Ezt olvasta már?

0

Infrastruktúrafejlesztés a pécsi Déli Ipari Parkban

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata több, mint 985 millió forint támogatást nyert el a „Infrastruktúrafejlesztés a pécsi Déli Ipari Parkban” tárgyú, Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett felhívásán.


hirdetés

Fotó: ipark-pecs.hu

Páva Zsolt polgármester a beruházás háttere kapcsán a következőket mondta: „Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata az elmúlt években számos vállalat Pécsre települését segítette, melynek eredményeképpen városunkat választotta többek között a Harman, IT Services, Viessmann, Amalgam, A betelepülő vállalkozások mellett a város természetesen kiemelt figyelmet fordított a már régóta Pécsett tevékenykedő nagyfoglalkoztatók segítésére, melynek kiváló példája a HONSA igényeinek is megfelelő Hegedűs János utcában végrehajtott út és járdafejlesztés.

2009 óta számos befektetői megbeszélésen, fórumon vettünk részt az illetékes városi cégek vezetőivel és alpolgármesterekkel, melyek alapján megismerhettük azokat az igényeket, amelyeket egy nagy ipari foglalkoztató támaszt a potenciális városokkal szemben. Annak érdekében, hogy ezeket a vállalkozásokat teljes mértékben kiszolgálhassuk és Pécsre telepíthessük szükséges a megfelelő infrastruktúra előkészítése és telepítése a lehetséges helyszínek vonatkozásában. A TOP-6.1.1-16-PC1-2017-00002 projekt keretében a befektetői igények kielégítése érdekében megvalósul a városi tulajdonú területek közművesítése, azaz a ivóvíz és szennyvíz bekötése, a csapadékvíz elvezetés megoldása, a gáz és az áramhálózat kiépítése. A teljes kínálat érdekében fejlesztésre kerül a Déli Ipari Park úthálózata, illetve buszmegálló és parkoló építése is megvalósul- fejtette ki a projekt kapcsán a város első embere.

Az elkészült új infrastruktúra átadása 2019 első félévében történhet meg, melyet követően az eddigi tapasztalatok alapján Pécs városa még nagyobb eséllyel tud részt venni a befektetőkkel történő tárgyalásokon – zárta beszédét Páva Zsolt.

 

Jelen tartalom kizárólag a szerző álláspontját tükrözi. Az Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal az írásos anyagban szereplő információk felhasználását illetően.







0

hírek innen, onnan

Mikor lesz vége az ukrajnai háborúnak? Válaszolt a NATO egyik legerősebb vezetője a nagy kérdésre

Recep Tayyip Erdogan, Törökország elnöke úgy látja, nincs esély arra, hogy rövidtávon véget ér az ukrajnai háború.

Holtan találtak rá az eltűnt, négyéves kislányra

A kislány eltűnését csütörtök délután jelentették.

Már három amerikai állam élelmiszerüzleteiben is találni olyan automatát, amiből lőszert lehet vásárolni

Az American Rounds csúcstechnológiás gépei az arcfelismerő berendezésnek köszönhetően képesek ellenőrizni a vevő életkorát is, sőt...

A neurológus elmagyarázza, hogyan irányítja az agyunkat a nárcisztikus ember

Egy kapcsolatban, legyen az baráti vagy szerelmi, esetleg családi, természetes, hogy vannak olyan helyzetek, amikor valamilyen szinten...

Csodával élte túl a híres magyar együttes a borzalmas balesetet

A Magna Cum Laude zenekar szenvedett baleset. A helyszínre mentőhelikopter is  érkezett. 

Több ezer álláshirdetésben keresnek tanárokat a tankerületi központok

A tanév végét követően ugrásszerűen megnőtt a pedagógus álláslehetőségek száma Magyarországon.

Elöntötte a víz a Nyugati aluljáróját, pedig nem is volt eső

A terület a MÁV-é, "dolgoznak a híba elhárításán".

Dárdai Márton még kivár, egyelőre nem akar aláírni

A magyar válogatott védője, Dárdai Márton hétfőn visszatér Berlinbe és megkezdi a felkészülést az új szezonra, írja a Berliner...

Rámosolygott a szerencse egy magyarra, mintegy 40 millió forintot nyert valaki a Jokeren

Az ötös lottó szombati sorsolásán is új milliomosok születtek.

Tinédzserként lehet az ifjú pilóta a Forma-1 sztárja

2025-ben mutathatja meg a brit tehetség, hogy valójában mit tud.

0

Sport

Az Eb-döntő előtt változtatott egy fontos szabályán az UEFA

A spanyol-angol fináléban másra számíthatunk, mint eddig.

Csalással vádolják, eljárás indult Robert Lewandowski ellen

Saját hazájában keveredett botrányba a Barcelona focistája.

Nyíregyháza nem rendezhet NB I-es meccset

Kiderült, helyette hol kerül sor a "hazai" szezonnyitóra.

Dúl a háború a szövetséggel: a Fradi játékosa ideiglenesen lemondta a válogatottságot

A villámléptű támadó sokadmagával együtt határozatlan ideig nem lép pályára hazája nemzeti együttesében.

Éppen csak 17 éves, de már a lábai előtt hever a világ

Lamine Yamal július 13-án, vagyis ma ünnepli 17. születésnapját. Vasárnap pedig a spanyol labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki döntőt játszik, s 2012 után újra Eb-győztes... Read More... A Éppen csak 17 éves, de

Jürgen Klopp visszatért Liverpoolba

Mindössze két hónappal Liverpool távozása után Jürgen Klopp visszatért a klubhoz, ezúttal az LFC Alapítvány első tiszteletbeli nagyköveteként. A Vörösök egykori vezetőedzője... Read More... A Jürgen Klopp vissz

Nem bírt német ellenfelével az Újpest, bombagól a Vidi, gólzápor a ZTE meccsén

A Fehérvár FC a szlovén másodosztályú Jadran Dekanival játszott barátságos meccset. A találkozót Stefanelli életerős lövése döntötte el, az argentin […] A Nem bírt német ellenfelével az Újpest, bombagól a V

Megnyiratkozott Messi a Copa América döntője előtt

Argentína magyar idő szerint hétfő hajnalban Kolumbiával csap össze az Egyesült Államokban zajló Copa América fináléjában. A 2021-es Copa América, a 2022-es... Read More... A Megnyiratkozott Messi a Copa América dö

0

Bulvár

Kiszivárgott, Emmanuel Macron így vélekedik Orbán Viktorról

A francia elnököt a magyar miniszterelnökről kérdezték a NATO-csúcson.

Döbbenetes fotókat csempészett ki Észak-Koreából egy turista, számos titok lelepleződött az elnyomó államról

Időről-időre kikerülnek bizonyítékok, hogyan töltik az észak-koreaiak mindennapjaikat.

Itt jelentkezik fájdalom a szívinfarktust előtt: már napokkal előbb észlelhető

A szívinfarktus előjelei már napokkal a tényleges esemény előtt megmutatkozhatnak.

Különös magyar felirat áll egy párizsi ajtó felett, csak találgatják, hogy mi lehet a megfejtés

Az egyik magyarázat viszont egy filmforgatókönyvet érő történet, ha igaz.

„Szétb***lak” – mondta a riporternek az erőszakkal fenyegető sportlegenda

Az incidensről készült videó gyorsan bejárta az internetet.

Gyurcsány Ferenc kíméletlen üzenetet küldött Orbán Viktornak

Szerinte a miniszterelnök „a szégyenember”.

Egy 14 éves lánnyal szexelt, majd lefizette az anyját a sztársportoló

Húsz év börtönt is kaphat a 23 éves játékos.

Eddig kell remegve várnunk az esőt és az enyhülést

A legmagasabb, piros fokozatú figyelmeztetést adta ki a HungaroMet Zrt. hat vármegyére vasárnap éjfélig a hőség miatt. Jelezték azt is: vasárnap az egész országban nagyon erős UV-B sugárzás várható, és a hétvé

Megtévesztésig hasonlít ez a jelzés az 50 forintos italcsomagolásokéra, de nem jár érte pénz

Kaphatók lehetnek még Magyarországon olyan italok, amelyeknek a csomagolását csak külföldön lehet visszaváltani, mert ott is hozták forgalomba azokat.