Vilá
Bejelentette a nagy változást a MOHU, a teljes lakosságot érinti
A MOHU bejelentése minden ügyfélre vonatkozik, 1000 forint kedvezményt is biztosítanak.
„Jó drága múzeum lesz” – Nem Orbán Viktor a főnök Hatvanpusztán
A hatvanpusztai mintagazdaság és uradalom megálmodója rendkívüli titkokat árult el az Orbán család menedékéről.
Hiába a paksi fenékküszöb, egy különös élőlény telepedett meg a Dunában, közel az Atomerőműhöz
Rengetek kritika éri Magyar Péter szakértőinek és szakembereinek mesterművét, de a szávai állasküszt nem lehet megállítani.
Az RTL imádott műsorvezetője 52 évesen Svájcban él: „Itt sincs kolbászból a kerítés”
Valkó Eszter és családja Svájcban kezdett új életet, az egykori műsorvezető ottani életükről mesélt.
Bunkóságból ezt hagyták borravalónak a vendégek az étteremben, a pincér kiosztotta őket
Az egyik felszolgáló már találkozott érdekes borravalókkal életében az étteremben, de ez most kiverte nála a biztosítékot.
„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat
Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...
Magyar Péter ígérete sem volt elég: óriási tüntetésre készülnek a szociális ágazatban dolgozók
Nem fogadják el a kétlépcsős emelést a szociális ágazat szakszervezetei. A 25 százalékos azonnali béremelést követelő dolgozók folytatják a szeptember 18-i demonstráció szervezését.
Rosszabb lesz a testünk szaga, ahogy öregszünk? A tudósok kimondták a meglepő igazságot
A fiatalok ezt sokan „öregszagnak” szokták nevezni, de mit mond erről a tudomány.
Leó pápa nincs köztük: 3 ember utazhat útlevél nélkül az egész világon
Míg nekünk szigorú iratellenőrzésen kell átesnünk a határokon, a Földön él három olyan kiváltságos személy, akinek soha nem kell útlevelet mutatnia.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


