Debrecenre maradt a döntés a Rapid elleni párharcban
Két debreceni kapufát és egy érvénytelenített bécsi gólt igen, szabályos találatot viszont nem hozott a DVSC Rapid Wien elleni idegenbeli mérkőzése az Európa-konferencialiga 3. selejtezőkörének első felvonásán.
hirdetés
Az Alaskert elleni párharcot drámai végjátékban, büntetőpárbajban behúzó debreceniek a múlt hetinél lényegesen jobban kezdtek, Dzsudzsák Balázs szabadrúgásánál a jobb oldali kapufa segítette ki a bécsieket.
A folytatásban egyre növekvedett a Rapid nyomása, Marco Grüll centikkel mellé tekeredő szabadrúgásával veszélyeztetett is a házigazda.
A 38. percben megrezdül a Loki hálója, de Guido Burgstaller mielőtt közelről a kapuba pofozta a labdát, már kézzel avatkozott játékba. A játékrész végén Burgstaller átlövésénél Megyeri Balázs a levegőben úszva védett, így maradt a gól nélküli állás a szünet előtt.
A fordulást követően Nicolas-Gerrit Kühn került helyzetbe egy kis debreceni kihagyást követően, a túloldalon pedig egy ígéretes kontrát ügyetlenkedtek lesre a támadók.
A 80. percben újra közel került a vezetés megszerzéséhez a Loki, a csereként beálló Alekszandrosz Kiziridisz lövésénél viszont újra az osztrákokkal volt a kapufa, így a jövő csütörtöki visszavágón teljesen tiszta lappal indul mindkét gárda.
EURÓPA-KONFERENCIALIGA
3. SELEJTEZŐKÖR, 1. MÉRKŐZÉSEK
Rapid Wien (osztrák)–Debrecen 0–0
KORÁBBAN
Hamrun (máltai)–Ferencváros 1–6 (Montebello 89., ill. Abu Fani 3., Zachariassen 51., Varga B. 53., 56., 65., Owusu 90.)
A visszavágókat egy hét múlva rendezik meg.
hírek innen, onnan
Minimálbér 2025 - 12%-os emelés után mennyi lesz a minimálbér?
2025 lehet az a fordulópont, ahol a minimálbér átlépheti a 300 ezer forintos lélektani határt.
Mentőt hívtak a mentőhöz, bejárta a világot a felvétel
Néha a hősöket is meg kell menteni.
"Muszáj látniuk a koporsót, hogy megértsék, eltemettük az anyjukat." - így helyezik végső nyugalomra a meggyilkolt kézilabdást
A temetésen az árván maradt gyerekek is részt vesznek.
Lékai-Kiss Ramóna most túlment minden határon, LL Junior magából kikelve mondta el az igazságot
Ezt eddig egyik műsorvezető sem tudta belőle kiszedni, itt az igazság.
Két kisebb, de nagyon kedvező árú termálfürdő Sárvár közelében
Akik szeretik a kisebb, de hangulatos termálfürdőket, két ötmedencés fürdőt is találhatnak Sárvár közelében. A belépőjegyek mindkét...
Ha beírod egy tudományos oldalra, hogy Magyarország, furcsa találatot ad
Tényleg erről lennénk ismertek?
Az ENSZ globális fellépésre szólít fel a világégés ellen
Antonio Guterres főtitkár figyelmeztetett a "fosszilis tüzelőanyagokkal feltöltött" éghajlatváltozás emberiségre gyakorolt szörnyű...
Egyenlőség, Eurovízió, lézershow – Párizs új szintre emelte az olimpiai nyitóünnepségek show-ját
Nehéz lesz lepipálni azt, amit Párizs lehozott, főleg, hogy esőben csinálták meg az elmúlt idők egyik legszórakoztatóbb megnyitóját....
Lázár János betiltotta a távmunkát a MÁV-nál
Az sokaknak komoly gondot jelent, így hatalmas a felháborodás.
Szakadó esőben pompás ünnep Párizsban – Fotókon az Olimpia nyitánya
A sportolók hajókon vonultak be, a láng az égbe emelkedett és Piafot idézte Celine Dion.
A Harro Höfliger GmbH felvásárolta a Manz AG debreceni leányvállalatát
A főként gyógyszeripari és orvostechnológiai gépeket gyártó dél-németországi Harro Höfliger vállalat nyolcmillió euróért...
Rendben lezajlott a párizsi olimpia nyitóünnepsége
Az esőn kívül semmi sem zavarta meg a mintegy három és fél órán át tartó eseményt.
Sport
Csalás áldozatai lettek a párizsi olimpia magyar sportolói
1900 és 1924 után 2024-ben harmadik alkalommal rendeznek nyári olimpiai játékokat Franciaországban.
Szívrohamot kapott az olimpiai bajnok magyar tornász, Ónodi Henrietta
Az 1992-es olimpián aranyérmes, békéscsabai születésű sportolónő súlyos állapotban került kórházba.
Hazazavarták Párizsból az olimpiai bajnok csapat edzőjét
Belebukott az első napok legnagyobb botrányába.
Meghalt a korábbi NB I-es gólkirály
Veszteség érte az Előre-családot, amely hivatalos oldalán tudatta, hogy a klub legendás csatára, Melis Béla hatvanötödik évében elhunyt.
