Ezt olvasta már?


Rekordmezőny a Budapest Open dartsversenyen

Rekord nagyságú nevezés érkezett a szombat-vasárnapi WDF Budapest Open nemzetközi pontszerző dartsversenyre: 26 ország több mint 350 férfi, női, ifjúsági és paraversenyzője áll majd a tábla elé a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban.


hirdetés

 

Balázs Gábor, a Magyar Darts Szövetség elnöke felidézte, hogy a Budapest Opent 2020-ban rendezték volna meg először, ám akkor a Covid-járvány meghiúsította a debütálást, így idén negyedszer írják ki a Hungarian Open utáni második legnagyobb létszámú, a Nemzetközi Darts Szövetség (WDF) világbajnoki kvalifikációjához pontokat adó hazai viadalt.

A verseny a férfi és a női mezőny számára bronz-, míg az ifjúságiak számára ezüst kategóriás, vagyis ennek megfelelő pontszámokat, és a felnőtteknél pénzdíjakat is jelent.

"Ezeket a viadalokat azért hozzuk Magyarországra, hogy minél több versenyzőnk indulhasson, a mezőny közel fele ezúttal is hazai dartsos lesz, akik kvalifikációs pontokat szerezhetnek a WDF decemberi világbajnokságára" - emelte ki az elnök.

A Budapest Openre "bemelegítésként" péntek este páros versenyt rendeznek, szombaton pedig - mivel Magyarországon a darts nagyon népszerű szabadidős sportág - az amatőrök is bemutathatják tudásukat.

Az eseményre Magyarországra érkezik Nick Rolls, a nemzetközi szövetség (WDF) főtitkára, valamint Robert Waterman, a WDF rendezvényekért felelős cégének ügyvezető igazgatója. A sportvezetőkkel a hazai szövetség elöljárói a további együttműködésről, valamint a WDF World Masters magyarországi megrendezéséről tárgyalnak. A viadal akár már októberben Budapestre érkezhet.

A WDF Budapest Open versenyeire a belépés díjtalan.

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Brutális festést kapott az Alpine autója, ami Deadpoolnak „öltözik” a Belga Nagydíjra

Eltűnt a bugyirózsaszín és a kék szín is, de nem véletlenül változott meg a francia istálló festése.

A változás fáj – Amikor újra kell kezdened az életedet

Mindenkinek vannak nehéz pillanatok az életében, egyeseknél viszont nem csak pillanatok, hanem egész hosszú időszakok is. Mikor már muszáj...

Rövid a felfrissülés, nyakunkon az újabb rekkenő hőség – figyelmeztetések, térkép

Itt a lehűlés, de nem lesz tartós. Még a következő éjszaka érdemi felfrissülést fog hozni, és a nappali maximumok sem alakulnak még...

Változtattak a magyarok: egyre több nagybevásárlás jön online

Korábban elsősorban tartós élelmiszereket rendeltek a magyarok online, mára azonban egyre többen szerzik be a friss termékeket – például...

Megfőtt az ország, brutális hőmérsékleti rekordokat hozott eddig a nyár

Németh Lajos már áprilisban azt mondta a Metropolnak, hogy brutális nyarunk lesz. Igaza lett a meteorológusnak.

Megmutatta brutális hasizmát Rubint Rella

Otthoni edzéséről mutatott felvételeket Rubint Rella lengyelországi teraszukon.

Fürdőreakció - A gyógyfürdőzés utáni panaszok természetesek

"Négy napos hosszú hétvégét töltöttünk egy gyógyvízéről híres városkában, Harkányban. Hazainduláskor azonban megfájdult a fejem,...

Mintha kihúzták volna a dugót, úgy fogy a víz a Balatonból

Napi fél centi a veszteség a kánikulai napokon.

Brutális büntetéssel tartozik Magyarország - hogy intézi el Orbán, hogy nekik fájjon jobban?

Fizetési felszólítást küldött az Európai Bizottság a magyar kormánynak, mert még nem fizette be azt a közel 80 milliárd forint...

Nagy változás előtt áll Nádai Anikó élete

Boldogan osztotta meg követőivel Nádai Anikó, hogy már csupán néhány nap választja el őket a költözéstől.

Szujó Zoltán a Hungaroringen hozta szörnyen kínos helyzetbe magát Brad Pitt előtt, Balázsék műsorában nem akarták elhinni, hogy ez tényleg megtörtént a szakkomentátorral

Szujó Zoltán hazai terepen égett be a világsztár előtt, a hétvége legkínosabb esete volt ez a Magyar Nagydíjon.

0

Sport

Meghalt Szabó Krisztián

Rövid lefolyású betegség után ötvenéves korában elhunyt Szabó Krisztián, korábbi rövidpályás gyorskorcsolyázó, aki éveken keresztül a junior válogatott, illetve a női válogatott vezetőedzőjeként dolgozott -

Rejtélyes Milák, otthagyott Szilágyi, csalódott Kozák

Milák Kristóf Szilágyi Áron Kozák Danuta olimpia 2024

Veszélybe került a párizsi olimpia nyitóünnepsége

Párizs olimpia megnyitó sztrájk

A Lazióban folytatja a magyar válogatott labdarúgó

A magyar női labdarúgó-válogatott egyik meghatározó játékosa, Kaján Zsanett a Laziónál folytatja a pályafutását.

Megszavazták az évszázad 20 legjobb labdarúgóját

Az ESPN kérte meg olvasóit, hogy rangsorolják az évszázad legjobb játékosait. Mi tagadás, itt-ott hagy némi kivetni valót maga után a lista.... Read More... A Megszavazták az évszázad 20 legjobb labdarúgóját bejeg

Masszív botránnyal indult az olimpia

Az argentin focistákat megdobálták, ezután két órára félbeszakadt a meccs, és végül még egy VAR-ítélet is volt.

Döbbenet – a „lefújás után” vették el az argentinok gólját az olimpián

Az argentin válogatott sokáig azt hihette, hogy Medina 90+16. percben szerzett góljával sikerült az utolsó utáni pillanatokban pontot mentenie az olimpiai labdarúgó... Read More... A Döbbenet – a „lefújás után”

Sztankovics közbeszólt - ötmillió euróért vihetik a Ferencváros játékosát

Orosz sajtóhírek szerint a ferencvárosi Marquinhos a Lokomotiv Moszkva helyett a Szpartak Moszkvába igazolhat.

Veszélyben a női vízilabda-válogatott nyitómeccse?

Anna Meares csapatvezető szerdán közölte, mindenkit teszteltek a csapatban, és kedden nőtt két fővel a fertőzöttek száma. „Ma délután is van edzés,... Read More... A Veszélyben a női vízilabda-válogatott nyitó

0

Bulvár

Hiába veszélyes, az idősek még mindig szedik ezt a gyógyszert: belső vérzést is okozhat

Sokan naponta bevesznek egy alacsony dózisú adagot egy bizonyos, népszerű gyógyszerből, hogy csökkentsék a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát, ám egy új tanulmány szerint az egészséges s

Bekövetkezett, amitől még Magyar Péter is tartott

A néhány hónapja még Magyar Péter által vezetett Diákhitel Központ újból leszerződött azokkal a vállalkozásokkal, melyeket korábban a Tisza Párt elnöke is élesen bírált.

Az alacsony IQ-jú emberek legjellemzőbb mozdulatai - Azonnal felismerheted őket ezek alapján

Ezek a mozdulatok arról árulkodnak, hogy valakinek alacsony az intelligenciája. Nem csak a szavak, hanem a testbeszéd is leleplezi.

Összeírják a bringákat, a törzskönyv 4.900 forintba kerül

A Bikesafe program keretében megjelennek a rendőrök.

„A fiam halott” Drámai interjút adott Elon Musk, megfogadta, hogy elpusztítja a wokeizmust

A világ leggazdagabb embere Jordan Petersonnak mondta el, hogyan szedték rá, hogy írja alá a fia nemváltó-kezelésekhez való hozzájárulását, de ha tudta volna, mindez hová vezet, nem adta volna meg az engedélyt.

Giorgia Melonit beengedték, Orbán Viktorra rácsapták az ajtót Brüsszelben

Miközben Meloni frakciója, az Európai Konzervatívok és Reformerek két alelnöki és három bizottsági elnöki posztot kapott az új Európai Parlamentben, addig Orbán Viktorék frakciója, a Patrióták Európáért vezet

0