Így lett Hosszú Katinka a párizsi olimpia sztárja - videó
A háromszoros olimpiai bajnok itt sincs Párizsban, mégis róla írtak a világ egyik vezető sportlapjában.
Miért nem lehet ott az olimpián a magyar labdarúgó-válogatott?
Az olimpia labdarúgás történetében a magyar válogatott a legsikeresebb. Ez pedig a párizsi ötkarikás játékok után is érvényben marad, ugyanis hazánknak és... Read More... A Miért nem lehet ott az olimpián a magya
Megszólalt Ónodi Henrietta édesanyja a szívroham után
Az olimpiai bajnok tornász jelenleg is kórházban van.
Ritkán fordul elő olyan olimpián, mint ami Böde-Bíró Blankával megtörténik
A magyar küldöttségből idén a kézilabdázó Böde-Bíró Blankát és a cselgáncsozó Tóth Krisztiánt kérték fel arra, hogy vigyék a magyar zászlót
„Agyonnyert meccs volt, nem a jobb csapat győzött” – Márton Gábor kifakadt a vereség után
Az NB I 2024/25-ös szezon nyitányán az MTK 1-0-ra legyőzte a ZTE csapatát. ZTE-MTK: 90 perc álmoskás játék után két […] A „Agyonnyert meccs volt, nem a jobb csapat győzött” – Márton Gábor kifakadt a vereség
Katasztrofális körülményekről panaszkodnak az úszók
A magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, Sós Csaba szerint egyelőre több terület is problémás az olimpián, ami aggasztó.
Elázott zenészek, menekülő nézők, megalázott sportolók az olimpia nyitóünnepségén
A magyar küldöttség 170 fővel vett részt az olimpia nyitóünnepségén.
Elhunyt a Békéscsaba és a DVSC gólkirálya
Életének 65. évében elhunyt Melis Béla, tudatta a szomorú hírt a békéscsabai és a debreceni klub a hivatalos honlapján. Az […] A Elhunyt a Békéscsaba és a DVSC gólkirálya bejegyzés először nb1.hu-én jelent me
Bulvár
Pár nap alatt vihette el a kórházi fertőzés a magyar sztárok ügyvédjét: „Tüdőgyulladást kaptam az ott kapott vírustól”
Hegedű László szerdán halt meg. Előtte arról posztolt, hogy elkapott valamilyen fertőzést.
Nem hiszi el, hogy fogadták Orbán Viktort Erdélyben
A miniszterelnök csütörtök este érkezett meg Tusnádfürdőre.
Csalás áldozatai lettek a párizsi olimpia magyar sportolói
1900 és 1924 után 2024-ben harmadik alkalommal rendeznek nyári olimpiai játékokat Franciaországban.
Szívrohamot kapott az olimpiai bajnok magyar tornász, Ónodi Henrietta
Az 1992-es olimpián aranyérmes, békéscsabai születésű sportolónő súlyos állapotban került kórházba.
Csak úgy ömlik Magyarországra a külföldi pénz: íme Szijjártó Péter óriási bejelentése
A BC GEN Hungary Kft. dél-koreai tulajdonosi hátterű autóipari beszállító vállalat új, mintegy 21 milliárd forint értékű beruházása négyszáz újabb munkahelyet hoz létre Salgótarjánban – jelentette be Szijjá
Hihetetlen, miért nem lesz ott a magyarok egyik legkedveltebb úszónője az olimpián
Hajszál híján múlt, hogy az ötszörös olimpiai úszó Jakabos Zsuzsanna kijusson a párizsi ötkarikás játékokra.
Reagált a magyar kormány az 1 milliárd eurós kínai hitelre
Gulyás Gergely miniszter a Kormányinfón reagált a felvett 1 milliárd eurós kínai hitelre, ami kapcsán fontos információk jelentek meg.
Egy tipikus kádár-kocka a legkevésbé sem tipikus átalakulása III.
Perneczky Regina már sokszor tett csodát. A most következő kádár-kockával sem volt ez másképp. Pedig a feladat nem volt egyszerű: egy 50 éves kockából kellett fiatalos, bájos, ugyanakkor elegáns és rendezett otthon
Megdöbbentő körülmények Párizsban, Milák Kristóf nem úszik váltóban
Nem ideális körülményekről számoltak be a párizsi olimpia helyszínéről, és kiderült, Milák Kristóf nem úszik váltóban.
Elképesztő átverés terjed, rengeteg ember érintett, félmilliárd forint hitelt vettek fel a csalók
Az internetbankon vagy a mobilbankon keresztül személyi kölcsönt vettek fel.
A nő a halálos ágyán tett szörnyű vallomást a férjének: még a megcsalásnál is sokkal durvább titokra derült fény
A megrendült férj csak az utolsó időszakban ébredt rá, mit is jelentett pontosan a párkapcsolatuk a feleségének.
„Ment az üvöltözés, hogy nyeljük le a Klára fejét” – így nézett ki belülről Karácsony kampánya
Káoszfutam. Kiabálás. Kiszolgáltatottság. Trükk és sírás. Katarzis és szerencse. Irgalmatlanul sok szerencse. Bemutatjuk, milyen volt a főpolgármester kampánya.
![](/images/tovabbiinfo.png)
![](/images/t_kozerdeku.png)
- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje